| Összeroppant a gyásztól: megszólalt a Cobra 11 sztárjának özvegye, miután férje és gyermekei is a halálba zuhantak egy repülőgéppel [2024-01-08]Christian Oliver özvegye először szólalt meg a borzalmas repülőgép baleset után, amely elragadta a szeretteit. |
| A Samsung az AI-val turbózott Galaxy S24-sorozat mellett új töltőket is piacra dobhat [2024-01-08]A mobiltelefonok versenyében az utóbbi időben éles harc bontakozott ki, mert a legrelevánsabbnak tartott vonásokban (processzorok, kijelzők, akkumulátorok) kiegyenlítődtek az erőviszonyok. A Samsung azonban most úgy tűnik, hogy szép csendben a gázpedálra lépett, és közelgő bemutatóján bizonyítani fogja, még mindig a többiek előtt jár. |
| Hihetetlen jelenet az M0-son: a középső szalagkorlát tetején landolt egy autó [2024-01-08]Szinte hihetetlennek tűnő mutatványról töltött fel egy felvételt a katasztrófavédelem a közösségi oldalára: egy baleset során az egyik járműnek sikerült a pálya közepén lévő szalagkorlátnak a tetején megállnia. |
| Kiderült, miért zavarja össze az éhségérzetet az alkohol: ezen a téren is másképp működik a bor és a sör [2024-01-08]Az elfogyasztott alkoholos italok típusa befolyásolhatja az étvágyat |
| Szakértőket kérdeztünk, mit jelent valójában a friss KSH-adat arról, hogy mennyit is vásárolt a magyar [2024-01-08]A novemberi kiskereskedelem adatok ugyan még 5,4 százalékos csökkenést mutatnak, de az élelmiszerből már csaknem annyit vásároltunk, mint egy éve. Az előző hónapénál már nagyobb volt a forgalom, valamivel még az üzemanyagokból is többet vettünk, bár itt a hatósági ár eltörlése óta hatalmasat estek az eladások. |
| [2024-01-08]Péntek-Gyulai Virágnak határozott elképzelése van arról, kinek kellene a következő Nagy Ő-nek lennie. Saját magát jelölné a szerepre. |
| Tömegesen pusztulnak a halak az egyik vidéki víztározóban: megrázó fotókon a heggyé tornyosuló tetemek [2024-01-08]Sokkoló fotók jelentek meg a Pátkai-víztározóról. A képek alapján úgy tűnik, rengeteg hatalmas hal pusztult el december óta, aminek az egyik nagy oka az lehet, hogy ebből a tározóból töltik fel a Velencei-tavat télen. |
| Nicolas Cage 31 évvel fiatalabb feleségével ment a Golden Globe-gálára: fotókon az est sztárpárjai [2024-01-08]Mutatjuk a 2024-es Golden Globe-gála sztárpárjait. |
| Sebestyén Balázs megszólalt Vadon Jani utódjáról: női műsorvezető is befutó lehet [2024-01-08]Sebestyén Balázs és Rákóczi Feri a hétfő reggeli Balázsékban beszélt Vadon Jani lehetséges utódjáról is. |
| Jön az újabb sztárbaba: Szabó Ádám és felesége dolgoznak a babaprojekten [2024-01-08]Szabó Ádám és felesége eddig túl éretlennek tartották magukat egy gyerekhez, de most belefognak a babaprojektbe. |
| Irány a nyelvsuli? Mostantól több pénz jár vissza a sikeres nyelvvizsgák után [2024-01-08]Magasabb összegben igényelhető vissza az első sikeres nyelvvizsga díja |
| Folytatódik-e a brutális drágulás az albérletpiacon? Itt az előrejelzés 2024-re [2024-01-08]Egy év alatt 19 százalékkal nőttek a bérleti díjak Budapesten, az emelkedést pedig elsősorban a rekordmagas infláció fűtötte |
| 5 meglepő titok, amelyet biztosan nem tudott a szülinapos Katalin hercegnéről: kiderült a gúnyneve is [2024-01-08]Ön mennyire ismeri a brit királyi családot? Na, és Katalin hercegnével mennyire van képben? Kate Middleton 42. születésnapja alkalmából most lerántjuk a leplet 5 olyan titokról, amelyeket eddig talán nem is tudott az édesanyáról. |
| Ezt látnia kell: Sáfrány Emese szívdöglesztő, melltartó nélkül villantotta meg formás keblét [2024-01-08]Nincs olyan szett, ami Sáfrány Emesének ne állna jól, viszont ezúttal egy kicsit hiányosabb öltözetben villantotta meg a bájait. |
| Hátborzongatóan jól csinálja: Jósnő árulta el stúdiónkban, mi vár ránk 2024-ben, mely csillagjegyek élete fordul jóra és miért fontos most a 8-as szám [2024-01-08]undefined |
| Hadházy állítja: a diákoknak kiosztott ingyenes laptopok egy része használt [2024-01-08]Újabb botrányos ügyet tárt a nyilvánosság elé Hadházy Ákos. |
| Szürreális villantások a Golden Globe-on: Dua Lipa csontváz-, Jennifer Lopez pedig egy óriási habcsókruhában vonult a vörös szőnyegen [2024-01-08]Egy-egy sztár ruhakölteménye annyira forróra sikerült az idei Golden Globe-díjátadón, hogy még a képek láttán is belepirulunk. Idén is elképesztő ruhákba bújtak a celebek, miközben záporoztak a díjak. Galériában mutatjuk a legemlékezetesebb pillanatokat. |
| Meghalt Ferdinandy György [2024-01-08]88 éves korában meghalt Ferdinandy György József Attila- és Arany János-díjas író, költő, kritikus, irodalomtörténész, egyetemi tanár, a francia írószövetség és a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság tagja. A gyászhírt felesége kérésére Száraz Miklós György író tudatta a Facebookon. |
| [2024-01-08]A németeknél kivezették a villanyautós állami támogatást, ezért lépniük kellett a gyártóknak, ha autót szeretnének eladni. |
| A tömeggyilkos Breivik nem bírja a börtön magányát: ügyvédje szerint gyógyszerfüggő lett és öngyilkosságot fontolgat [2024-01-08]Breivik ismét beperelte Norvégiát, mert nem bírja az elszigeteltséget a börtöncellájában, mivel annyira fenyegető a jelenléte, hogy nem engedik más rabok közelébe. Ügyvédje szerint már a saját élete kioltásán gondolkodik. |
| Ön elhiszi a kormánynak, hogy idén jobban fogunk élni, mint tavaly? [2024-01-08]2023 az inflációcsökkentés éve volt |
| Meghalt Vízkelety Mariann [2024-01-08]Elhunyt Vízkelety Mariann, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület volt elnöke |
| Ön is jelentkezett a könnyű, otthonról végezhető munkára? Ez lett a vége [2024-01-08]Könnyű, otthonról végezhető munkáról, valamint ausztriai és németországi munkalehetőségekről szóló valótlan álláshirdetések miatt vádat emelt az ügyészség egy férfi ellen, aki több száz embert ejtett tévedésbe, 4,5 millió forint kárt okozva |
| [2024-01-08]Jakupcsek Gabriella eddig nem hallott történetet osztott meg a harmadik terhességéről. Kiderült, miért titkolta azt az ötödik hónapig. |
| Óriási a balhé! Cameron Diaz neve is rajta volt Jeffrey Epstein szexbotrányos papírjain: megszólalt a színésznő [2024-01-08]Megszólalt Cameron Diaz, miután az ő neve is felkerült a Jeffrey Epstein szexbotrányával kapcsolatos bírósági papírokra. |
| [2024-01-08]Az Éjjel-nappal Budapest egykori sztárja, Varga Miklós Joe idén mindenképpen oltár elé szeretne állni a kedvesével. |
| Ezekkel az újévi fogadalmakkal vágjunk neki az otthonfelújításnak 2024-ben [2024-01-08]Az év eleje kiváló időszak arra, hogy újragondoljuk az otthonunkkal kapcsolatos várakozásainkat. Akár kis lépéseket igénylő átalakításokkal is sokat tehetünk azért, hogy egy kényelmesebb, energiatakarékosabb vagy akár természetközelibb otthont alakítsunk ki. Az alábbi ötletek sokat segíthetnek abban, hogy milyen újévi fogadalmakkal érhetjük el ezeket a célokat. |
| Így kezdődött Vadon Jani életének új korszaka 15 év Balázsék után [2024-01-08]Vadon Jani kellően kihasználta az első reggelét a rádiótól való búcsúja után. |
| Jennifer Lopez rózsaszín estélyijében a Golden Globe-gála legszebbje volt: ilyen kreációkat viseltek a női sztárok [2024-01-08]Mutatjuk, miket viseltek a női sztárok a 2024-es Golden Globe-gálán. |
| Ő Balogh Edina volt férjének új párja: ebbe a 21 évvel fiatalabb modellbe szeretett bele [2024-01-08]Balogh Edina volt férje, Som Krisztián a 2019-es Magyarország Szépe egyik döntősébe szeretett bele. |
| Hamis álláshirdetések miatt emeltek vádat egy férfi ellen [2024-01-08]Több száz embert ejtett tévedésbe, és 4,5 millió forint kárt okozott. |
| Szörnyű tragédia Fejér vármegyében: lángoló otthonában rekedt egy idős, mozgáskorlátozott férfi [2024-01-08]Fejér vármegyében egy idős, mozgásában korlátozott férfi szorult be a kigyulladt otthonába. A kiérkező tűzoltók már nem tudták megmenteni az életét. |
| Shane Tusup várandós menyasszonya megszólalt a kicsi nevéről [2024-01-08]Shane Tusup menyasszonya kérdezz-feleleket tartott a közösségi oldalán, ahol szó esett arról is, terveznek-e még babát a közeljövőben. |
| Megjöttek a KSH-adatok: kevesebbet vásárolnak és tankolnak a magyarok [2024-01-08]2023. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 5,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 0,6, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 3,9, az üzemanyag-kiskereskedelemben 21,4 százalékkal kisebb lett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene. A szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,8 százalékkal nőtt az előző hónaphoz viszonyítva |
| Lovas Rozi 7 évvel fiatalabb férjével fotózkodott: ritkán tesz ki képet Jánossal [2024-01-08]Lovas Rozi és férje, Horváth János Antal még 2020-ban kötötték össze az életüket, de Insta-fotót nem sokszor látni róluk. |
| [2024-01-08]Egy nagykanizsai házból hónapok óta elviselhetetlen bűz árad. A probléma egy ottani önkormányzati bérlakás használójához és állandó |
| Lázár János nem indul egyéni képviselőjelöltként 2026-ban, MZP kommentben hívta ki: [2024-01-08]Lázár János 2026-ban nem indul újabb egyéni parlamenti mandátumért a választókerületében. Az építési és közlekedési miniszter azért döntött így, mert szerinte megújulásra van szükség, amit nem szeretne akadályozni. |
| Új jogkört kap a GVH: hamarosan akár teljes honlapokat is lekapcsolhatnak [2024-01-08]2024-től új feladatköröket kap a Gazdasági Versenyhivatal, így pár hónapon belül akár honlapokat is lekapcsolhatnak, ha nem megfelelő kereskedelmi gyakorlatot észlelnek. |
| Vadon Jani nélkül indult ma reggel a Balázsék: ez derült ki a lehetséges utódjáról [2024-01-08]A téli szabadságról visszatérve, ma volt az első nap a Balázsék című rádióműsorban, amikor már nem jelentkezett be Vadon Jani. A szokatlan helyzetet természetesen a kollégái sem hagyták szó nélkül. Kiderült, hogy akár női utódja is lehet a 15 év után távozó kollégának. |
| Marsi Anikó: nem vagyok terhes [2024-01-08]Marsi Anikó reagált a róla terjedő találgatásokra, amelyek szerint ismét teherbe esett. |
| Nem is lehetett kérdés: ez a film tarolt a Golden Globe-on [2024-01-08]undefined |
| Símaszkos emberek jelentek meg Vajna Tímea házánál [2024-01-08]Símaszkos férfiak próbálhattak meg betörni Vajna Timiék Los Angeles-i otthonába. Az újdonsült feleség a közösségi oldalán figyelmeztette követőit a veszélyre. |
| Két, igen kevéssé fontos esemény történt a világban a hétvégén, de azért megmutatjuk fotókon [2024-01-08]A gazdasági válság és a háborúk sem szüneteltek a hétvégén, de azért az emberiség egy részének maradt ideje arra, hogy fenntartsa két, igen kevéssé jelentős |
| Sydney van den Bosch újra szerelmes a válása után? Egy teniszedző csavarhatta el a fejét [2024-01-08]Könnyen lehet, hogy exe után Sydney van den Boschra is ismét rátalálhatott a boldogság. Azt rebesgetik, egy teniszedző rabolhatta el a szívét. |
| Jennifer Aniston levágatta a haját: a Golden Globe-gálán mindenkit elkápráztatott a rövidebb fazonnal [2024-01-08]Jennifer Aniston új hajjal lépett a Golden Globe-gála vörös szőnyegére. |
| Szellő István 4 gyerekével egy képen: a legidősebb 27 éves, az ikrek 14 esztendősek [2024-01-08]Az RTL híradósát, Szellő Istvánt ritkán látni gyermekeivel közös képen. |
| Visszatér a tél: viharos szél, fagy és havazás érkezik hétfőn [2024-01-08]Több helyen viharos széllel és hóesésessel kezdődik a hét, végig fagypont körül marad majd a hőmérséklet hétfőn. |
| Rák, diabétesz, demencia: megvan a kulcstényező, amely mindegyiknél megjelenik [2024-01-08]A kutatók felfedezték, hogy az aminosavak hogyan aktiválják a TORC1 nevű fehérjét, amely az élő szervezetekben az a fő szabályozó, amely arról dönt, hogy a sejtek növekedjenek vagy újrahasznosítsák a tartalmukat. |
| Stephen Hawking a halála után is időutazásra visz minket: így mászik a bőrünk alá a világ legzseniálisabb koponyája [2024-01-08] |
| [2024-01-08]Balogh Edina egykori férje, Som Krisztián egy 27 éves szépségkirálynő mellett kezdett új életet. |
| "Félnek a lakók, a gyerekeket egymaguk már nem is merik leengedni" - Szellemház Nagykanizsán? Elviselhetetlen bűz terjeng egy helyi ingatlanban [2024-01-08]Egy nagykanizsai házból hónapok óta elviselhetetlen bűz árad. A probléma egy ottani önkormányzati bérlakás használójához és állandó, feltehetően hajléktalan látogatóihoz köthető. |
| A Google Térkép fű alatt ütős frissítést kapott a navigációhoz [2024-01-08]A Google Maps mostantól képes 3D-s épületeket megjeleníteni navigálás közben a mobilalkalmazásban és az Android Auto rendszerben, ami a Google új kísérletének tűnik. |
| Mi történt? Kiskero és Kardffy Aisha elhalasztották az esküvőjüket [2024-01-08]Kerényi Miklós Máté menyasszonya, Kardffy Aisha őszintén beszélt arról, miért kellett elhalasztani az esküvőjüket. |
| Az Oppenheimer sztárja Golden Globe-díját rúzsfoltos orral vette át: íme az idei nyertesek listája [2024-01-08]Mutatjuk a 2024-es Golden Globe nyerteseit. |
| Az 5. hónapig titkolta terhességét a magyar műsorvezető: félt, hogy kiírják a műsorból [2024-01-08]Jakupcsek Gabriella sokat küzdött harmadik gyermekéért, amikor várandós lett, terhességét az ötödik hónapig titkolta. |
| Sláger Tibó gyógyul a harmadik sztrókja után: [2024-01-08]Igazi küzdő Sláger Tibó, aki a legnehezebb helyzetben sem adja fel. Közel két éve, hogy a mulatós zenész harmadszorra is agyvérzést kapott. Az énekes azóta is türelmesen és kitartóan folytatja a gyógyulását, amivel szépen halad. A felépülésben egyik legnagyobb motivációja azz unokája, Emília. Miatta is változtatott az életmódján: elengedett minden stresszt és aggodalmat. |
| Tankelhárító gránáttal lőtték ki a Fradi volt kézisét Izraelben: deszantosként harcolt a terroristák ellen [2024-01-08]Számtalan repesz fúródott Dósa D. Bálint testébe, ahogy felrobbant mellette egy tankelhárító gránát. A rakétát egy Hamász-terrorista lőtte a magyar fiatalember és társa felé, akiknek az volt a feladatuk, hogy védjenek egy iskolaépületet. A férfi az izraeli hadsereg deszantosa, holott két évvel ezelőtt még semmi köze nem volt a fegyverekhez. |
| Évtizedekkel ezelőtti fotó: így ücsörgött Szandi 16 évvel idősebb szerelme ölében [2024-01-07]Szandi rendszeresen oszt meg fotókat a tinédzserkorából, ami nem csoda, hiszen ott indult a karrierje, és ekkor szövődött mai napig tartó szerelme is férjével, Bogdán Csabával. |
| Botrány a királyi családban: Vilmos herceg semmibe vette Katalin hercegné kérését [2024-01-07]Katalin hercegné és Vilmos herceg között nagy viták zajlottak a legidősebb gyermekük, György herceg jövője miatt. Kiderült, hogy mindketten más elképzeléseik voltak a 10 éves fiú jövőjét illetően. |
| Nem kapott segélyt, ezért rátámadt a postásra egy nő Törökszentmiklóson [2024-01-07]Nem kapott segélyt, ezért úgy döntött, hogy rátámad a postásra egy törökszentmiklósi nő. Csak akkor nyugodott meg, amikor egy másik postás is odaért. |
| Kiderült: ekkor kezdhetik el a 92 milliárdból készülő új Duna-híd építését [2024-01-07]A huszadik átkelő lesz a magyarországi Duna-szakaszon, és nagy valószínűséggel 2024 nyarára készül el teljesen. |
| Cooky párja nagyon szeretett volna egy kislányt, de már nem bővítenék a családjukat [2024-01-07]Cookynak és párjának Szécsi Debórának két kisfia van, akiket mindennél jobban imádnak. A lemezlovas szerelme azonban bevallotta, ő nagyon szeretett volna egy kislányt. |
| Így ünnepelte a születésnapját Leslie Mandoki [2024-01-07]A világhírű magyar zenész, Leslie Mandoki egy kis olasz étteremben ünnepelte a 71. születésnapját. |
| [2024-01-07]Csuti igyekszik következetesen nevelni két gyermekét. Most bevallotta, van amiben próbál szigorú lenni velük szemben. |
| Nicolas Cage egy igazi ámokfutó a feleségére is rátámadt az utcán a 60 éves világsztár [2024-01-07]A 60 éves Nicolas Cage élete során olyan brutális balhékba keveredett, amiket hétköznapi ésszel fel sem lehet fogni. Volt rá példa, hogy az Oscar-díjas világsztár saját feleségére támadt rá a nyílt utcán, de hosszú éjszakákat töltött azzal is, hogy imádott macskájával gombázta végig az éjszakákat. Megkerestük a legemlékezetesebb botrányait. |
| Betiltanák a tűzijátékozást Budapesten: ebben a kerületben megy a vita [2024-01-07]Felterjesztési javaslatot nyújtottak be az V. kerület képviselő-testületének következő ülésére. A petárdázásra és tűzijátékozásra vonatkozó kormányrendelet szeretnék módosítani. |
| Tragédia: két embert ölt meg a lavina az Alpokban [2024-01-07]Az olasz Alpokban Val Formazza völgyében történt tragédia. Lavinabalesetben két turista veszítette életét. A baleset helyi idő szerint vasárnap délben történt, a hegyimentők találtak rá az áldozatokra. |
| Miért tette ezt? Csontsoványra éheztetett kutyákat találtak egy korábban drog miatt is lekapcsolt férfinél Pétervásárán [2024-01-07]Csontsoványra éheztetett kutyákat mentettek meg állatvédők Pétervásárán. A két argentin dogot azért vette a gazdájuk, hogy tenyéssze őket, egy idő után viszont már nem törődött velük. |
| Ön is érezte? Vas vármegyében kíméletlenül pusztított a szélvihar, több fát is kidöntött [2024-01-07]A viharos szél több helyen is fákat döntött ki Vas vármegyében vasárnap - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-t. |
| [2024-01-07]Sok anya számára példaértékű lehet az az elszántság és energia, amellyel Kollányi Zsuzsi éli a mindennapjait. Bár három kisfia nevelésében csak a volt férjére számíthat, meg tudja oldani a munka és a család mellett, hogy majd' mindennap sportoljon. Ő azonban nem azért jár edzőterembe, hogy alakjával lenyűgözze az Instagram népet. |
| Fajtatiszta, mentett cicával lepte meg újdonsült férjét Vajna Tímea [2024-01-07]Bengáli cicát mentett Andy Vajna özvegye. |
| Nem kapott segélyt ezért rátámadt a postásra egy nő Törökszentmiklóson - videó [2024-01-07]Nem kapott segélyt, ezért úgy döntött, hogy rátámad a postásra egy törökszentmiklósi nő. Csak akkor nyugodott meg, amikor egy másik postás is odaért. |
| Paul Walker 25 éves lánya bikinis fotót posztolt: Meadow-ból nádszálvékony modell lett [2024-01-07]Meadow Walker bikiniben pózolt. |
| Megmentették a bányamentő házát [2024-01-07]Egy egykor bányamentőként dolgozó férfi segítségére siettek a Tatabányai 4x4 Terepjárós, Polgári Védelmi és Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai. Az idős férfi házát egy fa veszélyeztette, ami veszélyesen megdőlt, félő volt, hogy az épületben is kárt tehet. Az egyesület közösségi oldalán számolt be arról, hogyan segítettek Józsi bácsinak, akinek hosszú évtizedekig az volt a munkája, hogy kimentse a bányákban rekedt embereket. |
| Régi-új őrület: Pritikin-diéta [2024-01-07]Nem csupán fogyaszt, csökkenti a szívbetegségek és a stroke kockázatát. |
| Nicolas Cage egy igazi ámokfutó, saját feleségére is rátámadt az utcán a 60 éves világsztár [2024-01-07]A 60 éves Nicolas Cage élete során olyan brutális balhékba keveredett, amiket hétköznapi ésszel fel sem lehet fogni. Volt rá példa, hogy az Oscar-díjas világsztár saját feleségére támadt rá a nyílt utcán, de hosszú éjszakákat töltött azzal is, hogy imádott macskájával gombázta végig az éjszakákat. Megkerestük a legemlékezetesebb botrányait. |
| Betiltanák a tűzijátékozás Budapesten: ebben a kerületben megy a vita [2024-01-07]Felterjesztési javaslatot nyújtottak be az V. kerület képviselő-testületének következő ülésére. A petárdázásra és tűzijátékozásra vonatkozó kormányrendelet szeretnék módosítani. |
| Ez komoly? Több százezer forintért árulják a papír 200-asokat [2024-01-07]A gyűjtők akár több százezer forintot is elkérhetnek a forgalomból már 15 éve kivont papír kétszáz forintos bankjegyekért. |
| A szépséges színésznő arcát eltorzította a sok botox: az X-Men-filmek sztárjára rá sem ismerünk [2024-01-07]A Jean Greyt alakító Famke Janssen arca elképesztően megváltozott. |
| Magyarok, figyelem: nem kell félni a keményebb mínuszoktól, jól állnak a hazai gáztárolók [2024-01-07]Az ismét téliesre forduló időjárás sem veszélyezteti a magyar fogyasztók biztonságos ellátását |
| Az 50. születésnapját ünnepelte Győzike: megnéztük, mennyibe kerülhetett a luxus [2024-01-07]Lángoló ételek és csillogós ruhaköltemények minden mennyiségben: a Gáspár család egy törökországi luxusszállodában ünnepelte meg Győzike 50. születésnapját. |
| Emlékszik még VV Cristofelre? Taxisofőrként dolgozik az egykori kubai botrányhős [2024-01-07]Taxisofőrként dolgozik, de szeretne visszakerülni a médiába a ValóVilág ötödik szériájában feltűnt Cristofel. A realitysztárnak nemrég ért véget egy 8 éves párkapcsolata, és most úgy érzi, össze kell szednie magát ahhoz, hogy önállóan is boldogulni tudjon az életben. |
| Hernádi Judit: [2024-01-07]Köztudott, hogy Hernádi Judit és lánya, Tarján Zsófia kapcsolata nem mindig volt felhőtlen. Többek között az árnyékolta be, hogy a színésznő ismertsége miatt lánya úgy érezte, sokkal többet kell teljesítenie a színpadon. |
| Otthonában kereste akciója előtt Szijjártót a keresztet állító férfi: újra áll a jelkép a Duna [2024-01-07]Saját zsebből ácsoltatta, majd állította fel a természetvédelmi területen a keresztény jelképet Vitéz Zoltán, amihez ugyan engedélye nem volt, ezért fel is jelentette magát a rendőrségen. Ha ezt a keresztet is leveszik, a gázszerelő kész bármikor újabbal pótolni. |
| Véleménycikk az illegális keresztállításról [2024-01-07]Amikor az Úr 2024. esztendejének január havában fakereszt állíttaték a dombháton, s a leánykökörcsin populációja ijedten rezzenék össze a végítélettől tartván, eljött az igazság pillanata. A kereszt állítója, hitében meg nem rendülvén kijelenté, hogy légyen bár osztályrésze a büntetés, ő bizony újra, s újra megácsolja majd a gerendákat a hegytetőn az Úr dicsőségére. |
| Krausz Gábor és Tóth Gabi között rendeződött a viszony! Mindebben Mikes Annának is nagy szerepe van [2024-01-07]Krausz Gábor nemcsak az újrakezdést és a szerelmet, de a békét is köszönheti Mikes Annának. Információink szerint ugyanis a táncosnőnek nagy szerepe van abban, hogy a séf és kislányának édesanyja, Tóth Gabi között normalizálódott a viszony. |
| Magyarok figyelem: nem kell félni a keményebb mínuszoktól, jól állnak a hazai gáztárolók [2024-01-07]Az ismét téliesre forduló időjárás sem veszélyezteti a magyar fogyasztók biztonságos ellátását - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) vasárnap Facebook-oldalán. |
| Bánfalvy Ágnes a 80-as évek szexszimbóluma volt: 69 évesen piros miniruhában fotózkodott [2024-01-07]A színésznő karácsonyi fotókat osztott meg magáról, ami alapján bizton állíthatjuk: nem fog rajta az idő. |
| Bruce Willis után újabb világsztárral dolgozik Hajdú Péter [2024-01-07]Könnyen lehet, hogy Bruce Willis után egy újabb világsztár fogja reklámozni a magyar energiaitalt. |
| 50. születésnapját ünnepelte Győzike: megnéztük, mennyibe kerülhetett a luxus [2024-01-07]Lángoló ételek és csillogós ruhaköltemények minden mennyiségben: a Gáspár család egy törökországi luxusszállodában ünnepelte meg Győzike 50. születésnapját. |
| Ezt nem láttuk jönni: erotikus regényt írt Galla Miklós [2024-01-07]Miközben gőzerővel készül január 19-i nagykoncertjére, már az utolsókat simítja élete első regényén Galla Miklós, aki érzelmes, szenvedélyes alkotást ígér, a szexualitásnak szobrot emelő alkotást. |
| Jön a fagy: jövő héten kíméletlen hideggel kell megküzdenünk, akár mínusz 12 fok is lehet [2024-01-07]Télies idő várható a jövő héten sok napsütéssel: a csúcshőmérséklet jellemzően fagypont körül alakul, és éjszakánként országszerte fagyra kell készülni, pénteken és szombaton hajnalban a szélvédett körzetekben akár mínusz 12 Celsius-fok is lehet. A hét első felében még elszórtan lehet gyenge havazás, majd ez is megszűnik, de a szél élénk, olykor erős lehet |
| Balogh Edina volt férje, Som Krisztián újra szerelmes: a Magyarország Szépe döntőse rabolta el a szívét [2024-01-07]Rátalált a szerelem Balogh Edina volt férjére, Som Krisztiánra. A Barátok közt egykori sztárja néhány hónapja jelentette be, hogy a férjével külön utakon folytatják, de az aranylemezes zeneszerző már más oldalán keresi a boldogságot. |
| Meghalt Cindy Morgan [2024-01-07]Meghalt a Golfőrültek sztárja, Cindy Morgan. A 69 éves színésznőt Lacey Underall szerepében ismerték meg leginkább az emberek, de számos filmben kapott szerepet a karrierje során. |
| [2024-01-07]A nagymamai szeretet ereje mindennel felér |
| Ön vitte el a milliókat? Mutatjuk a hatos lottó nyerőszámait [2024-01-07]A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 1. héten megtartott hatoslottó- számsorsoláson a következő számokat húzták ki: |
| Miló Viki kíméletlen a ringben: nem hiszi el, kit kezdett el edzeni [2024-01-07]Többszörös magyar judo bajnokot edzett Miló Viki. |
| Szilveszterkor repült el az imádott papagáj: végül egy autókereskedésben találták meg a Kristóftól megszökő Lokit [2024-01-07]Nomen est omen, vagyis a név előjel - tartja a mondás. Ennek fényében nem meglepő, hogy egy Loki névre keresztelt hullámos papagájtól sem lehetett másra számítani, mint káoszra és felfordulásra. A kis tollas szilveszter éjszaka lógott meg egy újpesti lakásból, az ifjú gazdája, a 9 éves Kristóf és szülei persze mindent megtettek, hogy előkerítsék. |
| [2024-01-07]Wolf Kati új frizurával kezdi a 2024-es évet. Az énekesnő a közösségi oldalán posztolt egy képet, amin látszik, hogy rövidre vágatta a haját. A népszerű énekesnőnek nagyon jól áll ez a stílus is. |
| Egy nőt szívroham közeli állapotban küldött haza az orvosa, mert már reggel óta nem volt vécén [2024-01-07]A szörnyű esetről egy trencséni nő számolt be, aki édesanyjával fordult orvoshoz, miután egy egész napon keresztül fájdalmai voltak. |