szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

10,75 százalék az új ráta – kérdés, az infláció lassulása mellett gyorsulhat-e a kamatcsökkentés.

A piaci várakozásoknak és az előzetes kommunikációnak megfelelően a jegybank Monetáris Tanácsa ismét az alapkamat 75 bázispontos (0,75 százalékpontos) csökkentéséről döntött december 19-ei ülésén. Az alapkamat így 10,75 százalékra mérséklődik.

Ezúttal a döntéshez kapcsolódó magyarázat különösen érdekes lesz, a héten jelenik meg a jegybank Inflációs jelentésének decemberi kiadása, a főbb gazdasági előrejelzéseket már a döntés indoklásával párhuzamosan, egy óra múlva nyilvánosságra hozzák.

A friss Inflációs jelentés minden bizonnyal felülvizsgált előrejelzéseket tartalmaz majd. A szeptemberi kiadásban a jegybank év végére 7-8 százalékos inflációt várt – az azóta a KSH által publikált tényadatok alapján kisebb lesz a decemberi infláció. Ezáltal az év egészére várt 17,6-18,1 százalékos értéket is indokolt lefelé módosítani.

 

Egy év után most először nem a magyar a legnagyobb infláció az EU-ban

A cseh infláció megelőzte a magyart, így már csak a második legnagyobb az itteni drágulás az EU-ban.

A költségvetési hiány ugyanakkor szinte biztosan nagyobb lesz a szeptemberben – a kormány módosított célja alapján – prognosztizált 5,2 GDP-százaléknál. A GDP csökkenése nagyobb lehet még a szeptemberben várt 0,5 százaléknál is, illetve a jegybank szeptemberben még meglehetősen tág előrejelzési sávot határozott meg (+0,5 és -0,5 között), ezt a decemberi előrejelzés minden bizonnyal szűkíteni fogja.

Kérdés, hogy a korábban vártnál gyorsabban mérséklődő infláció elég-e ahhoz, hogy a jegybank jelezze: szó lehet a kamatcsökkentés gyorsításáról, vagyis januártól az eddigi 0,75 százalékpontosnál nagyobb vágások is következhetnek.

Októberben Virág Barnabás alelnök az óvatosság fontosságát hangsúlyozta mondván: nem hirdethetünk túl korán győzelmet az infláció fölött. Az alelnök hangsúlyozta, hogy a kamatvágási döntéseket hónapról hónapra kell majd meghozni.

Az eddigi kommunikáció alapján a jegybank továbbra sem fog egy kőbe vésett kamatvágási menetrend mellett elköteleződni. Különösen, hogy az infláció ugyan az év végi hónapokban a vártnál gyorsabban mérséklődik, de továbbra is sok a bizonytalanság nemhogy hosszú- és középtávon, de rövidtávon is. A kamatdöntés előtt például éppen a forint árfolyama mutatott kisebb megzuhanást.