Londoni sztárcsapat csapna le Serhou Guirassy játékjogára – sajtóhír

Angol sajtóértesülések szerint a Manchester United érdeklődését követően a West Ham is beszáll a Serhou Guirassy játékjogáért vívott harcba a tél folyamán…

(Photo by Daniel Kopatsch/Getty Images)

Remek szezonkezdést követően megtorpanni látszik a West Ham United az angol élvonalban, így nem véletlen, hogy a sajtóban máris felmerült a Köln gólvágójának lehetséges érkezése, hiszen a legfrissebb beszámolók szerint a Kalapácsosok német direktora, Tim Steidt mindenáron Guirassy játékjogával szeretne erősíteni a tél folyamán.

A Bundesliga idei nagy felfedezettjének leigazolása ráadásul nem is lenne hatalmas kiadás, hiszen Guirassy 17 millió eurós kivásárlási ára finoman szólva sem mondható drágának a West Ham számára.

A Kalapácsosok mellett a Manchester United is hevesen is érdeklődik a játékos iránt, ahol Hojlund érkezése ellenére is számítanának a Köln támadójára.

fociclub

A Londoni sztárcsapat csapna le Serhou Guirassy játékjogára – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.