szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A zsűri eddigi egyenletesen magas színvonalú irodalmi teljesítményéért és különösen a Sokszor nem halunk meg című regényéért részesítette az elismerésben.

Tompa Andreának ítélték oda a 2024. évi Mészöly Miklós-díjat, amelyet január 19-én, Mészöly születésének évfordulóján adnak át az író szülővárosában, Szekszárdon – írja a Könyves Magazin.

Tompa Andreát a zsűri eddigi egyenletesen magas színvonalú irodalmi teljesítményéért és különösen a Sokszor nem halunk meg című regényéért részesíti az elismerésben.

A regényről korábban ebben a cikkünkben írtunk:

Tompa Andrea új regénye nem egyszerűen jó, de a világ is jobb lesz tőle

A Sokszor nem halunk meg nem csak az év egyik legjobb című regénye, de igazi, súlyos nagyregény - nem a hossza miatt. Erdély történetének megrázó, kevésbé ismert részei, igazi emberi sorskérdések, gyönyörű gondolatok és izgalmas történet: megéri elolvasni. Kritika.

A díjat 2004-ben alapították, és évről évre olyan íróknak ítélik oda, akik jelentős szépirodalmi, kritikusi vagy irodalomtörténészi életművet hoztak létre, és fontos társadalmi kérdésekben hallatják a hangjukat. A korábbi díjazottak között van mások mellett Márton László, Darvasi László, Borbély Szilárd, Szvoren Edina, Bartók Imre és Szeifert Natália.

A január 19-i ünnepélyes díjátadó után Visy Beatrix beszélget Tompa Andreával a Művészetek Házában, ekkor adják át továbbá a Mészöly Miklós Emlékplakettet is, amelyet jövőre Baranyai László vehet át.

Tompa Andreát kulturális podcastsorozatunkba is meghívtuk, az adás itt hallgatható meg:

Vasfüggöny #7 - Tompa Andrea, Erdős Virág: Mitől lesz egy író veszélyes?

Elérkezett kulturális podcastsorozatunk első évadjának vége, amelyben összefoglaltuk, milyen állapotban van a független művészet 2023-ban Magyarországon. A záróepizódban az irodalomé volt a főszerep Tompa Andreával és Erdős Virággal.