„Bravó, így kell kicseszni a budapestiekkel” – reagált a főpolgármester az ÉKM felvetésére

image 6483441 (28)
2023.12.21. 09:42
A tervezett változtatás Budapest agglomerációjában élőket is érintené. Karácsony Gergely főpolgármester szerint ez kicseszés a fővárosban és annak környékén élőkkel. A városvezető ostobaságot és kicsinyességet emleget.

„Remélem, ez csak egy vicc. Bár még annak is durva lenne” – így kommentálta Karácsony Gergely főpolgármester lapunk információját, mely szerint a MÁV-START Zrt. és a Volánbusz Zrt. (sárga buszok) járatain, a fővároson belüli szakaszokon 2024. március elseje után a BKK jegyeit és a Budapest-bérletet (korábbi BKV-bérlet) már nem fogadná el. Ez után csak a helyközi díjtermékekkel, köztük a vármegye- és országbérletekkel, illetve azok 24 órás érvényességű új változatával lenne lehetséges az utazás.

„A BKK-bérlet hosszú évek óta minden közösségi közlekedési járműre érvényes Budapesten. Pofonegyszerű az egész: az emberek a fővárosi és az állami szolgáltatásokat is használhatják, a cégek meg osztoznak a bérletekből származó bevételen. Mindenki jól jár” – írta bejegyzésében a főpolgármester. Hozzátette, hogy márciustól a kormány szerint ez nem így lesz. Mint írta, azt tervezik, hogy a jövőben külön bérletet kell venni az állami MÁV-, HÉV- és Volánbusz-járatokra Budapesten belül is. „Bravó. Így kell ostobaságból és kicsinyességből kicseszni sok százezer budapesti és környékbeli emberrel” – vélekedett. 

Mindenki tudja, hogy ennek pont az ellenkezőjét kellene csinálni: a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedés sokkal szorosabb összekapcsolására lenne szükség. Közös bérlet, egységes utastájékoztatás és összehangolt szolgáltatások helyett azonban járatritkítások, áremelések, visszafejlesztések történnek az állami vonalakon

– szögezte le Karácsony Gergely, hozzátéve, hogy maradt még néhány nap arra, hogy a kormány elfelejtse ezt a badarságot, és visszatérjen a közös Budapest-bérlet fenntartását szolgáló megállapodáshoz.

(Borítókép: Karácsony Gergely. Fotó: Kaszás Tamás / Index)