Gérard Depardieu-nek végleg vége! Az érdemrendet is elvennék tőle, már a francia elnök igyekszik megmenteni a szexuális zaklatással vádolt színészt
Macron kiállt Gerard Depardieu mellett, akit szexuális zaklatással vádolnak / Fotó: Northfoto
Emmanuel Macron kiemelte, hogy a jelenlegi körülmények ellenére büszkévé tette Franciaországot, és ő maga pedig a színész nagy csodálója. A francia elnök hozzátette, hogy utolja azt, ami most zajlik.
Ezeket látta már?
Mint, ahogy arról a Blikk is beszámolt, a legendás francia színészről megjelent egy dokumentumfilm, Egy ogre bukása címmel, amiben Depardieu nők ellen elkövetett szexuális zaklatási ügyeit tárták fel. A jelenetek akkora botrányt váltottak ki, hogy a francia Grevin Múzeum is jobbnak látta, ha ezeket után eltávolítja Gerard Depardieu viaszfiguráját.
Ezek után, múlt héten a francia kulturális miniszter, Rima Abdul Malak azt hangoztatta, hogy a színész szégyent hozott Franciaországira, és a 90-es években elnyert legnagyobb francia kitüntetését is el kellene venni tőle, vagyis megfosztanák Depardieu-t a becsületrendtől.
Ezzel kapcsolatban kérdezték most a francia elnököt, aki teljesen más véleményen van, írja a Guardian.
Soha nem fogok hajtóvadászatban részt venni
– jelentette ki Emmanuel Macron a France 5 tévécsatornának adott interjúban, majd hozzátette, hogy nem fogják visszavenni a színésztől az elismerését:
„Utálom az ilyesmit. Nem vesszük el a Becsületrendet egy beszámoló alapján”
Majd azt is kifejtette, hogy ő nagy rajongója a színésznek és— a kulturális miniszterrel ellentétben —ő nem azt gondolja, hogy szégyent hozott a franciákra a színész, sokkal inkább büszkévé tette az országot.
– Nagy csodálója vagyok a Gérard Depardieu-nek, nagyszerű színész, és egy igazi zseni a saját területén. Megismertette a Franciaországot az egész világgal. Elnökként és polgárként is azt kell mondanom, hogy büszkévé tette Franciaországot.
A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
Elképesztő randitörténetek – hihetetlen, min buktak el ezek a randevúk (x)
Mi az a CPPS, ami megkeserítheti a férfiak életét? (x)
A hideg női kéz nem mindig jelent jót (x)
Megfázás, migrén, hüvelygomba: ennyi mindenre jó a kamilla (x)
Egyszerű tippek a PMS hatékony enyhítésére (x)
Ettől billenhet ki fiatalkorban a hormonegyensúly (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább