szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Évzáró kormányinfóján Orbán Viktor a hvg.hu kérdésére nemcsak a fideszesek közé keveredett korpáról, kompország-dilemmáról, gazdagodó rokonokról, hanem az akkugyárakról és vendégmunkásokról is beszélt. Nézze meg videónkat!

Az „Orbáninfón” a hvg.hu feltette Orbán Viktornak például azt a kérdést, hogy lát-e olyanokat maga körül a Fideszben, vagy a NER-es holdudvarban, akiknek nem lenne ott a helyük. Erre azt mondta,

Akit ebben a közösségben ismerek, az kivétel nélkül derék ember.”

Megtudtuk tőle azt is, hogy a keleti nyitás jegyében vajon megérkeztünk-e már teljesen keletre, vagy a nyugattól távolodva még mindig úton vagyunk-e. Orbán messziről indítva végül arra jutott:

Magyarországon a nyugatiak is jól érzik magukat és a keletiek is, de az ország nem mozdult sehova.”

A miniszterelnöktől azt is megkérdeztük, mit szól Mészáros Lőrinc és Tiborcz István meneteléséhez a 100 leggazdagabb magyar listáján, és a válaszából úgy tűnt, nem bánja ezt. Sőt azzal bíztatta őket:

Minden magyar tőketulajdonosnak sok sikert kívánok!”

A hvg.hu az idei év slágertémáiról, vagyis az akkugyáraktól és a vendégmunkásokról is kérdezte a miniszterelnököt. Íme videónk a hvg.hu összes kérdésével és az azokra kapott miniszterelnöki válaszokkal: