Kerkezék meccsén megállt a szíve, most ilyen állapotban van a pályán összeeső focista

GettyImages-1859967373
2023.12.21. 20:03
Hiába okozott nagy ijedtséget, már a kórházat is elhagyhatta az angol élvonalban szereplő Luton Town labdarúgócsapatának kapitánya, Tom Lockyer, akinek a szíve múlt hét szombaton állt meg a Bournemouth elleni találkozón. A pályán összeeső futballista kedden egy kisebb operáción esett át, tegnap óta pedig már otthonában folytathatja a felépülést.

Ahogyan arról az Index is beszámolt, félbeszakadt a magyar válogatott Kerkez Milossal felálló Bournemouth Luton Town elleni, múlt szombati mérkőzése az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 17. fordulójában, miután a vendégeket erősítő Tom Lockyer összeesett a pályán.

A játékos szerencséjére azonnal segítséget kapott mindkét csapat orvosi stábjától, és rövid időn belül kórházba is tudták szállítani, így életben maradt. Később a vizsgálatok megállapították, hogy hirtelen szívmegállás okozta az ijesztő képsorokat. Ráadásul nem ez volt a 29 éves játékos életében az első olyan alkalom, hogy összeesett a pályán: májusban a másodosztály rájátszásában történt kísértetiesen hasonló, akkor keringési zavart, pitvarfibrillációt jelöltek meg felelősnek az esetért.

A december 16-i mérkőzést követően kórházban ápolt labdarúgóról azonban jó hírek is érkeztek,

Tom Lockyert ugyanis szerdán már ki is engedték az egészsségügyi intézményből, így már otthonában ünnepelheti a karácsonyt és folytathatja a gyógyulást  

– közölte a jó hírt a labdarúgó klubja, a Luton Town. 

Az együttes szerdán kiadott közleménye kitér arra is, hogy a játékos kedden egy kisebb beavatkozáson esett át, amely során egy beültethető kardioverter-defibrillátort kapott, amelynek köszönhetően a jövőben nem történhet meg vele hasonló.

A héten elvégzett tesztek kimutatták, hogy Tom szombaton tapasztalt problémája különbözik a májusban elszenvedett pitvarfibrillációtól. A Klub, Tom és a Lockyer család emellett szeretné megragadni az alkalmat, hogy ismételten megköszönje mindenkinek Bournemouthban, a klub tisztségviselőinek és különösen az egészségügyi személyzetnek, illetve Philip Billingnek, aki játékosként elsőként kért segítséget Tomnak. A bournemouthi orvosi csapat és a helyi mentősök tevékenysége által támogatott, végül saját egészségügyi személyzetünk által elvégzett protokollok és professzionális intézkedések adtak Tomnak esélyt az életre, ezért pedig mindig hálásak leszünk nekik

– emelte ki a klub közleménye.

(Borítókép: Tom Lockyer életéért küzdenek a Bournemouth elleni mérkőzésen, 2023. december 16-án. Fotó: Mike Hewitt / Getty Images)