Hunyorgó csillagok – Csinta Samu publicisztikája

CSINTA SAMUCSINTA SAMU
Vágólapra másolva!
2023.12.21. 23:27

AZT HISZEM, többségünk felkapja a fejét egy-egy kivételesnek ígérkező, vagy annak beharangozott tehetség megjelenésekor. A bejáratott kedvencek fölött ugyanis jóval gyorsabban eljár az idő, mint a mi szurkolói „életkorunkon”, egy-egy új név, felfutó csillag mindig a jövőt, új korszakot, saját történelmiségünk illúzióját is táplálják. Évek múltán pedig mindentudóan emlegetjük korábbi éléslátásunkat, ha pedig egyik-másik legendává váló futballistáról közvetlen élményünk is akad, képesek vagyunk rongyossá mesélni az esetet.

Nekem is van egy ilyen: 2005. augusztus 17-én ott voltam a Népstadionban, amikor Lionel Messi bemutatkozott az argentin válogatottban. Erős túlzás lenne azt állítanom, hogy már első labdaérintésénél láttam, mekkora játékos lesz belőle, a 64. percben beálló 18 éves srác ugyanis mindössze egyszer ért labdához. Igaz, meglódulása már „messis” volt – mondom most, annyi későbbi, hasonlóan induló szólójának ismeretében –, amelyet Vanczáknak mezráncigálással is alig sikerült fékeznie. Az ifjú közben szabadulni igyekezett, csapkodott hátrafelé rendesen, képen vágta a magyar balhátvédet, villant is mindjárt a piros lap. Aki abból a 40 másodpercből képes volt megjósolni a futballtörténelem egyik legfényesebb karrierjét, annak gratulálok. De inkább nem hiszek neki.

Többnyire lelkesülten üdvözöljük minden újabb „futballmegváltó” érkezésének hírét. Az egyik legutóbbi hasonló esetre 2019 őszén került sor, a csillag újra Barcelona egén ragyogott fel. Egy 17. születésnapja előtt álló srác mutatkozott be a katalán sztárcsapatban, mozgása, stílusa alapján máris új Neymart vizionáltak a Bissau-Guineában született, de Spanyolországban felnőtt Ansu Fatiban. Augusztus 25-én, a Real Betis elleni bajnokin láthattuk először, 12 perccel a mérkőzés vége előtt küldték be, hat nappal később Osasunában már megkapta a teljes második félidőt, becserélése után hat perccel gólt fejelt, és ezzel máris történelmet írt. Ezzel ő lett ugyanis a Barca 120 éves fennállásának legfiatalabb gólszerzője, egyben a La Liga történetének harmadik legfiatalabb góllövője. Aztán a Valencia elleni bajnokin újabb csúcsokat döntött meg, de ha egy ennyire fiatal futballista kap egyre több játéklehetőséget a világ egyik legrangosabb csapatában és bajnokságában, ez szinte egyenes következmény. Már csak egyetlen történelmi adat követel helyet a felsorolásban: 2020. október 20-án a Ferencváros elleni, 5–1-gyel végződő Bajnokok Ligája-találkozón is gólt szerzett, egy olyan meccsen, amelyen Pedrivel együtt futballtörténelmet írtak, miután egy mérkőzésen két 17 éves ifjonc szerzett gólt a BL-ben. Korábban soha.

Sajnos az Ansu Fatival kapcsolatos következő hangzatos hír már nem a csodagyerek sikereiről számolt be, hanem súlyos sérüléséről. Az állandó változó újra a Betis, és újra a tevőleges hozzájárulás csapata 5–2-es győzelméhez, ám a 18. születésnapját egy héttel korábban már spanyol válogatottként ünneplő csatár büntetőkiharcolása túl sokba került: a vizsgálatok meniszkuszszakadást állapítottak meg a bal térdében. Az orvosok négy-öt hónapos kiesést prognosztizáltak, de jóval hosszabb távolmaradás lett a vége. Legközelebb ugyanis 2021. szeptember 26-án, csaknem egy év után léphetett ismét a pályára a Levante ellen 3–0-s Barca-győzelemmel végződő bajnoki mérkőzésen – immár a Messi által időközben „levetett” tízes mezben.

Ilyen fiatal korban még ennyi belefér, mondogatták akkoriban a szakemberek. Csakhogy 2022. január 25-én, az Athletic Bilbao elleni találkozó hosszabbításában Fati újra könnyek között hagyta el a pályát. A Barcelona hivatalos oldalán tudatta, hogy a proximális ínsérülést szenvedő játékost nem műtik meg, az As című sportlap információi szerint a támadó az orvosokkal egyeztetve inkább a konzervatív kezelést választotta. Újabb két-három hónapos kihagyás réme fenyegetett, a prognózis ezúttal nagyjából be is jött, ezúttal valamivel több mint három hónap után térhetett vissza a Barcelona meccskeretébe.

De már nem volt a régi, a fizikai állapota semmiképpen. A doktorok megerősítették: hiba volt nem azonnal megműteni, hagyni, hogy a konzervatív kezelést válassza. A klub orvosi stábja szerint is butaság volt, hogy nem operáltatta meg magát, de azért ne feledjük az emberi dimenziót sem: ki ítélheti el, ha négy kisebb-nagyobb műtét után nem akart újra kés alá feküdni. Ezzel együtt Luis Enrique meghívta a spanyol válogatottba a nyári Nemzetek Ligája-mérkőzésekre, de csak csereként számított rá. Állítólag óvatosságból, ám egy válogatottban aligha lehetnek elsődlegesek a szanatóriumi szempontok. Sokan máris kétségbe vonták, hogy kerül-e még valaha a sérülése előtti állapotba, olyanba, mint amikor elhitette a világgal, más színvonalat képvisel, mint a többi labdarúgó. Az őt mindennap látók szerint változatlanul elképesztő elszántság és akarat jellemzi, az igazi visszatérés iránti várakozások azonban egyelőre nem látszottak reálisnak. A Barcelona vezetőedzője, Xavi is talányosan mondott jót róla – „Ansu nagyon jól edz, de fokozatosan fog beilleszkedni” –, ezért aztán igazából senkit sem lepett meg, hogy a 21 éves srác a Premier League-ben szereplő Brightonba távozott kölcsönbe a kőkemény angol bajnokság, az új környezet inspiráló hatása, no meg a várhatóan több játékperc reményében.

Gondolhatnék személyes pechsorozatra is, ha a már említett másik ügyeletes zsenifióka, Pedri útja nem kezdene kísértetiesen hasonlítani Fatiéhoz. A tenerifei születésű futballista is egyre több időn át kénytelen kívülállóként nézni társai küzdelmét, a 2022–2023-as idényben több mint száz napra esett ki sorozatos sérülések miatt, de egy évvel korábban is 33 mérkőzést hagyott ki. Régen elmúlt már az első olyan évad, amelyben az Unión Deportiva Las Palmas színeiben az ugyancsak 21 éves játékos végig a pályán lehetett; akkor több mint 70 mérkőzésen szerepelt, több találkozón, mint az elmúlt két idényben együttvéve. Vannak, akik a középpályás fizikai problémáit az embertelen sorozatterhelésnek tulajdonítják, a rengeteg meccsnek, amely talán az azóta is visszatérő sérüléseiben is jelentős szerepet játszott. A szezon is idő előtt befejeződött neki egy edzésen „beszerzett” sérülés következtében.

Kettejük apropóján immár mindenképp – de más esetek is erősítik a gyanút – aggasztó jelenségről beszélhetünk. A futballvilágban tapasztalható, általában véve is rengeteg sérülés okait csak találgatni lehet, egyvalamiben azonban nagyjából mindenki egyetért: a profi játékosoknak az emberi teljesítőképesség határait erősen feszegető követelményeknek, meccsmennyiségnek kell megfelelniük. Aki pedig nem bírja, a fizikai alapok megteremtésének hiányosságaitól a helyes étkezésig sok mindenben keresgélheti a pechsorozat miértjét. Pedig csak egyszerűen előfordulhat, hogy a Fennvaló más pályára teremtette az illetőt. Persze ennek felismerése, feldolgozása is sok esetben meghaladhatja a teljesítőképességet. Kettőbe tört karrierek sokasága szól arról, hogy a kellő pillanatban nem volt megfelelően okos ember a közelben.

Ilyenkor, a Megváltó születése előtt talán illőbb lenne kizárólag újjászületésről, a teremtés csodájáról beszélni. Az elcsendesülés azonban a bölcs döntéseknek is kedvez.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik