szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Magyarországon bevált kampányfogások exportja külföldön nem mindenhol vezet sikerre.

Habony Árpád és a Századvég munkatársai, például Faragó Csaba külügyi igazgató közvetlenül részt vettek a legutóbbi szlovákiai választásokon – írta friss hírlevelében a VSquare oknyomozó szervezet kormányközeli forrásokra hivatkozva.

A magyar szakemberek tavaly tűntek fel először Peter Pellegrini pártja, a Hlas körül, és Habonyék kapcsolata a pártban a VSquare szerint Matús Sutaj Estok volt, aki azóta Szlovákia belügyminisztere lett.

Szeretettel Pozsonyból: Jézus mint szlovák király, Che Guevara a falon, jaj annak, aki Ficóék ügyeit vizsgálta

Az új szlovák kormány beüzemelte a gőzhengert. Elődje adminisztrációjából már menesztette a számára kényes embereket, és a speciális ügyészség leigázását tervezi. Alakul viszonya Ukrajnával és a fegyverszállításokkal kapcsolatban. Azt csinálja, amit várni lehetett tőle.

Ahogy azonban Robert Fico pártja, a Smer népszerűsége nőtt a közvélemény-kutatásokban, Orbán kampánygurui is mind többen lettek, sőt – állítják a források – „a Smer-rel való magyar együttműködés még Fico választási győzelme után is erős maradt”.

A VSquare hírlevele szerint a Századvég például közvélemény-kutatások és részletes felmérések sorát bocsátotta Fico pártja rendelkezésére, hogy segítsen meghatározni, mely politikai üzenetek működnek a legjobban.

Emlékeztettek, hogy a Századvég a szerbiai választásokon is aktívan részt vett: Faragó segített a Vucic-párti Vajdasági Magyarok Szövetségének jó eredményt elérni. A hvg.hu megírta, hogy a Fidesz kampánystratégái segítettek a lengyel választásoknál is, de ott ez inkább ártott, mint használt:

Lengyel lap: Orbán tanácsadói segítették Kaczynskiék választási kampányát

Több forrás is azt állítja, nyáron Fidesz-közeli emberek érkeztek a PiS kampánystábjába, akikre vakon hallgattak. A magyarok csak azt felejtették el, hogy ami Magyarországon működött, az Lengyelországban nem biztos, hogy fog.

Orbán Viktor kulcsfontosságú kampányemberei – politikai stratégái és közvélemény-kutatói –, például Habony Árpád, tehát titokban segítették a magyar miniszterelnök külföldi szövetségeseit a közelmúltbeli európai választási kampányokban – foglalta össze a VSquare.

Mindez azért is érdekes – emelte ki a hírlevél – mert Orbán Viktor kormánya rendszeresen vádolja a nyugati országokat a magyar belügyekbe való beavatkozással, ahogyan a hazai ellenzékkel összefüggésben is gyakran emleget megengedhetetlen külföldi befolyást, „külföldi ügynököket".

Éppen ezért hozzák létre a nemrég elfogadott „szuverenitásvédelmi” törvény alapján a Szuverenitásvédelmi Hatóságot, amelynek feladata a „külföldi befolyás" kivizsgálása Magyarországon.

Dojcsák Dalma: Az önkényvédelmi törvény szükségtelen, jogellenes, káros, és el fog bukni

A szuverenitásvédelmi törvény és a Szuverenitásvédelmi Hivatal pusztán politikai propaganda, a kormány célja, hogy az aktív polgárok fenyegetve érezzék magukat. Az elnyomással szemben két eszközünk is van: példát mutatunk másoknak azzal, hogy nem hagyjuk elhallgattatni magunkat, és civil partnereinkkel együtt, közösen cselekszünk. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvezető igazgatójának írása.