DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Gokart

A jövő reménységei

Idén is több versenysorozatban, és azokon belül is rengeteg kategóriában indított el fiatalabbnál fiatalabb gokartosokat a Toma Motorsport, s a tehetséges versenyzőket nem kerülték el a sikerek sem.

Tomasovszki István csapatvezető lassan két évtizedes tapasztalattal rendelkezik a motorsport világában, így talán nincs is jobb hely a versenyezni vágyó gyermekek számára, hogy beindítsák pályafutásukat, mint a Toma Motorsport csapata.

A hazai porondon rengeteg kategóriában képviseltette magát a csapat, hiszen az Országos Gokart Bajnokság mellett a Calivita Kupában és az MGSZ által szervezett Club Sport bajnokságban is elindultak, emellett pedig a nemzetközi színtéren is harcba szálltak a győzelmekért, a CEE-ben és egy verseny erejéig a WSK-ban is.

toma-gokart



A Toma Motorsport legnagyobb sikerét a 2023-as esztendőben Takács Dominik érte el, aki elhódította a bajnoki címet a Club Sport MiniMax kategóriájában, emellett pedig az ötödik pozícióban zárt az országos bajnokságban és a Közép-európai Zónabajnokságban is megmérettette magát. Említésre méltó még Kelemen Zoltán 2023-as teljesítménye, aki amellett, hogy a Club Sportban a negyedik helyen zárta a MicroMax kategóriát, már a nemzetközi versenyek hangulatába is belekóstolhatott, a Calivita Kupában pedig az összetettbeli dobogó harmadik fokán végzett; illetve Németh Csaba is, aki a DD2 Masters kategóriában nyert hétvégét a Club Sportban.

A gokartcsapat vezetője így értékelte a szezont: „Sok szép emlékkel zártuk ezt a szezont, amely egyébként egy átmeneti év volt a csapat életében, ugyanis 2023-tól a Formula K gokartjaival versenyeztünk, emellett pedig a hivatalos magyarországi beszállítója is lettünk a márkának, miközben kissé megreformáltuk a csapatot. A következő szezonban újult erővel fogunk harcba szállni minden versenysorozatban, és folytatjuk a fiatal tehetségek felkarolását a gokartsportban.”

További fontos esemény volt 2023-ban a Toma Motorsport életében, hogy egyesültek a Kermor Motorsporttal, így a két kecskeméti alakulat közösen hajtja tovább a sikereket, már nemcsak a gokartban, hanem a formulaautózásban is: „Olyan lehetőséget szeretnénk ezáltal biztosítani a fiataloknak, hogy egészen kicsi gyerekektől kezdve akár húszéves korukig tudjanak folyamatosan versenyezni, több kategóriában is.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: