Vitézy Dávid: Mindkét politikai oldal a konfliktust élezi, és az utasokat riogatja

2023.12.22. 17:26
A Budapest-bérlet érvényességének esetleges megszüntetése a Volán, a HÉV és a MÁV járatain a közlekedési szakember szerint olyan mértékű ellenállásba ütközne a budapestiek részéről, amit még „Lázár János nyíltan Budapest-ellenes és a vidéki szavazókat a fővárosiak ellen uszító politikája sem bírna ki.”

Minden évben visszatérő vita, hogy a BKK (Budapesti Közlekedési Központ) a Budapest-bérlet bevételeiből mennyi pénzt ad át az állami szolgáltatóknak azért, hogy a budapesti utasok a bérleteikkel az állami fenntartású HÉV-eket, a kék és sárga Volánbuszokat, valamint a MÁV-Start vonatait is használhassák a fővároson belül. Ennek a vitának a másik eleme, hogy a BKK mennyit von le ebből az összegből saját utastájékoztatási, jegyellenőrzési, -értékesítési tevékenységének költségei miatt. (A fővárosi Fidesz–KDNP frakció korábban azt közölte, hogy 2 milliárd 175 millió forinttal tartozik a főváros az államnak.)

Vitézy Dávid az újra terítékre kerülő vita, illetve a kiszivárgott tervezet kapcsán hosszú posztban fejtette ki álláspontját, emlékeztetve arra, hogy Lázár János közlekedési miniszter a hódmezővásárhelyi rádióban nemrég azt mondta: „nem fair, hogy a vidéki adófizetők támogatják a budapestiek tömegközlekedését” (ami, ismerve a budapesti gazdaság hozzájárulását a költségvetéshez és a GDP-hez, teljesen komolyan vehetetlen állítás), Karácsony Gergely főpolgármester pedig dühös Facebook-posztokban válaszol neki. Miközben valójában az asztalhoz kellene ülniük és tárgyalás útján megállapodni a számokról.

A vita a fővárosi közösségi közlekedési büdzsé nagyjából 1 százalékáról szól.

Éppen ezért felháborítónak tartom, hogy tárgyalás és megoldás helyett mindkét politikai oldal a konfliktust élezi, az utasokat riogatja, hogy ezáltal el tudja játszani: ő most aztán megvédi a vidéki/budapesti embereket a másikkal szemben. Unalmas és végtelenül káros ez a folyamat, amiben a két oldal országos pártpolitikai harcában minden egyes fővárosi szakmai kérdés a frontvonalon végzi.

A közlekedési szakember úgy látja, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium tervezete megvalósulása esetén olyan mértékű ellenállásba ütközne a budapestiek részéről, amit még „Lázár János nyíltan Budapest-ellenes és a vidéki szavazókat a fővárosiak ellen uszító politikája sem bírna ki”. Az LMP már petíciót is indított annak érdekében, hogy a Budapest-bérlet maradjon érvényes a MÁV, MÁV-HÉV és Volán járatain Budapest határán belül.

A Budapest-bérlet mai formájában 2011-ben jött létre, 2022-ben pedig a kormány abban is megállapodást a fővárossal, hogy a „fővárosi elővárosi szolgáltatói tarifaközösség kialakítása érdekében helyi/helyközi összekapcsolt bérletet hoznak létre” mégpedig úgy, hogy az állam és a főváros is kölcsönösen olyan díjkedvezményt ad a helyi és helyközi díjtermékek árából, hogy az utasoknak olcsóbb legyen az utazás annál, mintha külön-külön vennék meg a két bérletet.

A Budapest-bérlet regionális kiterjesztésének fenti javaslatából, a regionális tarifaközösségből, illetve a vállalt szoros együttműködésből semmi sem lett, helyette riogatás, kiszivárogtatás, Facebook-posztolás és a hódmezővásárhelyi rádióból való üzengetés jutott a budapestieknek – állapította meg Vitézy Dávid.