Portugáliából igazolna csatárt az Inter a nyáron – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Inter csapata nyáron mindenképp szeretné megszerezni a Porto csatárát. 

(Photo by Gualter Fatia/Getty Images)

Fabrizio Romano információi szerint az Inter továbbra is dolgozik azon, hogy 2024 júniusában ingyen szerződtesse az FC Porto csatárát, Mehdi Taremit, mivel a portugál klub januárban még szeretné megtartani. Az Inter már tavaly nyáron is szerette volna megszerezni az iráni játékost, és a következő szezonban ismét megpróbálják majd leigazolni.

Taremi 2020 óta a Porto játékosa, ahová a Rio Avéból igazolt. Szerződése jövő nyáron jár le a klubbal, és eddig nem úgy tűnik, hogy meghosszabbítják azt. Minden sorozatot figyelembe véve 169 mérkőzésen lépett pályára a portói klub színeiben, amelyeken 85 gólt és 53 gólpasszt jegyzett.

Azonban a hírek szerint januárban így is szeretnének egy új csatárt igazolni, a prioritás pedig a Club Brugge támadója, Tajon Buchanan. A kanadai válogatott játékos értéke 8 millió euró a Transfermarkt szerint, a szerződése pedig 2025-ben jár le. Buchanan 2022 januárjában igazolt Belgiumba a New England csapatától, és azóta minden sorozatot figyelembe véve 67 mérkőzésen 5 gólt és 12 gólpasszt jegyzett.

fociclub

A Portugáliából igazolna csatárt az Inter a nyáron – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.