Erdő Péter: Érzékeljük, hogy a földre félelem borul, hogy sok emberen úrrá lett a rettegés

2023. dec 24. 20:58
Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szerint az isteni szeretet nagyobb az egész világmindenségnél és átöleli az emberiséget is, minden szenvedés és nehézség ellenére / Fotó: MTI/Kovács Attila

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szerint az isteni szeretet nagyobb az egész világmindenségnél és átöleli az emberiséget is, minden szenvedés és nehézség ellenére / Fotó: MTI/Kovács Attila

Jézus életével megtanítja nekünk, hogy kik vagyunk és mi a valódi, örök hivatásunk - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek.

Erdő Péter hangsúlyozta: az ember nem tudhat magáról mindent, de Isten, aki az embert a saját képére alkotta, igazán ismer minket.

Jézus azzal, hogy megszületett, végigélte egy ember életét, meghalt és feltámadt, "föltárta előttünk létezésünk titkát". A titkot, hogy a világmindenség és benne az ember élete nem összefüggéstelen és véletlenszerű valóság, hanem benne van Isten tervében, és ez a terv nem ér véget a halállal.

Az isteni szeretet nagyobb az egész világmindenségnél és átöleli az emberiséget is, minden szenvedés és nehézség ellenére - mondta a bíboros.

Erdő Péter kitért arra: az ember méltósága abból fakad, hogy Isten a saját képére alkotta. Manapság sokan gondolják, hogy az emberi méltósággal nem összeegyeztethető a fizikai szenvedés, hogy a méltó élet a szenvedésmentes élet. Mi, keresztények azonban, az istenképiség felől határozzuk meg az emberi méltóságot, melynek jelei az értelem, a szabad akarat és a halhatatlan lélek.

Erdő Péter a 2022-es népszámlálás ősszel nyilvánosságra hozott adatairól azt mondta: nem lepte meg az eredmény, mely szerint egymillióval kevesebb katolikus van Magyarországon, mint volt 2011-ben. Ugyanakkor jelezte, nem ért egyet az alkalmazott módszerrel, és a kötelező állami népszámlálás keretében feltett fakultatív kérdésre adott választ nem tartja mérvadónak az ország katolikusainak számát illetően.

Az online kérdőívkitöltés meglátása szerint szintén torzít, hiszen a kötelező adatok megadása után sokan kételkedtek az anonimitásban és inkább nem válaszoltak a vallási hovatartozásukat firtató kérdésre.

"Mi, katolikusok, teológiailag Isten népeként" és a "megkereszteltek közösségeként értelmezzük magunkat", és a "saját anyakönyveinkből sokkal pontosabb adatokkal rendelkezünk" a katolikusok számáról - jelentette ki.

Hozzátette: természetesen a magyarországi katolikusok fogyása létező tendencia, még ha nem is olyan drámai, mint a népszámlálási adatokból látszik.

A bíboros beszélt arról is, fontos, az egyházmegyei közösségek részéről felmerült igény és cél az erősebb közösségi élet. Minél inkább kisebbségi helyzetbe kerül egy keresztény közösség bárhol a világban, tagjai számára annál fontosabb, hogy ne csak a templomban találkozzanak, hanem az élet minden területén szorosan összetartozzanak.

Ugyancsak erősödik az igény a szakmai, hivatásbeli közösségekre, a katolikus orvosok, mérnökök, pedagógusok, pszichológusok közösségeire, melynek tagjai segítik egymást abban is, hogy a hivatásuk gyakorlása során felmerülő morális problémáikat a hit szellemében oldják meg.

Az érsekség e közösségek létrejöttét igyekszik segíteni például a Bízd rá magad! szolgálattal, melynek honlapján katolikus közösségeket lehet keresni, de a különböző élethelyzetekre, így például a házassági krízisre, illetve olyan állapotra is, amikor beteg vagy autista gyermek van a családban, ajánl katolikus szellemiségű segítséget, szakembert az internetes oldal.

Erdő Péter az ukrajnai háborúról szólva kiemelte: noha kevesebb figyelem kíséri, az egyház karitatív szervezetei továbbra is folyamatosan segítik a Kárpátalján élő magyarokat és az oda menekült ukránokat.

Az egyház különös gondot fordít az Ukrajnából Magyarországra érkezett menekültekre, különösen a gyerekekre. Több egyházmegyei iskolában vannak ukrán diákcsoportok, közülük kiemelkedik az esztergom-kertvárosi Meszlényi Zoltán Katolikus Általános Iskola, ahol 100 ukrán diák tanul.

Jelezte, a háború közelsége a lelkipásztori munkában is megjelenik, "lelkipásztori életünkben érzékeljük, hogy a földre félelem borul, hogy sok emberen úrrá lett a rettegés" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a gyűlölet, a gonoszság egészen ijesztő, embert pusztító erői jelennek meg a háborús helyzetekben.

- Ezért imádkozunk most különösen is a békéért - mondta, megemlítve, hogy vannak elkötelezetten, közösségben imádkozó csoportok. Az egyik ilyen lelkiségi mozgalom tagjai a II. világháború óta járnak rendszeresen engesztelő imádságot végezni "népünk és a világ bűneiért, a békéért és a nemzet megmeneküléséért" a Normafához. Az ő csaknem 80 éves vágyuk teljesült decemberben, amikor elkészült a Szent Anna-réti engesztelő kápolna - fűzte hozzá.

A bíboros az elmúlt év magyar katolikusok számára legfontosabb eseményének Ferenc pápa áprilisi magyarországi látogatását nevezte.

Hangsúlyozta, hogy az egyházfő ezzel a - 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus utáni - második magyarországi útjával a magyar népet, a magyar katolikus közösséget akarta meglátogatni. Lelkipásztori és államközi látogatásra jött egyszerre, talán ezért is fogadta - a katolikus közösségen túl - az egész társadalom ilyen örömmel.

A látogatás helyszínei, a meglátogatott közösségek - az állami vezetőkön és a magyar egyház tagjain kívül a halmozottan sérült gyerekek, szegények, menekültek, fiatalok és a karitatív szervezetek - kiválasztása jelzi, hogy Ferenc pápa milyen csoportokra figyel különösen egész péteri szolgálata során.

A bíboros kiemelte azokat a pillanatokat, amelyek megmutatták, hogy Ferenc pápa ismeri a magyar nép történelmét és átérzi "a mögöttünk álló hosszú évtizedek szenvedéseit". Megemlítette a jelenetet, amikor a szentatya kezet csókolt az 50-es években vértanúhalált halt pap, Boldog Brenner János szintén pap testvérének a Szent István-bazilikában.

Erdő Péter megrendítőnek nevezte a Kossuth téri szentmise zárását, amikor Ferenc pápa az esztergomi bazilika Bakócz-kápolnájának Szűz Mária-kegyképe előtt megújította Magyarország felajánlását a Szűzanyának.

(MTI)

BLIKK DOSSZIÉ mappa mappa

advent

Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Blikk friss híreit a Google hírfolyamához

Neked ajánljuk

Iratkozz fel hírlevelünkre, legyél képben!
blikk tablet
Nem akarsz lemaradni?
Azonnal tudni szeretnél mindenről, ami fontos? Csatlakozz, mi mindenről értesítünk, ami tényleg számít!
Miért jó ez Neked? 1. Mert képben leszel a nap legfontosabb sztorijait illetően 2. Megkapsz mindent, hogy nagyon jól szórakozz 3. Nem maradsz le a hírekről, nem szalasztod el a lényeget
Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

A Blikk videói között megtalálható minden, ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.

Erdő Péter karácsony advent