szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Friss jelentés az aktuális vízállásokról.

Hosszan elnyúló tetőzéssel, a 2013-as vízállásnál közel két méterrel alacsonyabban, tegnap este tetőzött a karácsonyi árhullám Budapestnél – olvasható az Országos Vízügyi Igazgatóság csütörtöki közleményében.

A 10 évvel ezelőtti 891 cm-es tetőzéshez képest most 693 cm volt a legmagasabb érték. A felső szakaszokon is lassú, de folyamatos az apadás, ezért csütörtök délután a szolnoki vízügyes kollégák hazatérhetnek.

Tekintettel a Balaton magas vízállására tegnap megkezdődött a tó óvatos vízeresztése.

A Duna Nagybajcsnál 25-én este tetőzött 612 cm-es vízállással, 26-án délután újra áradásnak indult, majd aznap este 616 cm-rel újfent tetőzött. Azóta már elkezdődött az apadás.

Komárom és Esztergom térségében tegnap késő délelőtt, illetve kora este tetőzött az árhullám. Komáromnál szombaton, Esztergomban pedig vasárnap reggelre csökkenhet a vízszint az I. fokú készültség szintje (mindkét vízmércén 500 cm) alá.

Budapesten tegnap 20:00-kor tetőzött az árhullám, ekkor a legmagasabb vízállás 693 cm volt, azóta tetőző-stagnáló a vízjárás a 690-692 cm tartományban. A 700 cm-es, II. fokú készültségi szintet nem érte el a vízállás.

A főváros alatti szakaszokon Bajánál december 30-án napközben I.fokú készültséget meghaladó vízállások mellett várható a tetőzés. Mohácson az év utolsó napján a hajnali időszakban 805 cm körüli legmagasabb vízállások kialakulása prognosztizálható.

A Lajta Mosonmagyaróvárnál tegnap délután tetőzött 211 cm-rel, itt is elkezdődött az apadás. Az Ipoly Ipolytölgyesnél 27-én hajnalban 464 cm-rel tetőzött (I. fok 420 cm, II. fok 470 cm).

A Tiszán érkező újabb árhullám jelenleg Tivadar térségében tetőzik I. fok körüli tetőzés várható a Tokaj és Kisköre közötti szakaszon. A Tisza mellékfolyóin a lehullott csapadék és az enyhébb idő miatt szintén több helyen vízszint-emelkedések indultak meg. A mellékfolyók tetőztek, a Hernádon és Körösök vízrendszerén van jelenleg is áradás, de I. fok alatti tetőzés várható.