2023 sok szempontból a rendszerváltás utáni időszak legrosszabb éve volt a magyar gazdaságnak. A teljesség igénye nélkül:

• Négy negyedévig tartó technikai recesszió (ez még 2022-ben kezdődött), az év egészét tekintve recesszió (pontos mértéke egyelőre nem ismert, 0,5 százalék körül várható a GDP csökkenése).
• Az 1990-es évek óta nem látott infláció (közel 26 százalékos inflációs csúcs az év elején, az év átlagát tekintve 17,6 százalék körüli átlag várható).
• A rendkívül magas infláció következményeképpen a reálkeresetek több mint egy évig csökkentek (ez is 2022-ben kezdődött), 2023 átlagát tekintve 3-4 százalékos reálkereset-csökkenés várható. 2023 őszére az átlagkereset értékét nagyjából 2,5 évvel katapultálta vissza a múltba az árszínvonal emelkedése.
• Az 1990-es évek óta nem látott kamatszint (májusig 18 százalék volt az irányadó ráta, az évet 10,75 százalékos értékkel zárja a jegybank).
• Az ingatlanhitelezés összeroppant, az ingatlanpiac összeroppant, az építőipar megzuhant, a kiskereskedelem megzuhant, az ipar stagnált-vergődött.
• A költségvetés (főként az elmaradó áfabevételek miatt) összeomlott, a kormány a GDP 3,9 százalékáról 5,2 százalékra emelte a hiánycélt, ám ennek tartásához is minimum csoda kéne. A látványos államadósság-csökkenés helyett jó, ha pár tized százalékponttal mérséklődik az adósság 2022 végéhez képest.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési (januártól nemzetgazdasági) miniszter alternatív valóságában: „A magyar gazdaság bebizonyította idén, hogy uniós források nélkül is talpon tud maradni.” (Minthogy a jogállamisági-korrupciós vita miatt az EU a Magyarországnak járó források nagy részét zárolta.) Szó se róla, a magyar gazdaság „talpon maradt”, ha felvesszük a rózsaszín szemüveget, és csak a két pozitívumot látjuk:

• A munkanélküliség alig csökkent, nem kerültek tömegek az utcára.
• Nem volt vállalati csődhullám.

Ezek egyébként nem magyar sajátosságok, a feltörekvő és fejlett gazdaságok többsége stabil munkaerőpiaccal és vállalati szektorral vészelte át az elmúlt évek válságait. Azt azért eredményként könyvelhetjük el, hogy bár Magyarországon sokkal mélyebb volt a válság, mint a régiós versenytársaknál, mégsem következett be a teljes összeomlás.

A gödör aljáról felfelé vezet az út

Innen már csak jobb lehet – az a kérdés, mennyire és hogyan lesz jobb. A kormány 2024-re vonatkozó (a költségvetésben és a konvergencia-programban) közölt hivatalos előrejelzéseit ezen a ponton lehetetlenség komolyan venni – nem is veszi komolyan senki, saját maguk sem, Varga Mihály pénzügyminiszter a hiánycélt nemrégiben már csak „iránytűnek” nevezte. Az idei költségvetés – mint említettük – kuka, és megy vele az arra alapozott jövő évi is.

A jegybank decemberi Inflációs előrejelzései szerint a főbb mutatókat tekintve az alábbiak várhatók 2024-re:

• Infláció: 4-5,5 százalék,
• Gazdasági növekedés: 2,5-3,5 százalék,
• Reálbér-emelkedés: 5 százalék körül,
• Költségvetési hiány: 2,9-3,9 százalék,
• Alapkamat: a jegybank konkrét menetrendet nem adott, az iránymutatás alapján tavaszra, nyárra 6 százalék körül állhat meg a kamatcsökkentés.

A fentiek nagyjából összhangban vannak a kormány informális, de legalább komolyan vehető jóslataival, Nagy Márton miniszter 5-6 százalékos inflációt, 3-4 százalékos gazdasági növekedést és az ideinél kisebb költségvetési hiányt emlegetett (az idei hiány reálisan 5,6 százalék körül lehet).

Kriza Márton

A nagy hitelminősítők (legutóbb a Fitch és az S&P mondott verdiktet Magyarországról) hasonlóan látják a kilátásokat: 2,6-3 százalékos gazdasági növekedés, 4,2-4,5 százalékos hiány, 4,5-5 százalékos infláció.

Nagy Márton felemelkedése

Fontos fejlemény, hogy 2024-ben már egyértelműen Nagy Márton lesz a gazdaságpolitika irányítója. Ő vezeti a gazdasági kabinetet – amelyben Varga Mihály pénzügyminiszter helyet sem kap – a tárcáját pedig Nemzetgazdasági Minisztériummá keresztelik át.

„Nem kerültem magasabb pozícióba, ez nem hatalmi, hanem szakmai és szervezési kérdés” – mondta az Economx.hu-nak. Ami nyilván nem igaz – hogy mennyire hatalmi kérdésről van szó, jól mutatja minisztériumának új neve. Az előző előtti nemzetgazdasági miniszter Matolcsy György volt, Nagy Márton exfőnöke a jegybanknál, ahonnan Nagy tragikus hirtelenséggel távozott, a pletykák szerint valamiféle összekülönbözés folyományaképp. Az sem titok, hogy Matolcsy György büszkeséggel tekint vissza a Nemzetgazdasági Minisztériumra, s elengedhetetlennek tartja egy gazdaságpolitikai szellemi és erőközpont működését.

Az előző nemzetgazdasági miniszter pedig Varga Mihály volt, aki még a tárca nevét is utálta, az ő kérésének megfelelően nevezték át Pénzügyminisztériummá, és szervezték ki alóla a gazdasági területek nagy részét.

Varga Mihály

Reviczky Zsolt

A Nagy-féle Nemzetgazdasági Minisztérium így egy lendülettel fricska Matolcsynak és Vargának. Azt nem tudni, az átnevezést Nagy kezdeményezte, vagy akár személyesen a miniszterelnök fejéből pattant ki az ötlet.

A tökéletes pár

Látványos, hogy Nagy Márton olyan miniszteri képet épített fel magáról, amibe Orbán Viktornak – ahogy preferenciáit eddigi működése alapján megismerhettük – bele kellett szeretnie:

• Nagy Mártonnak van víziója,
• Nagy Márton nem finnyás, mer egyszerű és erőszakos eszközöket alkalmazni,
• Nagy Márton nem finnyás, mer udvarolni a miniszterelnöknek,
• Nagy Márton nem finnyás, mer hülyeségeket beszélni.

Ami utóbbit illeti, ilyen például annak állandó hangoztatása, hogy a kormány törte le az inflációt. Mivel a Fideszben a politikai kommunikáció, a propaganda elsődleges, még a szakpolitikusok is kénytelenek ennek megfelelően kommunikálni – vagyis alkalmazni a propagandapaneleket, akkor is, ha hülyeségek vagy akár hazugságok. A miniszterelnök káderpolitikáját ismerve (a felelős politikusok felépítése, lerombolása, versenyeztetése, forgatása) minimum járulékos haszon, ha a beosztottjai néha hülyét csinálnak magukból, rombolják saját renoméjukat. Nagy Márton ezt láthatóan nemhogy kész megtenni, de jóval lelkesebben űzi, mint mondjuk a sokkal visszafogottabb Varga Mihály.

Veres Viktor

Ami az egyszerű, erőszakos eszközöket illeti, a bankok, a kiskereskedők vagy akár az üzemanyagpiac szereplői tudnának mesélni. A miniszternek az erőből tolt szabályozás nyilván fekszik is – a jegybank által felügyelt területek, mint a bankrendszer alapvetően agyonszabályozottak, relatíve jól kiszámítható szabályszerűségek alapján működnek, kevés szereplővel.

Nagy Márton a vízióját is jórészt a jegybankból, a 2010-es évek második feléből hozta, nagynyomású gazdaságnak (high pressure economy) szokták emlegetni. Dióhéjban: fűteni kell a gazdaságot olcsó hitelekkel, támogatásokkal, különösen a keresleti oldalt, a kereslet majd húzza magával a kínálatot. Nagy Márton nyilatkozata alapján abban is hisz, hogy van további tere a mennyiségi alapú gazdasági növekedésnek: legyen több befektetés, dolgozzanak többen, és a gazdaság nőni fog.

Nagy Márton biztosra fogadott, és nyer

Hacsak nem jön közbe valami, 2024 Nagy Márton éve lesz, ez borítékolható, sok győzelem vár rá, legfeljebb kevés vereség. Köszönhető ez némi szerencsének, annak, hogy – bár úriember nem tesz ilyet, de mondjuk a miniszterelnök igen – biztosra fogadott, és – el kell ismerni – van, amit jó ütemérzékkel ismert fel.

Ami a biztosra fogadást illeti, Nagy Márton – tandemben a miniszterelnökkel – azt a célt tűzte ki, hogy 2024 a növekedés éve legyen. Nos – hacsak nem jön közbe valami, még egy háború, energiaválság, világjárvány, ilyesmi –, 2024 a növekedés éve lesz. Az idei 0,4-0,5 százalékos recesszió után nagyon más nem tud következni. Alacsony a bázis, ahogy mondani szokás.

A növekedést serkentik majd a beérkező uniós források – a járvány utáni helyreállítási alap és a kohéziós források mintegy 10 milliárd eurós részének feloldását követően a magyar állam felpörgetheti az uniós programokat. Az uniós források feloldása Nagy Mártonnak szerencse, amennyiben az egyezkedésekhez és a bevezetett jogszabályi átalakításokhoz semmi köze nem volt, cserébe a gazdasági növekedést majd saját sikereként adhatja el.

AFP / Philippe Huguen

A növekedést serkenti majd a magyar állam költekezése. Varga Mihály – még mielőtt partvonalra szorult – még javában kötötte az ebet a karóhoz, hogy a kormány tartani kívánja a 2024-re kitűzött 2,9 százalékos költségvetési hiánycélt, amikor Nagy Márton már pedzegette, hogy

• ez egyrészt nem reális, 5+ százalékos hiányról nem lehet egy év alatt lemenni 2,9-re,
• legalábbis olyan brutális megszorítás nélkül nem, ami megfojtja a gazdaságot,
• és fölösleges is, mert az új uniós túlzottdeficit-szabályokról még egyezkedés zajlik, a hiányt nyugodtan el lehet engedni.

A költségvetést tényleg el lehet engedni. Egy darabig

Nagy Mártonnak igaza lett, az új szabályokat az EU még nem fogadta el, ráadásul az asztalon lévő, a nyilatkozatok szerint véglegesnek tekinthető verzió rendkívül laza. Egyebek mellett a nagy hiánnyal és/vagy nagy államadóssággal küszködő tagállamoknak éveket ad a „fiskális alkalmazkodásra”, mielőtt érdemben szigorítaniuk kellene.

A jelek szerint a nagy hitelminősítőket sem aggasztja különösebben a magas magyar hiány és államadósság. A Fitch legutóbbi értékelésében lényegében egy vállvonással vette tudomásul, hogy – akármit kommunikál nyilvánosan a kormány – az idei hiány magasabb lesz a tervezettnél, sőt a jövő évi is, sőt még 2025-ben sem lesz a 3 százalékos limit alatt a hiány. Márpedig elvileg leminősítésre okot adó körülmény lenne, ha nem csökkenne a hiány és az államadósság.

Nos, a hiány idén 5,6 százalék lehet, az államadósság év végén 73 százalék (legalábbis ez az MNB előrejelzése). Ezeket a mutatókat azért lehet anélkül csökkenteni, hogy a költségvetés belerokkanna, és ne lenne tér némi gazdaságélénkítésre (költekezésre).

A kormány költségvetési mozgásterét szélesíteni fogja, hogy 2024-ben lesz gazdasági növekedés – a hiányt és az adósságot a GDP-hez viszonyítjuk. A probléma, hogy nem lesz olyan hatalmas infláció, mint idén (az idei 17 százalék után jövőre „csak” 5 százalék körüli várható) – a hiányt és az adósságot mindig a számszerű, folyó áras GDP-hez viszonyítjuk. Márpedig a magasabb árak felfújják a számszerű GDP-t. Az idei év ezt jól illusztrálja, a GDP volumene tavalyi árakon számolva ugyan csökken, de a sokkal magasabb árak miatt a számszerű GDP jelentősen nő.

Fazekas István

A lassuló infláció ezzel együtt jó a költségvetésnek, nem kell olyan nagy nyugdíjemelést adni például, és az államnak sem kell egyre többet és többet fizetnie a beszerzett árukért és szolgáltatásokért.

Lesz lakossági fogyasztás, de nem lesz olcsó pénz

A kormány költségvetési mozgásterét szélesíteni fogja, hogy jövőre nem lesz ott az a több mint ezermilliárd forintos lyuk, amit idén az áfabevételek elmaradása okoz. Idén a lakossági fogyasztás a hatalmas infláció miatt visszaesett, így a vártnál jóval kevesebb áfa folyt be a büdzsébe. Jövőre már a fogyasztás helyreállása várható, amivel párhuzamosan az adóbevételek is magukra találnak.

Kérdés, a fogyasztás helyreállása mennyire lesz gyors és erős. A jegybank és elemzők arra figyelmeztetnek, hogy nem érdemes túl optimistának lenni. A fogyasztói bizalom mélyponton van, az elmúlt évek magas inflációja pedig beégett a rendszerbe (hiába lassul az infláció, sőt hiába csökken néhány termék ára, az árszínvonal sokkal magasabb, mint volt), a háztartások vásárlóereje a 2,5 évvel ezelőtti szinten van. A jegybanki előrejelzés szerint a jövő évi fogyasztásbővülés nagyjából arra lesz elég, hogy újra meglegyen a 2022-es szint.

Arra sem érdemes számítani, hogy lesznek olcsó hitelek. Mármint az állami kamattámogatott programokon kívül. A jegybank iránymutatása szerint az infláció letörése érdekében 2024-ben is indokolt lesz fenntartani a pozitív reálkamatot. Vagyis az alapkamat magasabb lesz, mint az infláció. Hogy mennyivel, az egyelőre bizonytalan, ha az éves átlagos infláció 5 százalék körül lesz, akkor a kamatcsökkentés 6-7 százalék körül állhat meg. Sok múlik majd azon, hogyan alakítják a saját kamataikat a nagy jegybankok (elsősorban az amerikai Fed és az eurózóna EKB-ja) és a környező országok – ezekhez képest Magyarország csak kamatprémiummal tud vonzó lenni a befektetők számára.

Veres Viktor

Biztosra vehető, hogy a kormány folytatni fogja a jegybank verbális vegzálását a túl magas kamatok miatt, illetve hogy minden eszközzel igyekszik majd leszedni a hiteltermékek kamatait az irányadó jegybanki kamatokról: kamattámogatott termékekkel, kamatstoppal, a bankokkal való „megállapodás” nyomán bevezetett „önkéntes” kamatplafonnal stb.

Hosszabb távon zsákutcának tűnik

Egy szó, mint száz, a jövő év jónak ígérkezik. Ha nem jön közbe semmi. Ha valami közbejön, akkor viszont a következő válságba az ország megint túlpörgetett gazdasággal, kifeszített költségvetéssel, megbuherált piaci mechanizmusokkal fog belerohanni. Ahogy az történt 2022-2023-ban.

Előrébb tekintve minimum erősen kérdéses, meg lehet-e ismételni a 2010-es évek második felét. No, és hogy meg kell-e: a magyar gazdaság nem ért el semmiféle kiemelkedő teljesítményt a régiós országokhoz képest. A körülmények pedig nagyon mások, a foglalkoztatást még lehet bővíteni, de már nem nagyon, kis túlzással, aki akar és tud, az dolgozik. Kivéve persze, ha a munkaerőpiacra bevont újabb tömegeket vendégmunkások jelentik – mint ahogy ez a cél egyébként.

Olcsó pénz (vagyis alacsony kamatok) várhatóan jó ideig nem lesz, ami azt jelenti, hogy minden gazdaságélénkítés sokkal költségesebb, mint a 2010-es évek második felében.

A Nagy Márton által istenített külföldi működő tőke (FDI) a főbb gazdasági mutatókat (GDP, külkereskedelem) szépen kozmetikázza, de tényleges gazdasági fejlődést a betelepülő gyárak csak akkor okoznak, ha magas hozzáadott értékű funkciók (kutatás-fejlesztés) is érkeznek velük, illetve ha integrálódnak a magyar gazdaságba. Ez még az első körös autóipari beruházások (Audi, Mercedes, Suzuki) esetében is csak korlátozottan valósult meg.