Sokat akarnak keresni a párizsiak az olimpián

Az már nyolc hónappal a párizsi olimpia előtt eldőlt, hogy csak a jómódú emberek engedhetik meg maguknak, hogy a helyszínen szurkolhassanak, mert a drága belépők mellett a franciák a szolgáltatások árait is emelik, például a szállások ára a négyszeresére nőhet.

Az előrejelzések szerint az olimpiai játékok idején csaknem hárommillió hazai és külföldi látogató érkezik Párizsba, így a teljes szállodai kínálatra szükség lesz a történelmi esemény megrendezéséhez a városban és a tartomány egyes részein.

A megnövekedett keresletet a francia hoteltulajdonosok, szállásadók „pofátlanul” akarják kihasználni. Az UFC-Que Choisir fogyasztóvédelmi egyesület tanulmánya szerint a július 26-i megnyitóünnepség napjára a szállásárak 226 százalékkal emelkedhet.

Több szervezet is tiltakozik a „rablás” ellem, s sokan arra panaszkodnak, hogy a szállodák csak több éjszakás foglalást fogadnak el, ami olyan feltétel, amely ellentétes a turisták érdekeivel. Az Insidethegames.biz honlap beszámolója szerint a Párizsi Kongresszusi és Turisztikai iroda tanulmányában arra figyelmeztetett, hogy az Île-de-France régióban egy szoba átlagos ára júliusban 169 euró volt, míg jövőre az olimpia alatt a 669 euró lehet (254 ezer forint). Ez az áremelkedés nem hasonlítható egyetlen korábbi Párizsban megrendezett sporteseményhez sem, még a labdarúgó Európa-bajnokságáéhoz sem.

Miközben a párizsi szállodatulajdonosok a jelentős áremelkedéssel akarják kifosztani az olimpiára érkezőket, az ellen hevesen tiltakoztak, hogy a kormány 2024-ben az idegenforgalmi adót a háromszorosára akarja emelni. Jelenleg a turista éjszakánként 0,25 eurót fizet a legalapvetőbb szállásokért és öt eurót a luxusszállodákért.

A francia fogyasztóvédelmi szervezetek abban reménykednek, hogy a tiltakozások hatására mérséklődnek az olimpiai idején várható hatalmas áremelkedések.

Írta a Magyar Hírlap