szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Január elsejével távozik a posztjáról Ekler Gergely, de már meg is van az új feladata.

Megszűnik Ekler Gergely kinevezése a Sándor-palota hivatalvezetői posztján – közölte a hivatal. Az erről szóló határozat azóta megjelent a Magyar Közlönyben is.

Novák Katalin köztársasági elnök döntése értelmében hivatala szervezetének vezetését 2024. január 1-jét követően egy főigazgató látja majd el. A tisztségre az államfő Schanda Tamást nevezte ki.

Ekler régóta Novák Katalin jobbkeze: amikor család- és ifjúságügyért felelős államtitkár volt, a kabinetfőnökeként dolgozott mellette, amikor pedig a tárca nélküli családügyi miniszteri posztot töltötte be, a stratégiai államtitkára volt. A közlöny szerint Eklert „más fontos feladatellátására tekintettel, közös megegyezéssel” menesztik a köztársasági elnöki hivatal éléről.

Eklert az egykori Innovációs és Technológiai Minisztérium volt parlamenti és stratégiai államtitkára és egyben miniszterhelyettese, Schanda Tamás váltja. Schanda a Nyíregyházi Egyetem kuratóriumában is benne van.