szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A lakosságnak kevesebb mint a harmada tudna gond nélkül kifizetni egy 100 ezer forintos váratlan kiadást.

Bár az előző negyedévhez képest nem történt jelentős elmozdulás, jól látszik, hogy a magyarok optimistábbak a tavaly év végi adatfelvételhez képest – foglalja össze Szegénységkutatás című vizsgálatának év végi eredményeit az Egyensúly Intézet. Feltételezhető, hogy az általános hangulat javulásában többek között az is szerepet játszik, hogy 2022 pánikjához képest idén jobb helyzetben érte az országot a fűtési szezon, miközben az inflációs nyomás is jelentősen enyhül – írják.

A novemberi adatfelvétel alapján készült kutatás szerint

  • a megkérdezettek 65 százaléka továbbra is azzal számol, hogy a háztartása bevétele nem fog változni.
  • Szeptemberhez képest 5 százalékponttal bővült azok aránya, akik bevételük növekedésére számítanak (7 százalékról 12 százalékra).
  • A háztartások nagyjából ötöde (19 százalék) kalkulál bevételcsökkenéssel.

A magyar társadalom 62 százalékának lesz annyi pénze a következő negyedévben, hogy

legalább minden második napon húst vagy halat egyen. A megkérdezettek nagyjából harmada számol ennek az ellenkezőjével.

A tavaly novemberi felméréshez képest viszont számottevően javult a helyzet: akkor csupán a magyarok 43 százaléka gondolta úgy, hogy képes lesz a húsban gazdag étrend biztosítására. A reálbérek növekedésén túl ebben az elmúlt hónapokban elindult élelmiszerár-csökkenés is szerepet játszhat.

A magyar társadalom 45 százalékának problémát jelentene egy 100 ezer forintos, hirtelen keletkező kiadás fedezése, de még meg tudná oldani saját erőből. Ugyanakkor a megkérdezettek 25 százaléka arról számolt be, hogy nem tudna megbirkózni egy ekkora anyagi kihívással. A legfrissebb eredmények alapján

a társadalom mindössze 28 százaléka jelentette ki, hogy gond nélkül ki tudna fizetni 100 ezer forintot.

A lakosság optimistábban várja a következő három hónapot, mint egy évvel korábban: 5 százalékponttal szűkült azok tábora, akik egyáltalán nem tudnának fedezni egy 100 ezer forintos kiadást, ugyanakkor 8 százalékponttal többen mondták azt, hogy gond nélkül megbirkóznának vele. Az eredmények értékelése során érdemes figyelembe venni, hogy 2022 novembere és 2023 októbere között az átlagos infláció 20,4 százalék volt, így a 100 ezer forint vásárlóértéke jelentős mértékben csökkent, más szóval 100 ezer forint jelenleg az inflációt figyelembe véve jóval kisebb összeg, mint egy évvel ezelőtt volt – figyelmeztet az Egyensúly Intézet.

A magyar társadalom nagyjából kétharmadának (62 százalék) továbbra is lesz annyi pénze a következő negyedévben, hogy kiegyenlítse a fűtésszámláját. A társadalom 35 százaléka azonban borúsabb körülményekről számolt be:

a magyarok 6 százalékának egyáltalán nem, 29 százalékának pedig néha nem lesz rá lehetősége, hogy melegen tartsa az otthonát.

Az előző negyedévhez képest annyi változás történt, hogy a legkiszolgáltatottabbak aránya csökkent (9 százalékról 6 százalékra), viszont az eseti gondokkal küzdők csoportja 4 százalékponttal bővült (25 százalékról 29 százalékra).