Ó, Uram, vegyél már nekem egy Mercedes-Benzt! – A CLE300 4Matic Coupe tesztje

Hát nem, kedves Janis Joplin, sajnos nem futja egy ilyenre, mert konkrétan ez a darab belekerül vagy 32 millió forintba, de esküszöm, ha tehetném, megvenném. Persze nem neked, hanem magamnak. Mert a CLE300 pont olyan autó, amire mindenki vágyik, aki szereti a szépet és a jót.

Szemérmetlen hajbókolás ez a Mercedes-Benz előtt, de nem véletlen, hiszen a CLE-vel olyan modellt alkottak, ami méltó arra, hogy büszkén hordja orrán a csillagot. A coupé a C-osztály és az E-osztály szerelemgyereke, viszont nem rejtegetni való fattyúként született. Sőt, mutogatni kellene mindenhol, annyira sikerült klasszikus autót formázniuk. Elég, ha ránézünk a hosszú orr-részre, a gyönyörűen ereszkedő tetővonalra és a rövid farra: igen kérem, ilyen egy elegáns autó, nem pedig olyan, mint egy torzszülötté hizlalt városi terepjáró. A CLE-nek minden apró részlete a helyén van, a rafinált élektől kezdve a méteres hosszúságú ajtón át, ami miatt néha ugyan kicsit nehezebb kiszállni, de ebben még a bénáskodás is sikkesnek hat. Ha pedig bezuttyanunk a megszokottnál mélyebben lévő fehér bőrkárpitos ülésekbe, akkor is azt érezzük, hogy otthon vagyunk.

A két ajtó nagyon hosszú, a hátsó kis ablakot nem lehet leengedni. A csomagtér bejárata kicsit szűk, de azon túl kellemes, 420 literes hely vár

Ergonómiailag minden rendben, csak az jön zavarba, akinek ez az első Mercedes az életében. Sebváltó kar ebben sincs, az automata váltó irányait azzal a karral kapcsoljuk, amivel más autóban az ablaktörlőt. Cserébe az ablaktörlőt úgy kapcsoljuk, mint más autóban a világítást, a világítást pedig úgy kapcsoljuk, ahogy általában a német autókban, a műszerfalon bal kéznél lévő forgótárcsával. Percek sem kellenek hozzá, hogy mindezt magunkévá tegyük, aztán már csak engednünk kell, hogy átjárjon a patinás gyártó úrhatnám szellemisége. A belső a C-osztályt idézi, gigászi, 15 colos képernyőt fektetve a pult közepére. Minden innen irányítható és ilyenkor előny a nagy méret, mert eleve zavaró, ha menüpontok közt kell bóklászni, akkor már legalább legyenek nagyok az érintőgombok. A külön sofőrökhöz külön profilokat lehet rendelni a rendszerben, ami megjegyzi a beprogramozott ülésállást, kedvenc rádiócsatornákat, talán még a kedvenc reggelinket is. A minőség képen csapja a pilótát, semmi nem nyöszörög akkor sem ha provokáljuk, az anyagok olyanok, amilyeneket egy Merci-tulaj elvár. Talán csak az állítható színű beltéri világítás bazári egy kicsit, de gondolom Kínában is terveznek vele, ott meg szeretik a színes flikkflakkokat.

Ez itt a C-osztály belseje, mégsincs az az érzése az embernek, hogy átverték volna. A hatalmas 15 colos kijelző képe szép, a menürendszer egy kis tanulás után jól kezelhető, de fizikai gombból nem sok jutott

A fényszóró igazi csodákra képes, ha például elhagynánk vele a terelővonalat, akkor nem csak a kormány rezeg, de a lámpa az útra világít egy nyilat, ami a helyes irányba terel. Zseniálisan maszkolja ki a fényt a szemből érkezők elől, szinte tökéletesen ki tudja takarni a körvonalakat - ahova nem kell oda nem világít, csak az útra, meg ami igazán fontos.

Ezzel az autóval nem siet az ember akkor sem, ha a 258 lóerő (plusz 23, amit a lágyhibrid rendszer tesz hozzá) megengedné. A coupéval inkább elegánsan suhan a sofőr, néha talán lassabban is a megengedettnél, hagynunk kell időt az utca népének, hogy kigyönyörködjék magukat. Ha mégis nagyobb tempóra vágyunk, a dynamic feliratú kapcsolóval kereshetjük ki a sport-módot, amitől nem csak harapósabb lesz a kocsi, de a hangja is morgóssá változik. Ez a beépített hanggenerátoroknak köszönhető, ami kicsit talán méltatlan megoldás, de a buszmegállóban állóknak ez úgyis mindegy. Kilencfokozatú automata tartozik a motorhoz, ami nagyon finoman, szinte észrevétlenül kapcsol. A futómű elég feszes, de nem kényelmetlenül, épp csak annyira, hogy érezzük, hogy nehéz lenne leesni az útról. Hacsak nem jön egy kátyú, mert a hatalmas 20 colos kerekeken igen peres gumik ülnek, amik nem barátai a fővárosi tankcsapdáknak.

A fényszórók messze okosabbak, mint egy ötödikes, és legalább olyan jól körberajzolják a tereptárgyakat

A CLE abban is őrzi a hagyományokat, hogy kétliteres turbós benzinmotor hajtja, semmi hibridség, vagy pluginség. Persze benne van ez a lágyhibrid-sztori, de csak azért, mert muszáj a környezetvédelmi előírások miatt. A sofőr semmit nem érez abból, ahogy rásegít a motorra és a műszerfalon is csak egy kis sáv jelzi, hogy a rendszer visszatölti az akkuba a fékezés során keletkező energiát. Valószínűleg a fogyasztásra sincs nagy ráhatása, noha az meglepően alacsonyan tartható: sokat autópályáztunk együtt normál tempóval és az agglomerációba is jártam vele bőven, így 8 liter alatt maradt az átlag. Igaz, a budapesti araszolások fel tudják vinni 15-re is. Ez főleg úgy számít szép eredménynek, hogy a Mercedes öszkerékhajtás-rendszerét – ahogy egykor egy félművelt, ám villogni vágyó autóneppertől hallottam: fórmaticsot – is megkapta a modell. Ez igazán jól jött, amikor leesett az a sok hó karácsony előtt, hiszen rezzenéstelen pofával vitt haza dombtetőn álló házamba, miközben mások elindulni sem mertek otthonról.

A 300-as amúgy még csak nem is a coupé csúcsmodellje, mert van ebből 450-es is, ami már hathengeres. Persze a 300-as jelölés ne tévesszen meg, régóta nem a köbcentire utal már a szám a Merciknél, hiszen a legolcsóbb, alapáron 20 millió körüli CLE200-ban is kétliteres négyhengeres van, csak valamivel gyengébb.

Ez a 300-as a Burmester hangrendszerrel, nyitható üvegtetőkkel, sporthangot adó hangszórókkal és intelligens fényszórókkal még mintegy 8 milliót rádob a 24 milliós alap vételárra. De hát Janis Joplin után egy másik klasszikussal élve: "Apu, vedd meg nekem a várost, automata váltós kocsival szelném a dombokat. Enyém lenne a kilátó, tudná, aki látott, hogy jó sok pénzünk van" – Wellhello