Marcel Balsa (született 1909-ben): A nem véletlenül kevéssé ismert francia Formula-1-es pályafutása mindössze hat versenykörből állt, bár legalább jó hosszúakból: Balsa 1952-ben a Nürburgringen állt rajthoz egyetlen világbajnoki nagydíján, egy háború előtti BMW 328-cal. Egészen az 1982-ben bemutatkozó turbómotorig a BMW F1-es szereplése néhány Német Nagydíjra korlátozódott.
James „Hap” Sharp (sz. 1928): Az amerikai Chaparral Cars társalapítója és versenyzője a márkával hazájában ért el feltűnő eredményeket, a Formula-1-ben 1961 és 1964 között kizárólag az USA és Mexikói Nagydíjakon indult. Utóbbi egyik kiadásán 7. helyen ért célba, azaz csak egy pozíció hiányzott, hogy pontot szerezzen.
Gimax (sz. 1938): A ma 80 éves Carlo Franchi sosem valódi nevén, hanem az említett művésznéven indult versenyeken, beleértve az 1978-as Olasz Nagydíjat, ahol a Team Surteesszel nem sikerült kvalifikálnia. A furcsa tituluson kívül így a Formula-1-ben tényleg nem alkotott maradandót, ám ugyanebben az évben sportautó Európa-bajnok lett a kétliteres második osztályban.
Phil Read (sz. 1939): A 60-as és 70-es évek MotoGP-jének hőse hét világbajnoki címet nyert Yamahával és MV Agustával, valamint ő vált az első pilótává, aki a 125-ös, 250-es és 500-as kategóriát is megnyerte. Read egy másik brit legenda, a kilencszeres bajnok Mike Hailwood nagy ellenfele volt.
Jacky Ickx (sz. 1945): Az autóversenyzők közt a lista legjelentősebb neve, a legsikeresebb belga Formula-1-es fiatalon robbant be a királykategóriába, 25 éves korában már fel tudott mutatni két világbajnoki ezüstérmet a Brabhammel és Ferrarival – később lehanyatlott teljesítménye, pályafutása azonban terjedelmes lett, 14 szezonon át állt rajthoz minimum egy nagydíjon. Igazán sikeres Le Mans-ban volt, ahol hat 24 órást nyert, emellett polihisztor versenyzőként túraautó Európa-bajnok, WEC-világbajnok, Can-Am-bajnok volt, sőt még a Dakar Ralit is győzött.
Martin Schanche (sz. 1945): A norvég Mr. Rallycross hat Európa-bajnoki címet nyert negyed évszázadon át, a 2000-es évekig tartó pályafutása során, melyekből még több lehetett volna, ha nem végez számtalanszor másodikként fő riválisa, a 14-szeres bajnok svéd Kenneth Hansen mögött, aki ma a ralikrossz-világbajnokság egyik topcsapatát vezeti. Schanche csapatalapítás helyett politikai pályával próbálkozott, újabban pedig belsőégésű motorokon dolgozott.
Hans-Joachim Stuck (sz. 1951): Hatéves Formula-1-es pályának csúcsa két harmadik hely volt a Brabhamnél, ahonnan Niki Lauda szorította ki, Ickxhez hasonlóan azonban a megbízhatósági versenyeken volt a legjobb – Le Mans-t kétszer nyert –, és jelentősek túraautós sikerei is: a DTM elődszériában 1972-ben, majd 1990-ben is bajnok lett, Makaóban többször győzött. 60 évesen indult utoljára autóversenyen, aztán a német motorsport-szövetség elnöke lett.
Jean-Marc Gounon (sz. 1963): A kiscsapatoknál is csak epizódszerepet játszó francia 1993-ban két versenyen tűnt fel a Minardinál, majd 1994-ben még hétszer a Simteknél. Azt az elátkozott ülést kapta meg, amelyben Roland Ratzenberger halálát lelte: Andrea Mortermini első nagydíján eltörte a lábát, így jött képbe Gounon, akit a szponzori pénzek kifogyása után egy másik méltán elfeledett olasz, Domenico Schiattarella követett.
Baumgartner Zsolt (sz. 1981): Születhettek január 1-jén Ickx-, Read- és Schanche-kaliberű pilóták, számunkra a sor legkülönlegesebb szereplője Baumgartner Zsolt, az egyetlen magyar Formula-1-es versenyző marad, akit keveseknek kell bemutatni. Ha valakinek esetleg mégis, annak korábbi Retro-cikkünket ajánljuk.
