Szentkirályi Alexandra: A reményteli 2024-be léptünk, idén is tartjuk a céljainkat - videó

Szentkirályi Alexandra, karácsonyi üzenet
Szentkirályi Alexandra karácsonyi üzenete a Facebookon elérhető
Vágólapra másolva!
A kormányszóvivő a Magyarország Kormánya Facebook-oldalra feltöltött videóban elmondta, hogy a reményteli 2024-es évbe léptünk a nem könnyű 2023-as esztendő után. Hozzátette: két éve élünk együtt a háborúval, és kilenc éve élünk együtt az illegális migrációval, azok minden következményével együtt. Leszögezte: egyik sem a mi döntésünk volt, mégis érint minket, magyarokat is.
Vágólapra másolva!

Szentkirályi Alexandra világossá tette, hogy

bár nehezített pályán, de a kormány tartani fogja a kitűzött céljait.

Megvédik Magyarország békéjét és biztonságát, a magyarok munkahelyeit. A kormány továbbra is kiemelten támogatja a munkahelyeket, és megszigorították a külföldiek munkavállalását. Szentkirályi emlékeztetett: ott állnak a családok mellett, megvédik a családtámogatási rendszert.

A CSOK Plusz új lehetőségeket hoz a családoknak, emelkedik a falusi CSOK és a babaváró támogatás összege, valamint kitartanak a gyermekvédelmi törvény mellett is.

A kormány minden segítséget meg akar adni a magyar embereknek Forrás: kormany.hu

Emelt összegű támogatás a nyugdíjasoknak

A kormányszóvivő emlékeztetett arra is, hogy ott van a kormány a nyugdíjasok mellett is, ugyanis

januárban hat százalékkal emelt nyugdíjat, februárban emelt összegű 13. havi nyugdíjat fizet nekik a kormány.

- tette hozzá.

Fontos döntések 2024-ben

Szentkirályi Alexandra szerint 2024-ben fontos döntések is várnak a magyar emberekre.

Dönteni fogunk a magyar falvak, városok és Európa sorsáról is.

A kormányszóvivő hozzátette: