„Olyan szeretet sugárzik róluk, mint amilyen rólunk” – Sosem találná ki, miket fogadott örökbe Korda György és Balázs Klári

2024. jan 1. 13:58
Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Korda György /Fotó: MTVA/Csöndör Kinga

Korda György és Balázs Klári büszke örökbefogadó szülők lettek. /Fotó: MTVA/Csöndör Kinga

Azonnal igent mondtak a felkérésre.

Korda György és Balázs Klári nem mindennapi felkérést kapott, ugyanis a Nagyerdei Kultúrpark állatkert és növénykert, vagyis a Zoo Debrecen munkatársai azzal keresték meg őket, hogy fogadják örökbe az állatkert két vízilovát, a 45 éves Szigfridet és párját, Lindát.

Az állatok már 35 éve élnek együtt az állatkertben, és az állatkert dolgozói szerint ugyanolyan szeretet sugárzik róluk, mint a sztárpárról a képernyőn keresztül, éppen ezért esett rájuk a választásuk. A házaspár a Borsnak árulta el, bár először nagyon meglepődtek a felkéréstől és annak indoklásától is, a kérést elfogadták, állításuk szerint egy percig sem hezitáltak rajta.

Azt mondta a hang a telefonban, hogy Linda és Szigfrid 35 éve élnek együtt, és olyan szeretet sugárzik róluk, mint amilyen rólunk a televízió képernyőjén keresztül - mesélte Korda György a lapnak.

Blikk-exkluzív: Vonaton érte a szökőárriadó Fruzsinát – magyar túlélő meséli el, hogyan menekítették őket a cunami elől Japánban

Blikk-exkluzív: Vonaton érte a szökőárriadó Fruzsinát – magyar túlélő meséli el, hogyan menekítették őket a cunami elől Japánban

A két énekes Debrecenben koncertezett a múlt hónapban, és a két vízilovat meg is látogatták ott, miután örökbefogadó szüleikké váltak.

Bár a két állat teljesen békés, és meg is lehet őket simogatni, sőt a szájukba nyúlni sem veszélyes, erre csak Balázs Klári vállalkozott, míg Korda György megelégedett azzal, hogy megpaskolja a fogadott "gyerekei" fenekét. Szigfrid és Linda történetének további érdekessége, hogy a hím víziló szinte teljesen vak, azonban párja segíti őt a mozgásban és az élelem megtalálásában is.

Az újdonsült örökbefogadó szülők ráadásul azt is elárulták, nagyon büszkék, és tavasszal terveznek újra visszatérni az állatkertbe.

BLIKK DOSSZIÉ mappa mappa

Korda György

Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Blikk friss híreit a Google hírfolyamához

Neked ajánljuk

Iratkozz fel hírlevelünkre, legyél képben!
blikk tablet
Nem akarsz lemaradni?
Azonnal tudni szeretnél mindenről, ami fontos? Csatlakozz, mi mindenről értesítünk, ami tényleg számít!
Miért jó ez Neked? 1. Mert képben leszel a nap legfontosabb sztorijait illetően 2. Megkapsz mindent, hogy nagyon jól szórakozz 3. Nem maradsz le a hírekről, nem szalasztod el a lényeget

A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.

Korda György Balázs Klári örökbefogadás Állatkert víziló Debrecen