Létrehozta a legpusztítóbb szörnyet, és még ő is félt a látomásaitól

IMG 2854
2024.01.01. 14:48
H. R. Giger örökre beírta a nevét a filmtörténelembe és a művészetbe. A legtöbben A nyolcadik utas: a Halál című film miatt emlékezhetnek rá, ő alkotta meg az elpusztíthatatlan lényt és világát. Hatása azonban a képzőművészetben sem kicsi. Svájcban múzeum őrzi emlékét.

Már az is egészen szürreális, hogy Svájcban, a két méterrel kétezer méter magasba emelkedő Moléson hegy északkeleti lábánál vagy egy városka, Gruyeres,

  • ahol már bronzkorban is éltek emberek,
  • melynek grófjairól senki nem tudja, honnan érkeztek,
  • a főtéren ma is álló házai XV. és XVII. századi hangulatot sugároznak,
  • az egyik épületet egy udvari bolondról nevezték el (Maison de Chalamala),
  • és itt őrzik azt az „idegen lényt″, amelyet Hansruedi Giger (1940-2014) álmodott meg, s amit a világ csak így ismer: Alien. Oscar-díjat is kapott érte 1978-ban, meg az egész A nyolcadik utas: a Halál című Ridley Scott-film vizuális effektjeiért.

De ami igazán emlékezetessé varázsolja ezt a települést, az a kontraszt. Mert alighanem, különösen hóesésben, ez a világ egyik leghangulatosabb hegyi települése, olyan, ahol sokan közel érzik magukhoz az Istent, a Mennyországot, vagy éppen a Mindenséget, miközben a kastélyban látható Giger Múzeumban mintha a Pokolra nyílna ajtó.

H. R. Giger világa ugyanis egyszerre ámulatba ejtő, félelmetes és hátborzongató.

Amikor Ridely Scott felkérte Gigert, hogy az Alien című filmhez adja kölcsön a már addig is szürreálisnak tartott, pokolbéli lényekkel teli fantáziavilágát, alkotott egy idegen lényt. Nem akármilyet. Egyszerre állatias, emberi és nem humanoid, idegen és túlvilági. Mintha az emberek félelméből rakta volna össze. Mintha látomásainak manifesztációja volna, de az is lehet, hogy csak akkora metszést végzett a tér szövetén, amelyen egy-egy démon még átfér, de a pokol seregének katonái még várakoznak odaát.

Festett néhány felhőt, aztán mi lett belőle

A lény olyan jól sikerült, hogy Ridley Scott egészen addig, amíg a színészek nem találkoztak vele a forgatáson, titokban tartotta kilétét. Így a hatás, amikor a kamerák előtt meglátták démoni alakját, egészen őszintének tűnt az arcukon. Ezt, s hogy Giger miért vonzódott mindahhoz, ami nem e világi és legkevésbé keresztény, azt az interjúkból tudjuk, például abból, amit Giger a halála előtt öt évvel adott a TimeOutnak.

Giger már kölyökként is vonzódott a múmiák, a koponyák világához. Szülővárosában, Churban a helyi múzeum gyakori vendége volt, ahol magával ragadta egy szarkofág, valamint az abban nyugvó egyiptomi hercegnő múmiájának látványa.

A bár Giger építészetet és ipari formatervezést tanult, és utóbbi tökéletesen tetten érhető művein, amennyiben gép, épület, forma, tér, xenomorf, ember, bio és holt anyag ölelkezik egymással, gyakran szó szerint, messze túl az erotikán (a Giger Múzeum bizonyos művei nem is gyerekeknek valók, bár ő mindezt gyerekkora óta látta, rajzolta, festette, fújta festékszóróval).

Alkotóéveinek száma 44-46 esztendő, nem kevés. Amikor hatvannyolc éves lett, Rob Carney szerkesztésében tanulmány jelent meg róla az ImagineFX-en. Ebben jelentette be, hogy kész, vége, nem fest többé. Elég volt. Álmoskönyvébe ugyan még feljegyezte éjszakai utazásinak, látomásainak történetét, naplót is vezetett, és szobrain szöszmötölt, múzeumi dolgait rendezgette. Visszatekintve életére, művészetére, így fogalmazott:

Kezdetben fogalmam sem volt, hogy mit csinálok. Festettem néhány felhőt, aztán raktam rá egy szemet, vagy valamit...

Giger valójában mindig az álmait festette meg, valamint a félelmeiből fakadó üvöltést. Gyakran álmodott a halálról, sírboltokra emlékeztető szobákról. Ő ugyan mindig is azt mondta, hogy soha senkit nem akart halálra rémiszteni azzal, amit festett, amit bemutatott, ám egy gyermek, egy felnőttként is félénk gyermeki lélek álmai nem feltétlenül szépek, és hatását tekintve aligha lehet kétségünk. Vagyis, lehet, lesznek olyanok, akik azt mondják: nem minden álmot és rettegést kell művészi szintre emelni, mert lehet, azt mások félelmetesnek, riasztónak, hátborzongatónak találják.

Még Giger is félt a látomásaitól

Amikor Giger meghalt, a The Guardian ezzel a címmel írt cikket róla:

Félek a látomásaimtól.

Talán nem véletlenül. Giger valóban tetemre hívta a rettegést, a félelem és halál démonait. Bármit alkotott is, az pontosan olyan volt, mintha élne. És leginkább attól volt ilyen, amitől még ma is életszerűen hiteles minden xenomorf lénye. Ezek a lények, ezek a démonok ma is felénk tartanak, velünk élnek, és lehet, hogy világainkat valóban csak egyetlen vékony hártya választja el.

Ha romantizálni akarnánk, Giger kicsit olyan volt a svájci Alpokban, mint Vlad Tepes a Kárpátokban. Csak amíg Drakula gróf emberi vérrel táplálkozott, Giger emberi félelemmel. Életének nagy szerelme, és számos látomásának, alkotásának modellje, Li Tobler színésznő 27 éves korában, 1975-ben öngyilkos lett. Giger ezt soha nem tudta feldolgozni, elvesztése egész életében a lelkét mardosta. Talán ezért is terjesztették a pletykát arról, hogy együtt él a nő csontjaival. Ez nyilván nem volt igaz, de abban senki nem kételkedett, hogy

Giger egész életében kapcsolatban állt túl- és nem e világi dolgokkal.

Giger megfestette a félelem és rettegés oltárát, nála a keresztre feszített Jézus asztallapot tart, és azt is könnyedén el tudta képzelni, hogy a lefelé fordított keresztből önmaga nézzen vissza, ránk, erre a világra. S bár még Giger is félt a látomásaitól, azt mindig fontosnak tartotta elmondani, hogy képein nemcsak szörnyű dolgok láthatók, hanem szépek is.

Az örökség, amit Giger művészetével maga után hagyott, megosztó, különösen az önmagát kereszténynek valló Európában. Ám azt senki nem vitatja, hogy nagy hatású. Jelen van ma is, szinte mindenhol tetten érhető. Legyen az bármilyen művészet, fetisizmus, okkultizmus, belsőépítészet, biomechanika, ékszer, tetoválás, vagy éppen zeneipar.

A Triptykon zenekar frontembere, Thomas Gabriel Fischer – beceneve Tom G. Warrior, vagy éppen Sátáni Mészárlás – még egy évvel Giger halála után is megrendülten nyilatkozott a Meat Mead Metalnak arról, hogy milyen nehéz elfogadni és feldolgozni Giger elvesztését. Tom G. Warrior amúgy nemcsak Giger barátja, de haláláig hét éven át személyi titkára is volt. A zenész ma is részt vesz a Giger-hagyaték őrzésében és ápolásában, a Giger Alapítványban, a Giger Múzeum társigazgatója is egyben.

Mindig van kihez fordulni

Magyarországon számos lelkielsősegély-szolgálat működik, a bárki számára ingyenes elérhető telefonszámok az alábbiak:

  • Kék Vonal (24 év alattiaknak): 116-111
  • Kék Vonal (24 év alatti fiatalért aggódó felnőtteknek): 116-000
  • Magyar Lelki Elsősegély Szolgálat: 116-123
  • Országos Kríziskezelő: +36 80 20 55 20
  • Caritas Lelkisegély: +36 80 505 503
  • DélUtán (időseknek): +36 80 200 866

(Borítókép: H. R. Giger Múzeum Gruyeres-ben, Svájcban. Fotó: F. Tóth Benedek / Index)