Szánalmas Star Wars-másolattal próbálkozik a Netflix

Réges-rég egy messzi-messzi galaxisban létezett az elnyomó hatalom és az ellenük harcoló lázadók. A birodalom egy békés bolygót szemel ki magának, ahol farmerek ténykednek. Konfrontációba keverednek, ugyanis az itt ténykedő Kora (Sofia Boutella) nem hagyja, hogy a helyieknek bántódása essen. A konfliktusnak következményei lesznek, így hősünk útra kel és csapatot toboroz, hogy felvehesse a harcot az ellenséggel.

A szinopszis felvezető mondata nem véletlenül kezdődött úgy, ahogy: a Rebel Moon ugyanis akár egy Star Wars-újrafeldolgozás is lehetne. Tele van áthallással George Lucas világára és konkrét jelenetek, illetve szereplők lesznek a néző számára ismerősök, persze kisebb-nagyobb változtatásokkal.

Snyder tehát újfent nem kis fába vágta a fejszéjét: a Star Wars-filmek sikerével akarta felvenni a versenyt, úgy, hogy meglovagolja azok népszerűségét. Az ambícióval sosem volt nála probléma, de hajlamos túlvállalni magát. Az írás sosem volt az erőssége, ez érződött már az Álomháború-n és A halottak hadseregé-n is. Rendezési stílusával, vizuális érzékével mégis tudott kompenzálni, több-kevesebb sikerrel. Kár kerülgetni a forró kását, a Rebel Moon esetében már ezekkel a tényezőkkel sem képes megmenteni az összképet.

Mivel kétrészes eposzról van szó, borítékolható, hogy A tűz gyermeke alcímre hallgató első etap csak a felvezetés lesz. Az efféle filmek persze eleve hátrányból indulnak, mert fenn kell tartaniuk az érdeklődést miközben világot építenek, de nem lőve el az összes puskaport. Ebben volt annyira remek két éve a Dűne, illetve idén a Pókember: A Pókverzumon át. Láthatóan nem kivitelezhetetlen feladatról van szó tehát, Snyder viszont csúfosan belebukik. Az első harmad az expozíció expozíciója, bemutatva a farmbolygó mindennapjait. Kora kívülálló, tudjuk, hogy a múltja kísérti és igyekszik békére lelni. A megszállókkal való összetűzés elindít benne valamit, nem akarja elveszteni otthonát, ezért hozzá hasonló kitaszított harcosokkal kívánja megvédeni. Logikus következtetés, mégis millió sebből vérzik. Hogy lehetne képes felvenni a harcot egy maroknyi emberrel a végtelen erőforrással bíró régens ellen? Mi tartja vissza a birodalmat, hogy a főhős távollétében porig rombolja a helyet? Ha globális forradalmat akar szítani, mire várt eddig?

A karaktereket pár szóval el lehet intézni, az egyik nagy stratéga, a másik remek kardforgató, a harmadik pilótának szuper. Nincsenek jellemek, csak arcok és egy alaptulajdonság, hogy a figurákhoz képességet tudjunk társítani. A felszínes összefüggések, önellentmondások mellett külön nevettető, hogy a Rebel Moon dialógusai mennyire didaktikusak. A legegyértelműbb dolgokat feleslegesen túlmagyarázzák, hogy az is megértse, aki mondjuk átaludta az első órát.

Snyder a már említett látvány terén sem tette oda magát. Tény, hogy egyedi vizualitással bír a film, mégis műanyagnak hat. Az akciók intenzitása hiányzik, a rendező védjegyének számító lassítások fárasztóak és megölik a dinamikát.

Sci-fi sablonokból összetákolt, szemernyi egyediséget nem tartalmazó Star Wars-majmolás, ami olyan felszínes és sekélyes, mintha mesterséges intelligenciával íratták volna a forgatókönyvet. Motivációk, logika és következetesség tekintetében ízekre lehet szedni, de a legnagyobb problémája, hogy sokkal többször untat, mint szórakoztat. Ha már méregdrága bűnös élvezetként sem tud funkcionálni a Rebel Moon, akkor ott nehéz visszakapaszkodni a szakadékból. Ennek ellenére is meglesz a maga közönsége, Snyder fanatikusai nyilván elégedettek lesznek, de ez már nem az a rendező, aki anno a Holtak hajnalá-t, a 300-at vagy a Watchmen-t levezényelte.