Szilveszter után 300 köbméter szemetet szedtek össze Budapest utcáiról

Vágólapra másolva!
Több mint 300 köbméter hulladékot szedtek össze a fővárosi közterületekről a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FKF köztisztasági divíziójának munkatársai január 1-jén, a szilveszteri ünnepléseket követően - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Már reggel 6 órakor megkezdték a kezelésükbe tartozó közterületek takarítását, és egész nap kézi, valamint gépi erővel dolgoztak az óévbúcsúztató közterületi rendezvények helyszínein, továbbá a Kis- és a Nagykörúton, az aluljárókban és azok környékén.

A tájékoztatás szerint a szilveszter utáni takarítást a Budapesti Közművek 230 köztisztasági takarító munkatársa, valamint 40 járműve végezte.

Az összeszedett hulladékot környezetbarát módon ártalmatlanítják a Fővárosi Hulladékhasznosító Műben, ahol távhőt és villamos energiát állítanak elő belőle.

2016 óta majdnem kétszeresére nőtt a szemét mennyisége.