szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nap mint nap keményen dolgozik a teljes felépülésért.

Visszatér a Mayor of Kingstown harmadik évadának forgatására Jeremy Renner színész.

Renner szinte napra pontosan egy éve, 2023. január elsején szenvedett balesetet, amikor saját hókotrója maga alá temette. A színésznek harminc csontja törött, rengeteg vért veszített és gyakorlatilag egy hajszálon múlt az élete.

A CNN-nek arról beszélt, hogy még mindig keményen dolgozik a teljes felépüléséért nap mint nap, de van is miért küzdenie. Úgy érzi, a lehető legtöbbet hozta ki abból a második esélyből, amit kapott. Ahogy fogalmazott, áldottnak érzi magát, mert annyi minden van, amiért élhet, és valójában nem is látott más lehetőséget maga előtt, mint a gyógyulás útját. A színész említette a családját és tízéves kislányát is, és azt mondta: sokaknak okozott volna csalódást, sokak életét tette volna tönkre, ha meghal.

Renner egyébként a körülményekhez képest igyekezett aktívan tölteni az évet, összerakott például egy albumot Love and Titanium címmel, ami legutóbbi Instagram-posztja szerint január 19-én jön ki.

A színész balesetével és állapotával korábbi cikkeinkben írtunk részletesebben, ezek itt olvashatók.