Az MTK jött ki győzelemmel a kecskeméti sártengerből

Vágólapra másolva!
2023.12.02. 12:43
null
Küzdelem a játéktéren az ellenféllel és a pályával (Fotó: Koncz Márton) – <a href="https://www.nemzetisport.hu/galeria/nb-i-14-fordulo-7499" target="_blank"><strong>GALÉRIA ITT!</strong></a>
Igen nehéz pályaviszonyok mellett az MTK gyűjtötte be a három pontot Kecskeméten a labdarúgó NB I 15. fordulójában, méghozzá úgy, hogy mind a három gól tizenegyesből született.

LABDARÚGÓ NB I
15. FORDULÓ

Kecskeméti TE–MTK Budapest 1–2 (11)
Kecskemét,Széktói Stadion. 1824 néző.Vezette:Rúsz Márton
Gólszerző:
Horváth K. (45+1. – 11-esből), ill. Antonov, (13., 60. – mind a kettőt 11-esből)

ONLINE SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS ITT!

ÖSSZEFOGLALÓ

Jó ebédhez szól a régi nóta – minden évben leírjuk, feltehetőleg hiába: aki decemberre, januárra bajnoki mérkőzést ír elő, alighanem kényelmes, fűtött szobában nézi a futballt. A kecskeméti stadion talaját különösen sok kritika éri, ilyen esős időjárás mellett pedig képtelenség ép minőségi gyepszőnyeget varázsolni. Pedig a házigazdák mindent megtettek, fóliával letakarták a füvet, próbálták széltől, esőtől, hótól óvni a talajt, de tudhattuk előre, a tél erősebb, így saras, labdarúgásra nem nagyon alkalmas pályán kezdődött az élvonalbeli mérkőzés. Dicséret illeti mindkét csapat játékosait: amennyire nehezek voltak a körülmények, annyira profin álltak a feladathoz, próbáltak futballozni, és jobb mérkőzés lett ebből, mint amire számítani lehetett. A küzdelmes összecsapáson három tizenegyes született: Nemanja Antonov szerzett vezetést a fővárosiaknak, Horváth Krisztofer egyenlített, de az MTK szerb szélsője, a második büntetőjét is gólra váltotta, így a kék-fehérek mind a három pontot megszerezték.

„Túl sokat hibáztunk – értékelt Horváth Krisztofer, a KTE válogatott támadója. – És ilyenkor nem vigasztal, hogy kiharcoltam egy tizenegyest és be is rúgtam a büntetőt, mert egy pontot sem tudtunk ezzel szerezni, így ennek nem tudok örülni. Ezen a talajon nem csak az ellenfeleknek, hanem nekünk is nehéz játszani, és bár a szünet után próbáltunk mindent megtenni, sajnos nem sikerült megszerezni másodszor is az egyenlítő gólt.”

A szünet előtt Horváth Krisztofer lövését Kocsis Gergő „védte”, ezért járt a kecskemétieknek a tizenegyes. Ám érdekes volt megfigyelni, hogy az MTK játékosa ezt követően szinte hiba nélkül futballozott, vagyis a kezezésen gyorsan túl tette magát, nem omlott össze egyetlen rossz mozdulat miatt.

„Amikor jött befelé a labda, a kapusunk Demjén Patrik szólt, hogy figyeljek az egyik kecskeméti támadóra – idézte fel a történteket lapun kérésére Kocsis Gergő. – Úgy érzékeltem, hogy Patrik a jobb oldalamon van mögöttem, és mert a lepattanó labdát a kapu bal oldalába próbálta berúgni Horváth Krisztofer, úgy éreztem mögöttem üres a kapu és bár nem akartam kézzel megérinteni a labdát, ahogy ösztönösen mozdultam felé, sajnos beleértem. Természetesen ez nagyon fontos volt, hogy azonnal túllépjek rajta, ne emésszem magam a történtek miatt, s a szünetben volt is idő lehiggadni. A második félidőben talán még nehezebbek voltak a körülmények, minden átadásra, beívelésre, passzra nagyon figyelni kellett, de rengeteget dolgoztunk, és nagyon megharcoltunk ezért a győzelemért.”

Érthetően nem volt boldog Zsótér Donát, a kecskemétiek játékosa, aki próbált aktívan futballozni, de az ő passzjátéka sem nagyon érvényesülhetett ezen a talajon.

„Próbáltunk mindent megtenni a győzelemért – mondta a középpályás. – Az előző hetekben jól szerepeltünk, most is szerettük volna megszerezni a három pontot, de úgy tűnt, ezúttal az MTK jobban alkalmazkodott a körülményekhez. Csalódottak vagyunk, de nem szabad elkeserednünk, dolgozunk tovább, hogy a hátralévő mérkőzéseken minél több pontot szerezzünk.”

Hosszabb kihagyás után tért vissza az MTK Budapest csatársorába Németh Krisztián aki szeptember 30-án a Ferencváros ellen lépett pályára legutóbb –, a támadó csereként beállva vette ki a részét a győzelemből.

„Már nagyon vártam, hogy újra pályára léphessek – mondta a korábbi 37-szeres válogatott támadó. – Az előző napokban már sokszor napi két edzésen vettem részt, hogy fizikailag is utolérjem magam, és már nehezen viseltem a futball nélküli időszakot. Persze ilyen talajon nem volt könnyű futballozni, de sikerült egy-két labdát megtartanom, lefordulnom, támadást indítani. Ezúttal arra volt szükség, hogy csökkentsem a labda megtartásával a védelmünkre nehezedő nyomást. Az is igaz, hogy legutóbb talán gyerekkoromban játszottam ilyen mély, sáros talajon, de nem foglalkoztunk ezzel, csakis arra figyeltünk, hogyan tudjuk ilyen körülmények között is megszerezni a győzelmet. Az a benyomásom, ha megfelelően koncentrálunk, ha tényleg mindenki komolyan veszi a feladatát és úgy összpontosít az összecsapásra, ahogy kell, akkor sikeresek tudunk lenni. Ha kicsit kiengedünk, ha csak nagyon kicsit csökken a koncentráció, akkor már jönnek a problémák, de ezúttal minden rendben volt, fejben erősek voltunk, egységesek, ennek köszönhetjük a győzelmet.”

A mérkőzést eldöntő második MTK-tizenegyes előtt Zeke Márió szabálytalankodott, aki lehangoltan értékelt az öltözőfolyosón.

„Nagyon csalódottak vagyunk – mondta csendesen a kecskemétiek védője. – Arra készültünk egész héten, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést, de most sajnos nem így alakult. Nagy volt a küzdelem, mind a két csapat sokat dolgozott, de ebből most az MTK jött ki jobban. A tizenegyes? A labdára figyeltem és úgy éreztem el is érem, szögletre akartam tisztázni, de az MTK támadója belépett elém, és bár egyáltalán nem akartam hozzáérni, megrúgni, sajnos eltaláltam a lábát Máshogy kellett volna megoldanom azt a szituációt.”

November 29-én második gyermeke is megszületett Bognár Istvánnak, aki főszereplő lett azzal, hogy kiharcolta az első tizenegyest.

„Egyértelmű büntető volt – mondta a büszke apuka. – Láttam, hogy csúszik a védő, ezért megtoltam a labdát, és láttam azt is, Nikolas Spalek középen teljesen egyedül érkezik, ha nincs szabálytalanság, bepasszolom neki a labdát és abból is gól lehetett volna. Tudtuk, hogy ezen a pályán szinte lehetetlen futballozni, de nagyon örülünk a győzelemnek.”

ZEKE: MOST RAJTUNK IS KIFOGOTT A PÁLYÁNK


NB I, 2023–2024, 15. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
December 2., szombat
Kecskeméti TE–MTK Budapest 1–2Kecskemét,Széktói StadionRúsz Márton1824
Fehérvár–Puskás Akadémia 3–1Székesfehérvár,Sóstói StadionBognár Tamás2172
Kisvárda–Debreceni VSC 0–0Kisvárda,Várkerti StadionPintér Csaba
2050
December 3., vasárnap
12.45:Újpest–Paks (Tv:M4 Sport)Budapest,Szusza Ferenc StadionBerke Balázs
15.15:Diósgyőri VTK–Zalaegerszegi TE FC (Tv:M4 Sport)Miskolc,DVTK ArénaVad II István
17.45:Ferencváros–Mezőkövesd (Tv:M4 Sport)Budapest,Groupama ArénaKáprály Mihály
AZ ÁLLÁS
1. Paksi FC 14 8 4 2 27–15 +12 28
2. Ferencvárosi TC 13 8 2 3 35–16 +19 26
3. Fehérvár FC 15 7 3 5 31–24 +7 24
4. Debreceni VSC 15 7 3 5 23–19 +4 24
5. Puskás Akadémia 15 6 6 3 24–20 +4 24
6. MTK Budapest 15 6 3 6 16–24 –8 21
7. Diósgyőri VTK 14 6 2 6 21–21 0 20
8. Kecskeméti TE 15 6 2 7 24–25 –1 20
9. Újpest FC 14 6 2 6 22–28 –6 20
10. Mezőkövesd 13 4 1 8 17–22 –5 13
11. Kisvárda 15 3 2 10 14–25 –11 11
12. Zalaegerszegi TE 14 3 2 9 17–32 –15 11
A 4. fordulóból elhalasztott Mezőkövesd–Ferencváros találkozót december 6-án játsszák le.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik