szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A mesterséges intelligenciának a vártnál sokkal több energiára lesz szüksége, ismerte ez a Világgazdasági Fórumon Sam Altman, a legismertebb mesterségesintelligencia-szolgáltatásokat fejlesztő OpenAI vezérigazgatója.

Sam Altman, az OpenAI kirúgott, majd gyorsan visszavett vezérigazgatója is felszólalt a héten Davosban megtartott Világgazdasági Fórumon. A szakember arról beszélt, hogy valamilyen energetikai áttörésre van szükség ahhoz, hogy a jövőben továbbra is zavartalanul lehessen majd használni a mesterséges intelligencia (MI) előnyeit. Az ugyanis jóval több energiát fog fogyasztani, mint azt korábban előjelezték – idézi a vezetőt a Reuters.

Altman a jövőt egyértelműen a fúziós erőművekben, valamint az olcsóbb napenergiában és a tárolórendszerek fejlesztésében látja. „Áttörés nélkül nem lehet előrébb jutni. Ez arra ösztönöz bennünket, hogy pénzt fektessünk a fúziós energiatermelés kifejlesztésébe” – mondta.

Sikerülhetett megcsinálni valamiféle szuperintelligenciát az OpenAI-nál, úgy megijedtek, hogy rögtön megpróbálják kordában tartani

Hónapokkal ezelőtt érhetett el áttörést a mesterséges intelligencia fejlesztésében az OpenAI. A ChatGPT mögött is álló cégnél állítólag többen meg is ijedtek attól, mire képes a szuperintelligencia.

A szakember 2021-ben 375 millió dollárt adott a Helion Energy nevű amerikai cégnek, amely a magfúziók kifejlesztésén dolgozik. A vállalat azóta együttműködési megállapodást írt alá a Microsofttal a cég energiaellátásáról.

A Microsoft az OpenAI legnagyobb befektetője.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.