szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Többszöri próbálkozás után a járatot átirányították Budapestre.

A ködös idő miatt nem tudott leszállni Debrecenben a Lufthansa repülőgépe – írja a Haon.hu.

A szerdán reggel Münchenből érkező járatnak 9 óra 20 perckor kellett volna landolnia a debreceni repülőtéren, de a pilóták több próbálkozás után sem tudták letenni a gépet. A járatot végül átirányították Budapestre, ahol 10 óra 8 perckor sikeresen leszállt.

A portál szerint a köd azért okozott ilyen komoly nehézségeket, mert jelenleg Debrecenben nincsenek meg a műszeres leszállás feltételei rossz látási viszonyok esetén.

A Debreceni Nemzetközi Repülőtér ügyvezetője, Király Tamás korábban azt mondta, terveik között szerepel az új műszeres leszállító rendszer telepítése, amely lehetővé teszi majd, hogy Debrecen bármilyen időjárási körülmény között megközelíthető legyen.

(Nyitóképünk illusztráció)