szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Megvan a bérmegállapodás a MÁV-nál, a volános szakszervezetek azonban még hezitálnak az aláírással.

A hároméves bérmegállapodás összességében átlagosan legalább 28,4 százalékos alapbér-emelést határoz meg a vasutas és HÉV munkavállalók számára. A megállapodás az első évben, 2024-ben a 600 ezer forintos alapbérrészig 17 százalékos, de legalább 70 ezer forintos béremelést, továbbá jogi garanciát biztosít a további évek reálbérnövekedésére, 2025-re és 2026-ra is – közölte kedden a MÁV-Volán-csoport.

Ez volt Lázár János építési és közlekedési miniszter kedd reggeli ajánlata, ám az összképet rontja, hogy a 9 érintett szakszervezetből csak 7 fogadta el a tárca ajánlatát. A KKSZ és a SzAKSz ugyanis azt jelezte a tárgyalások során, hogy nem rendelkezik mandátummal a megállapodás aláírására, azaz időt kértek arra, hogy megtárgyalhassák a feltételeket a munkavállalókkal. Ők képviselik a volánosokat, ezért nem voltak ők megemlítve a MÁV-Volán-csoport közleményében.

Lázárt ugyanakkor ez láthatóan nem zavarta, ő ugyanis Facebook-oldalán azt közölte, hogy „aki most kimarad, az lemarad. Mert az emelt összegű béreket attól a hónaptól tudjuk utalni, amelyik hónapban a szakszervezetek csatlakoztak a megállapodáshoz. Még maradt idő arra, hogy akár a volánbuszos kollégák is január elsejétől kapják meg az emelt összegű bérüket. Ehhez az kell, hogy az őket képviselő szakszervezetek most gyorsan lépjenek és január 31-e éjfélig csatlakozzanak a megállapodáshoz. Mi az utolsó pillanatig készek vagyunk az aláírásra.”

Így egyelőre az is kérdéses, hogy mi lesz a Volánbusz-dolgozók sztrájkjaival. Vasárnap és hétfőn ugyanis rengeteg dolgozó nem vette fel a munkát - nem véletlenül nem írunk számot, hogy hányan nem, arról ugyanis vita van a szakszervezet és a cég között. A Volánbusz dolgozói ez előtt legutóbb decemberben sztrájkoltak. Bár az akkori munkabeszüntetésben a dolgozók mindössze 14 százaléka vett részt, ez elég volt ahhoz, hogy kétségbe ejtse az utasokat, erről ebben a cikkünkben írtunk bővebben:

Volt, aki inkább HÉV-vel ment, más szabadságot vett ki a Volán-sztrájk miatt

Bár a menetrendi kijelzőkön semmi nem utal rá, a forgalom kisebbnek tűnik a szokásosnál, QR-kódos plakátok is hirdetik, hogy sztrájk van a Volánbusznál, és a hangosbemondóban is rendre elhangzik, hogy épp melyik járat nem indul. Nem hiányoznak a csalódott utasok, és bizony nem véletlenül maradt koszos némelyik busz sem.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.