szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A versenyhivatal összesen 400 millió forint büntetést szórt ki az áraikat egyeztető, beszerzéseket egymás közt felosztó cégek közt.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2014-ben indított vizsgálatot, mert észlelte, hogy az ország jelentős útszóró sót forgalmazó vállalkozásai a csúszásmentesítő anyagok beszerzésére kiírt magyarországi közbeszerzéseken a beadandó árakról egyeztetéseket folytattak, és a pályázatokat felosztották egymás között.

A versenyfelügyeleti eljárás igazolta, hogy az érintett vállalkozások 2011 és 2014 között hét, többségében közbeszerzési tenderen egyeztették az ajánlati áraikat, a nyertes személyét, illetve felosztottak egymás között egyes tendereket – írja közleményében a GVH. Ezek között voltak a Magyar Közút Zrt., a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. beszerzései, illetve székesfehérvári és gödöllői tenderek is. Két esetben közvetítőkön keresztül folyt a jogsértő egyeztetés.

Az eljárást a GVH kénytelen volt felfüggeszteni, a vizsgált összejátszások ugyanis nem csupán versenyhatósági következményeket vontak maguk után, hanem büntetőeljárás is folyamatban volt egyes közbeszerzésekkel kapcsolatban. A GVH összesen mintegy 3,5 évig várt a büntetőeljárás jogerős lezárására, mely alapján a rendelkezésre álló bizonyítékok újraértékelése is szükségessé vált. Több vizsgált tender kapcsán a Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében a kartellbűncselekmény elkövetését is megállapította.

A versenyhatóság enyhítő körülményként vette figyelembe egyes résztvevők együttműködését, ugyanis a hat vállalkozásból négy elismerte a jogsértést, lemondott a jogorvoslatról és megfelelési program bevezetését vállalta.

A GVH Versenytanácsa végül az alábbi bírságokat szabta ki:

  • a MAGYAR PLASTIROUTE Kft.-re 139 millió forintot,
  • a SOLINWEST 2000 Kft.-re 112,4 millió forintot,
  • a SZABOLCS-MAG 98 Kft.-re 74,4 millió forintot,
  • a „TRANSIT-SPEED” Kft.-re 42 millió forintot,
  • a Kelet-Trans 2000 Kft.-re 24 millió forintot,
  • az Agrochimtranspack Kft.-re pedig 8 millió forintot.