Februári pénzhoroszkóp: eljött a cselekvés ideje!

Vágólapra másolva!
Hetekig, sőt hónapokig komoly visszahúzó erők hatottak ránk: több bolygó volt egyszerre retrográd, amik ilyenkor nem engedik, hogy haladjunk, előre lépjünk. Ennek most vége. Január végén az utolsó retrográd bolygó, az Uránusz is elindult előre. Ez pedig azt jelzi, hogy nincs mire várni: eljött a cselekvés ideje. Itt az Astronet februári pénzhoroszkópja minden jegynek!
Vágólapra másolva!

Kos

Eddig csak vártad az eredményeket, de azok (és a pénz is), csak lassan csordogáltak. Nem úgy, és nem annyi, amennyit szerettél volna. Most viszont nincs akadály többé, belevághatsz a nagyszabású tervekbe. Csak rajtad múlik, mennyire lesz bőséges az „aratás".

Ha odateszed magad, akkor sikerszéria veheti kezdetét!

Február 13-án a bolygód belép a Vízöntőbe, és vele színre lép egy jóakaród, szövetségesed. Váratlan pénzt kapsz: fogadd el, nem kell gyanakodnod semmire!

Bika

A hatalmas vállalkozókedv, ambíció mostanában elkerült. Tetted a dolgodat, igyekeztél lelkesedni, de ez nem mindig volt őszinte. Most ez változik meg gyökeresen. Szinte érzed az ereidben, hogy újra van erőd küzdeni. A Jupiter a te jegyedben halad előre május közepéig: addig kell ütnöd a vasat... utána már jóval nehezebb lesz célt érni.

Most eljött a cselekvés ideje!

Azért vannak csapdák is, amiket el kell kerülnöd: most az egyszer taktikázz egy kicsit, és semmiképp se mutasd ki, ha a főnököd döntéseivel nem értesz egyet. Különösen február 8-án, 10-én, 17-én és 25-én vigyázz erre!

A februári pénzhoroszkóp szerint kedvező hatásokkal számolhatunk Forrás: Astronet

Ikrek

Körülötted is felpezsdül az élet. Már épp ideje volt, mert a munkahelyeden úgy érezted, nem jönnek be a számításaid. Talán már másfelé is kacsintgatsz... De lehet, hogy mégis maradásra bírnak az új fejlemények, amik vegyesek lesznek, lesz benne jó is, rossz is,

de anyagilag biztosan megéri.

Kérdés, mi az, ami számít neked. A legjobb napjaid februárban: 5., 9., 14., 17. és 22.

Rák

Túlköltekezésre csábítanak a bolygók. Muszáj lenne ellenállni a kísértésnek, bármilyen kihagyhatatlannak is tűnik a vásárlás.

Sajnos ennek most pénzügyi veszteség lehet a vége...

Kritikus napok: február 8., 10., 17., 25. és 27. Ezeken a napokon meg fogod bánni, ha túl sokat vásárolsz, vagy beruházol, befektetsz. 19-től fordul a kocka: innentől felfelé ívelnek a pénzügyeid.

Oroszlán

Mostanában sokkal óvatosabb lettél a pénzügyekben. Te ráadásul napelemmel működsz, napfényből meg most kevés volt. Szerencsére lassan visszatér beléd az erő, vállalkozókedv!

Szuper lehetőségeid lesznek februárban az előrelépésre.

Az egész hónap kedvező neked, ezért most nem a szerencsés napokat soroljuk fel, hanem a kritikus időpontokat, mert hogy azért olyanok is lesznek. Nem leszel topon 8-án, 10-én, 17-én, 25-én és 27-én sem. Ezekre a napokra ne időzíts semmi fontosat!

Szűz

Több területen véget ér az egy helyben toporgás. Az uralkodó bolygód, a Merkúr előrehalad, és belép a Vízöntőbe. Fogadd el, hogy amin eddig nem tudtál változtatni, az nem a te kompetenciád! Azt nézd inkább, merre várnak a nyitott kapuk. Szerencsés időszak veszi kezdetét, de csak ha tudsz alkalmazkodni. Ha nem te vagy a főnök, akkor muszáj elfogadnod és megcsinálnod a rád bízott feladatokat.

Vágj jó képet az ötleteihez! Kérdezhetsz, de semmiképp se szállj vitába 8-án, 10-én, 17-én, 25-én és 27-én!

Mérleg

Úgy érzed, mást sem csinálsz egy ideje, mint türelmes vagy. Most végre számíthatsz kézzel fogható eredményre. Persze maga a folyamat lassú, de biztató. Szóval továbbra is jó lenne, ha gyakorolnád a türelmet, de végre már jönnek a reményt keltő jelek.

Szerencsenapjaid: február 5, 9, 14-, 17 és 22.

Ezeken a napokon olyan magokat vetsz el, amik később gyümölcsöt adó fákká terebélyesednek.

Az Astronet februári pénzhoroszkópja minden jegynek Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Skorpió

Hallgatni arany – akár ez is lehetne a mottód februárban. Ez a közmondás azt is jelenti, hogy van, amikor az a bölcs, akik csendes megfigyelő marad. Ha hagyod, hogy mások lejátsszák helyetted, akkor nagyon jól fogsz kijönni ezekből a helyzetekből. Ha te is beszállsz, akkor elbukhatsz.

Február 28: kivételes nap lesz,

írd fel a naptárba (a Nap, a Merkúr és a Szaturnusz együttáll a Halakban)

Nyilas

Vegyesnek érzed a hónap elejét, pláne hogy a január nagyon lassú és ködös volt számodra. Lassan kezd kiderülni feletted az ég. Adj időt ezeknek a kedvező folyamatoknak, és ne hamarkodj el semmit! Ez persze nem azt jelenti, hogy ölbe tett kézzel kellene ülnöd, sőt!

A cselekvés ideje jött el számodra, de csak apránként, lépésről lépésre haladj a terveiddel.

Kedvező napok: február 5, 9, 14, 17 és 22. Ne dönts 8-án, 10-én, 17-én, 25-én és 27-én!

Bak

Februárban több bolygó is elhagyja a jegyedet, és átlép a Vízöntőbe. Köztük a Mars is, ami egész biztos, hogy elvesz az energiáidból.

Most minden a hozzáállásodon múlik.

Billenj át a holtponton, hogy meglásd, mi mindent hoz neked ez az új hónap, év, a közeledő tavasz. Eközben tudd, hogy február 28-án három bolygó együttállása miatt bőséges lehetőségek jönnek neked! Addig gyűjts erőt, mert akkorra készen kell állnod.

Vízöntő

Eljött a te időd! A bolygók a Napot követve egymás után lépnek a Vízöntőbe: Merkúr 5-én, Mars 13-án, Vénusz 16-án.

Most minden adott a győzelemhez, a sikerhez!

Persze az asztrológia csak a lehetőségeket tudja felvázolni, a döntés a tiéd! De jó ha tisztában vagy vele, hogy ha a cselekvés mellett döntesz, akkor azt nem fogod megbánni.

Halak

A hónap eleje egyáltalán nem könnyű. Akadályok nincsenek, de nagyon lehetőségek se. Február 19-én viszont a Nap belép a Halakba, és innentől megnyílnak az ajtók előtted. Majd 23-án a Merkúr is a jegyedbe lép, és innentől csodálatos módon képes leszel bárkit bármiről meggyőzni.

Ekkorra időzítsd a pénzügyi terveidet.

A hónap végén lesz egy együttállás a jegyedben, amit égi áldásként fog érni.