szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nem ez volt az első és nem is az utolsó alkalom, hogy vizsgálat indult a műsor ellen.

A Sztárbox erőszakos tartalmai miatt 10 millió forint, Fekete Pákó megalázásáért pedig 3 millió forint bírságot kapott az RTL – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság közleményéből. Előbbi esetben az RTL nem megfelelő korhatári kategóriába soroltan és nem megfelelő időpontban sugározta a november 5-i epizódot. A Médiatanács indoklása szerint a műsorszámot az erőszakos jelenetek miatt 16 éven aluliaknak nem ajánlott jelöléssel kellett volna ellátni, és ennek megfelelően csak 21 óra után lett volna sugározható. A tízmilliós bírság mellett a jogsértésről szóló közleményt is közzé kell tennie az RTL-nek.

„A Sztárbox nem sport-, hanem szórakoztató show-műsor, amely hatásvadász módon, mintegy közvetítő közegként használta a résztvevőkre egyáltalán nem veszélytelen ökölvívást úgy, hogy a műsorszámban nem a sportág szabályai szerint folytatták le a mérkőzéseket” – állapította meg a Médiatanács. Szerintük a műsorszám gyermekkorú nézői akár azt a téves következtetést is levonhatták a látottakból, hogy a konfliktusok kezelésének elfogadott módja az agresszió.

Nem ez volt az első alkalom, hogy vizsgálat indult egy Sztárbox epizód miatt és a Médiatanács további két eljárásban vizsgálja a Sztárbox különböző adásait, amelyekben később születik döntés.

A boksz lelki és fizikai megpróbáltatásairól ebben a cikkünkben írtunk:

Aki bokszol, számoljon vele, hogy a padlóra kerül - akkor is, ha sztár

Nagyon menő felsétálni a ringbe jobb- és balegyeneseket imitálva, rapzene dübörgésével a háttérben, de amikor elcsattan egy-két kijózanító pofon, és elsötétül a kép, rögtön más megvilágítást kap a boksz. Ráadásul a szakemberek szerint lelkileg nehezebb ez a sport, mint fizikailag.

Az RTL-t egy másik műsorszáma miatt is elmarasztalta a Médiatanács: a Reggeli október 25-i adásában ugyanis „Fekete Pákót alázták meg a műsorvezetők azzal, hogy a kamerák előtt levizsgáztatták állampolgári alapismeretekből. Fekete Pákó alappal számíthatott könnyed, barátságos hangvételű beszélgetésre, ehelyett a műsorvezetők olyan helyzetet teremtettek, amelyet nem tudott megfelelően kezelni. Ezzel a szituációval műsorvezetők visszaéltek, a vendégük hiányosságaira fókuszáltak, és gúnyolódtak rajta”. A Médiatanács határozatában kiemeli: a médiaszolgáltató megvalósítja az emberi méltóság megsértését, amikor úgy mutat be egy szereplőt, hogy figyelmen kívül hagyja, illetve megsérti a társadalmi együttélés alapvető normáit – ebben az esetben a társadalmi integráció előmozdítását, a közösségi szolidaritást, az egymás iránti tiszteletet. A súlyos jogsértés miatt a Médiatanács hárommillió forint bírságot rótt ki az RTL-re, emellett ebben az esetben is közleményt kell kiadniuk.