szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nem valósultak meg a teljesítési feltételek a kiszabott határidőig.

Az OTP Bank lezárja projektjét, amelyben 15 százalékos részesedéssel fogyasztási hitelezési vegyesvállalat létrehozásában vett volna részt a Kínai Népköztársaságban – közölte a hitelintézet a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

„Tekintettel arra, hogy a teljesülési feltételek a szerződéses határidőig nem valósultak meg, a bank a projekt lezárásról és az ehhez szükséges lépések megtételéről döntött” – indokolták a közleményben az OTP kiszállását a kezdeményezésből.

Az OTP a vegyesvállalat alapításáról szóló megállapodásokat 2022. június 2-án írta alá több partnerrel. Arra számítottak, hogy a tranzakció pénzügyi zárása a negyedik negyedévig megtörténhet.

Az OTP Bank részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. Csütörtökön a papír ára 535 forinttal, 3,25 százalékkal 16 985 forintra nőtt a zárás előtt nem sokkal, árfolyamának minimuma 8940 forint, maximuma 17 160 forint volt az elmúlt egy évben.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.