Örökre eltűnhet a világ egyik legnépszerűbb turistalátványossága

Zakynthos Görögország
Vágólapra másolva!
A népszerű görög nyaralószigeten, Zakynthoson készült képek jelentős része egy pazar homokos öblöt ábrázol, ahol egy partra vetett hajó roncsai mellett pózolnak a turisták. Ez a látványosság azonban sajnos hamarosan örökre eltűnhet, mert az utóbbi időben rendkívüli módon megtépázták a természet erői.
Vágólapra másolva!

A Navagio Beach és a 43 éves hajóroncs a sziget egyik leglátogatottabb és legtöbbet fényképezett látványossága, a legfrissebb Instagram-bejegyzések azonban most arról tanúskodnak, hogy mennyit romlott a hajó állapota az elmúlt évtized során.

A Navagio Beach, amelyet gyakran Shipwreck Beachnek vagy Smugglers' Cove-nak is neveznek, az MV Panagiotis nevet viselő hajó 1980-ban zátonyra futott roncsáról híres.

Népszerűségét erősítik azok a pletykák is, amelyek szerint a hajón csempészárut szállítottak, a legénység pedig egy borzasztó viharba keveredett, miközben próbáltak elmenekülni a haditengerészet őket üldöző hajói elől.

2018-ban azonban a strandot rövid időre le kellett zárni, miután az öblöt övező sziklafal egy része leomlott.

2022 szeptemberében újabb földcsuszamlás történt, amelyet egy 5,4-es erősségű földrengés váltott ki. Most ismét gond van Zakynthos elbűvölő öblével, ugyanis a hajóroncsot az elmúlt évtizedek során igencsak megtépázta az időjárás.

A közelmúltbeli viharok miatt pedig több darabja is leszakadt, és már egyáltalán nem úgy fest, mint korábban - írja a Euronews nyomán a Promotions.

A lakosok és a turisztikai vállalkozók felszólították a hatóságokat, hogy haladéktalanul lépjenek közbe a hajó védelme érdekében, hivatkozva annak fontosságára a sziget bevétele szempontjából.