Tövisházi Ambrus: Nem akartam belemerevedni, hogy életem végéig én kísérem Borit mindenhová
Kilép a Péterfy Bori & Love Bandből az együttes alapítója, vezetője, zeneszerzője és billentyűse, Tövisházi Ambrus. Az utolsó olyan koncertjüket, amelyen még ő áll a billentyűk mögött, szombaton adják a Magyar Zene Házában. Arról beszélgettünk vele, miért döntött így, mivel nem tudott azonosulni Péterfy Borinál, mit gondol a tusványosi, és mit a pedagógustüntetésen való fellépésről, mibe fáradt bele, és szerez-e még dalt a jövőben a Love Bandnek. Interjú.
hvg.hu: Csak a Péterfy Bori & Love Bandből távozik, vagy otthagyja a színpadot is egy időre?
Tövisházi Ambrus: Csak a Bori-zenekarból távozom. Az Erik Sumo kvázi a saját zenekarom, azt csináljuk tovább, ha az utóbbi időszakban egy kicsit háttérbe is szorult. A Love Band utazó cirkusz része, a rengeteg koncert túl sok volt. Persze más okai is voltak, már négy-öt éve gondolkodtam a dolgon – de nagyon nehéz ez, mert én találtam ki az egészet, ráadásul az elejétől kezdve én vagyok a zeneszerző és a zenekarvezető, így az összes melóval és az összes sikerrel együtt mégiscsak a sajátoménak érzem. Rengeteg munka, öröm és szívás van ebben. És ha van egy nagy mérleg, amin ennek a tizenhat évnek le lehetne mérni az egyenlegét, akkor ez a mérleg az utóbbi időben afelé billent, hogy fájó szívvel, de el kell engednem a Love Bandet.
hvg.hu: Miért?
T. A.: Fárasztó már. És mit érez az ember fárasztónak? Amibe sok energiát rak bele, és aztán nem jön vissza legalább ugyanannyi. Bori zenekarában a zenészek szerepe tulajdonképpen motorikus, mert a dalokat egyformán játsszuk.
Minket tulajdonképpen nem nagyon látnak meg az emberek: a Love Band Bori karakterére épült fel,
nekünk pedig igazából az a dolgunk, hogy segítsük azt a varázslatot, amit az emberek Bori személyeként érzékelnek. Pedig ez csapatmunka, és nem is csak azok vannak benne, akik a színpadon vannak, a színpadon kívül még van egy 5 fős stábunk, az ő szerepük is ugyanolyan fontos.
Emellett a zenében sokszor ugyanazokat a köröket kezdik el járni az emberek, amint elérnek egy bizonyos kort. És én már pont ebben a bizonyos korban vagyok: idén leszek 48. Nem akartam belemerevedni abba a szerepbe, hogy mindig én vagyok ott Borival minden koncerten, és életem végéig őt kísérgetem mindenhová, ahová a zenekar menni akar. Ebben biztos benne van a szabadságvágy, és az is, hogy alapvetően nem bírom az éjszakázást, mert azt érzem, elveszi az igazán fontos dolgok elől a levegőt. Én reggel vagyok a legaktívabb, reggel 8 és 10 között fog a leginkább az agyam, az az én világom: számomra a zenélés öröme a stúdióban kezdődött, mintha a játszóházban legóztunk volna. Az első zenéim ebből a káoszalapú kísérletezésből születtek. Nekem a zenélésben az alkotás a legfontosabb, az élő zenélés csak egy következmény. Nem azt mondom, hogy foghúzásszerű élmény lett volna, amikor először hívtak koncertezni, mert örültem, hogy ennyire népszerűek lettek a dalaink. Az Amorf Ördögök, az első, Borival közös zenekarunk után a Love Band első éveiben egészen hihetetlen volt a sikerünk. És jó érzés sok embernek játszani, de nekem mégiscsak fontosabb a stúdiózás, a felvételek készítése.
hvg.hu: Nem is jó élményként gondol a koncertezésre?
T. A.: De igen. Hatalmas kaland, közben megtanultam a zenekar-vezetőséget, amiben nagyon sz*r voltam az elején, és sokat tanultam a hangszerelésről is – ezekhez tényleg kell az élőben zenélés. És az is igaz, hogy ha sokáig remeteként élek a stúdióban, teljesen irreális elképzeléseim lesznek a saját zenéimről, a fellépések pedig megmutatják azt, hogy igazából milyenek a dalok. A koncertezésről sokáig azt gondoltam, múló dolog, ezért nem is olyan fontos, de azóta rájöttem, ez nem teljesen így van. Óriási tapasztalat volt ez a rengeteg koncert Borival, mert rájöttem egy csomó dologra az emberekkel és azzal kapcsolatban, hogyan fogadják be az emberek a zenét Magyarországon. Pici siker a mienk, soha nem tartoztunk az élbolyba, persze nem is törekedtünk oda: én a zenében és máshol is a nehezen járható utakat szeretem.
hvg.hu: A korábbi interjúiból úgy éreztem, mintha kicsit zavarná, ha valamiből igazán nagy sláger lesz, akkora, mint mondjuk a Hajolj bele a hajamba című számból.
T. A.: Nem, zavarni azért nem zavart. Csak zavarba ejtő, hogy soha nem azokból a dalokból lesznek nagy slágerek, amire számít az ember.
Épp ezért nem kell félni a mesterségesintelligencia-alapú dalírástól,
mert nemhogy a mesterséges intelligencia, de még a szakemberek se tudják megmondani, hogy az előttük lévő ötven számból, amit meghallgatnak nyár elején, melyikből lesz nagy nyári sláger. Ezt még a nagy kiadók vezetői sem tudják előre, teljesen kiszámíthatatlan. Elég nagy irodalma van a zenében annak, vajon hogy lehet a sikert létrehozni, de ezek csak próbálkozások, valójában senki nem tud semmit. Nekem sem ciki a siker, egyáltalán nem derogál sok pénzt keresni, és azt sem tartom övön alulinak, ha erre törekszünk. És igen, mi is megpróbáltunk még egyszer ugyanolyat csinálni, ami korábban sikeres volt: nem lett sikeres, sőt, ugyanolyan se lett. Nem tudtuk megcsinálni. És ez jó, mert közben meg született egy csomó olyan dal, amit szeretek. Meg születtek olyanok is, amiket kevésbé.
Megmondom őszintén, örülök a streamingvilágnak: egy picit mintha áramvonalasodna a zenefogyasztás az album formátum eltűnésével. Az a helyzet, hogy a legnagyobb kedvencein kívül senki nem hallgat végig teljes lemezeket a Spotifyon, én is csak a Depeche Mode-dal és Nick Cave-vel vagyok erre hajlandó. Régen, ha vettél egy kazettát vagy lemezt, az befektetés volt: ha nem is tetszett elsőre, akkor is meghallgattad másodjára-harmadjára is, és a zene sokszor csak többedjére adta meg magát. De őszintén szólva még a legnagyobb kedvenceim lemezein is voltak olyan dalok, amik keresztülmentek rajtam. És az, hogy mi is bezártuk saját magunkat az album formátumba, azt okozta, hogy vannak kevésbé jó dalok a lemezeken, mert kimondatlan szabály volt, hogy egy lemezen azért kellene lennie 11-12 számnak, legalább 45-50 percnek kell lennie, ez alatt cinkes. Ma már nincsenek ilyen elvárások, és én örülök is, hogy leomlottak ezek a mesterségesen felhúzott falak. Ez sokkal közelebb áll a zene természetéhez.
hvg.hu: Visszatérve a koncertezésre: nem fog hiányozni, hogy a színpadon állva érezze a közönség szeretetét?
T. A.: Persze ez jó dolog, baromi jó érzés.
De ezt a büszkeséget akkor is tudom érezni, ha a közönségből nézem a koncertet.
Még jobban is tudom érezni magam, mert megihatok két sört anélkül, hogy azt kelljen nézegetnem, a hangszeremen milyen gombokat kell nyomogatni. De biztos, hogy lesznek még ötleteim; mondtam a többieknek, hogy figyeljetek, meghallgatom a koncerteket, és utána néha leülnék veletek. Reméltem, hogy vevők lesznek erre, és majd hallgatnak rám; hát, nem feltétlenül ez volt az első reakciójuk. Azt hiszem, van köztünk bizalom a zenekar tagjaival, de nincsenek illúzióim: ha olyan irányba indul az egész, ami nekem nem tetszik, és ezt elmondom, annak – ahogy telnek az évek – úgy lesz egyre kisebb a hatásfoka. Aki nincs benne a darálásban, az hiába jelenik meg néha, nem fognak hallgatni rá.
Az én lányom 14 éves, még nem merült fel, hogy elköltözzön otthonról, de a fejemben mindig olyannak éreztem ezt az elválást, mint amikor a gyerek felnő, és már nem kell a szülői támogatás. Úgy érzem, beindítottam egy gépezetet, ami egy idő után már a saját törvényei szerint működik, ahogy egy idő után már egy gyerekre se tudsz úgy hatni. És már évek óta azt éreztem, vannak olyan dolgok, amik zavarnak abban, ahogy a zenekar prezentálja magát,
Borinak is voltak olyan megszólalásai zenekari helyzetben, amit nem éreztem a magaménak.
Nem volt könnyű mindezt kimondanom, nem mertem könnyen elengedni, mégiscsak ez volt a legnépszerűbb dolog, amit valaha létrehoztam. Sok olyan emberhez is elértünk, akik nem a mi kultúrkörünkből származnak: nemcsak budapesti értelmiségieknek csináltuk ezt a zenét, hanem elértünk vele az ország minden részén bármilyen szociális státuszú és korú emberhez. Igazából erre vagyok a legbüszkébb. Az olyasmikre, mint amikor az egyetlen foggal rendelkező, meghatározhatatlan korú roma néninek a fehérgyarmati koncertünkön felcsillant a szeme, és azt láttam benne, hogy tetszik is neki, de kicsit fél is tőle, mintha leszálltak volna az ufók Fehérgyarmaton. Megmaradnak az emberben az ilyen apró pillanatok: annak a néninek biztosan megcsináltuk az estéjét, mert ő ilyet még nem hallott, és nem látott. Ez jó érzés.
hvg.hu: Azt mondta, nem tudott Péterfy Bori minden megszólalásával azonosulni. Arra utalt, hogy a Love Banddel felléptek a Fidesz nevével összeforrt tusványosi fesztiválon?
T. A.: Nem erre utaltam. Az sz*r volt, de örültem az utóhatásának:
Bori végre megértette, hogy nincs igazság.
Nem igaz, hogy akik a baloldalon állva szeretik őt bizonyos kiállásai, például a pedagógustüntetésen való fellépésünk miatt, azok feltétlenül jobb fejek vagy értelmesebbek lennének az átlagnál. Tusványos engem azért nem érintett igazán, mert mi már a harmadik zenekar voltunk a Kispál és a Quimby után, akikre rámondták, hogy „aki Tusványoson játszik, az féreg”; és ez egy borzasztó hamis és torz kép. Csak egy példa: ugyanezek az emberek azzal kapcsolatban nem háborodtak fel, hogy 2019-ben a VOLT Fesztiválon a nagyszínpadon a koncertek között brutális, agresszív kormánypropagandát toltak az emberek arcába. Akkor az összes zenekart elítéljük, aki fellépett a VOLT Fesztiválon? Az lényegében a teljes magyar szakma.
Én kifejezetten szórakoztatónak találtam Tusványoson, hogy a koncerten jelen lévő, bajszos, polgármesternek kinéző erdélyi bácsik egy idő után bepálinkázva elkezdtek táncikálni a számainkra. Ráadásul az, hogy ott voltunk, nem jelenti azt, hogy odamentem volna megnézni Bayer Zsolt hőbörgését. Szerintem jó, ha egy együttes távol tartja magát a politikától, de szerintem az is jó, hogy játszottunk a pedagógustüntetésen: jó, hogy sikerült megmutatni a hatalomnak, mekkora az elégedetlenség, és tök jó érzés volt egy telt házas Kossuth téren játszani, még ha szerintem a huszadik sornál távolabb senki nem hallott semmit, mint anno Woodstockban.
hvg.hu: Ha nem Tusványosra, milyen nézeteltérésekre gondolt Borival?
T. A.: Nem voltak politikai nézeteltéréseink, vagy ha igen, az arról szólt, hogy szerintem nem érdemes semmilyen politikai szereplő mellé odaállni, csak konkrét társadalmi kérdések mellé, mint hogy a pedagógusok legyenek megbecsülve. Megmondom őszintén, még a pedagógustüntetésen sem tudtam azonosulni mindennel: a szervező Molnár Áronról a beszéde után azt éreztem, valójában a saját jövőbeli politikai karrierjét építgeti. Akkor jó, hogy elvállaltuk ezt? Igen, jó, mert a téma fontosabb, de konkrét személyek mellé odaállni akkor is tévedés.
A zene azon kevés dolgok egyike, amivel össze lehet hozni a mi hazánkost meg az egykori SZDSZ-elnökségi tagot; a zene belső tulajdonságaitól idegen a politika.
A zene inkább kikapcsolja azokat a dolgokat, amik hétfőtől vasárnapig kattognak az emberek fejében. Szerintem nem érdemes beállni a sorba, közéleti témában csak akkor érdemes megszólalni, ha olyan véleményed van, amit még senkitől nem hallottál. Szerintem Bori ezt kicsit túltolta a Tusványost megelőző években. Tusványos kellemetlen volt, de azt éreztük utána, hogy a facebookos hőbörgés semmit nem számított a későbbi koncertjeink nézőszámaiban. Ugyanannyian jöttek utána, vagy még többen.
hvg.hu: Mi jön a Love Band után?
T. A.: Egy kicsit a semmibe ugrom. Most vannak munkáim, párhuzamosan több filmzene is, de hogy jövőre mi lesz… Nem én vagyok az az ember, akit a mostani, eléggé államférfiakról készülő kosztümös filmeket összehozó producerek felhívnak. Egy idő után valószínűleg ez nem lesz, ahogy olyan nagy dolog sem lesz többé az életemben, mint a Bori-zenekar. Más ötleteim vannak, például nagyon érdekel a zeneírás a videójátékokhoz, csak elég nehéz pálya, de próbálkozom.
hvg.hu: Ugyanakkor most épp a Péterfy Bori & Love Band következő lemezén dolgozik. Ha az együttes ez után a lemez után új dalokat szeretne, ön marad a zeneszerző?
T. A.: Ha megkeresnek, én szívesen segítek. Ez nem olyan válás, amiben összevesztek a felek, mert az egyik megcsalta a másikat; itt az egyik fél egyszerűen más dolgokat akar csinálni. Szeretem Borit, nincsenek ki nem beszélt problémáink, újra és újra feltépődő sebek. De hogy a csudába tudnánk, mi lesz majd öt év múlva? Kis lépésekben terveztünk csak, de mondtam már: nincsenek illúzióim.
hvg.hu: Hogy fogadták a többiek a zenekarban a távozását?
T. A.: Nagyon rosszul. Mindenképp egy jól sikerült koncert után akartam elmondani, hogy ne emiatt kelljen mindenkit összecsődítenem egy vendéglátóhelyen, mert az sokkal rosszabb hangulatú lett volna. Végül az ördögkatlanos koncert után mondtam el a nyáron, és hát nem nagyon tudtak szóhoz jutni. Furán karmikus módon az volt az az éjszaka, amikor egész Pest megyében hatalmas vihar volt, itt mellettem a benzinkútnak be is szakadt a teteje. Végig rettegve, összeszorított fenékkel jöttünk haza Nagyharsányból negyvennel az autópályán azután, hogy elmondtam, kiszállok a zenekarból.
Aznap éjszaka Bori írt nekem körülbelül száznegyven darab sms-t, hogy akkor most hogy lesz, és különben is vége a világnak.
De sikerült átbeszélnünk, hogy erről szó sincs, a többfajta funkciómat pedig több embernek delegáltam a zenekarban: a basszusgitáros Drapos Gergő lesz a zenekarvezető, és egy nagyon kedves, lelkes, fiatal kolléga lesz a billentyűs, akinek még nem hozhatom nyilvánosságra a nevét.
hvg.hu: A Love Band megalapítása óta mennyit változott Péterfy Bori imázsa a zenekarban?
T. A.: Nagyon sokat változott. Bori az azt megelőző tíz évét a borzasztóan szigorú és számomra diktatúrának tűnő színházi közegben töltötte. Ehhez mérten az első koncerteken még nem nagyon akart beszélni a közönséghez, kicsit merev, alternatív énekesként dacból tette a semmit a színpadokon. Mondtam, hogy kéne kicsit beszélni az emberekhez, kicsit jobban mozogni.
Elkezdte tolni, ma pedig néha arra eszmélek, hogy talán mégsem volt jó ötlet ezt mondanom neki: néha olyan szinten túlzásba viszi, ami nekem már egy picit idegen.
De ő tudja, hogy én ezt gondolom, mindig őszinték voltunk egymással. Szerintem jobb lenne, ha néha teljesen elérhetetlen lenne, és titokzatosabb szerepbe tenné magát. De már ismerik az emberek, és el is várják tőle, hogy legyen stagediving, másszon föl a Fishing on Orfű nagyszínpad legfelső lámpasoráig, mint egy kismajom. Tudom, hogy a közönség miatt csinálja, de nem mindig értem. Nagyon szeretek Borival dolgozni, csak nem éreztem már annyira magaménak az egészet. Belül persze igen, hiszen az összes dalnak én írtam a zenéjét, van, amelyiknek a szövegét is. Nehezen verekedtem át magam ezen a kettős érzésen.
hvg.hu: Korábban beszélt arról, hogy a közönség szinte nem is látja az együttes tagjait Bori mellett. Zavarta, hogy az ő árnyékában volt?
T. A.: Nem, engem ez egyáltalán nem zavar: olyan jól érzem magam az árnyékban, hogy azt el nem tudom mondani!
Az árnyékban érzem a legjobban magam.
Nem véletlenül vagyok én a két énekesnő mögött az Erik Sumo-koncerteken is; semmi olyan ambícióm nincs, hogy felismerjenek az emberek a benzinkúton. Nagyon örülök, hogy békén hagynak. Ilyen rivalizálás nincs köztünk. Ráadásul az ad egy szívmelegséget, hogy amit a rajongók Boriról gondolnak, azt tulajdonképpen a dalok által mesterségesen előállított világ csinálta meg. És tök jó dolog, hogy a daloknak ekkora erejük van: ez azt jelenti, hogy foglalkoztatják az embereket a számok, amiknek a zenéjét én írtam. Ez nagy büszkeség.
