Náci múltja miatt eltávolították Herbert von Karajan mellszobrát az aacheni színházból

2023.11.29. 13:53
Eltávolították a néhai világhírű osztrák karmester, Herbert von Karajan (1908–1989) mellszobrát az aacheni színház előcsarnokából, mert az 1930-as évektől a német náci párt tagja volt.

Elena Tzavara, az aacheni színház főigazgatója szerdán elmondta, a Karajan életét feldolgozó kutatások egyértelműen kiderítették, hogy a karmester „nem volt üres lap a náci korszakban”, s ez vezetett a szobor eltávolításához – közölte az MTI. 

Karajan a XX. század egyik legkiemelkedőbb karmestere volt. Pályafutása elején fő-zeneigazgatóvá nevezték ki Aachenben, s a náci korszakban felívelő karrierje csak azt követően torpant meg, hogy 1942-ben egy faji törvények szerint részben zsidónak számító gyáros lányát vette feleségül.     

Karmesteri pályája a 2. világháború után vett új lendületet, miután megbocsátották neki a nácikkal való együttműködését. 1948-ban vezényelte első ízben a Bécsi Filharmonikusokat, és ebben az évben kezdett operát rendezni a milánói Scalában. 1955-től 1989-ig állt a Berlini Filharmonikusok élén. 1956 és 1964 között a bécsi Staatsoper vezetője, majd a Salzburgi Ünnepi Játékok teljhatalmú irányítója lett.    

Az aacheni színház közleménye szerint a bronz mellszobrot a Centre Charlemagne városi történeti múzeumnak adományozzák, helyére pedig a színház saját gyűjteményének Mozart-mellszobra kerül.