szerző:
Galicza Dorina
Tetszett a cikk?

A köztársasági elnököt a pedofil ügyben adott kegyelme után Orbán Viktor csak akkor tudja pedofilbiztossá tenni az alkotmányt, ha azt Novák is aláírja.

Novák Katalin kegyelmi botránya
Még a kormánypártok soraiban is komoly felzúdulást keltett, hogy Novák Katalin köztársasági elnök megkegyelmezett a bicskei gyermekotthonban történt pedofil ügy egyik érintettjének, K. Endrének. A botrányba Novák Katalin, valamint Varga Judit igazságügyi miniszter is belebukott. Az ügy legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követhetik.
Friss cikkek a témában

„A bejelentett Alaptörvény-módosítás a gyermekek még erősebb védelmét szolgálja, ezért Novák Katalin köztársasági elnök jó szívvel fogja aláírni azt” – ezt válaszolt a Sándor-palota a hvg.hu megkeresésére csütörtökön.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, furcsa helyzetet teremtett az, hogy Orbán Viktor csütörtök délután bejelentette, hogy alkotmánymódosítást kezdeményezett, amelynek az a célja, hogy kiskorú gyerekek sérelmére elkövetett bűncselkemény esetén az elkövető semmilyen esetben se kaphasson kegyelmet.

A botrány központjában ugyanis az a Novák Katalin áll, akinek köztársasági elnökként alá kell írnia azt az alkotmánymódosítást, amely tulajdonképpen az ő korábban megadott kegyelmét is rossz döntésként tünteti fel.

Orbán Viktor gránitba faragta, hogy Novák Katalin megbocsáthatatlant hibázott

Hogyan tudja Novák Katalin a nemzet egységét szimbolizálni azok után, hogy az őt felépítő Orbán Viktor megüzente neki, hogy hibázott, és ezt a társadalom is így gondolja? Vélemény.

Mivel a köztársasági elnök elméletben független a kormánytól, Novák Katalin hivatalosan továbbküldheti a jogszabályt az alkotmánybíróságnak – ahogy korábban megtette azt például Lázár János építési törvénye esetében is.

Orbán bejelentése után megkérdeztük a Sándor-palotát, hogy

  • Novák Katalin mit szól az alkotmánymódosításhoz;
  • tudott-e előre Orbán bejelentéséről;
  • felelősnek érzi-e magát az ügyben;
  • és mindezek után lemond-e.

A fenti reakción kívül ugyanakkor a többi kérdésünkre nem válaszolt a köztársasági elnöki hivatal.

 

Ön szerint le fog mondani Novák Katalin a következő 72 órában?

Szavazzon!

Kerestük korábban Orbán Viktort is, hogy megtudjuk, a miniszterelnök szerint le kellene-e mondania Novák Katalinnak amiatt, hogy egy olyan ügyben adott kegyelmet, amit a miniszteelnök is megbocsáthatatlannak tart, de erre sem kaptunk választ.

Már csak azért is érdekes, hogy mit reagált Novák Orbán alkotmánymódosító javaslatára, mert csütörtökön már közvélemény kutatókkal monitorozták azt, hogy az emberek le akarják-e mondatni őt a köztársasági elnöki pozícióból.

 

Nagy Iván László: A kormány megteremtette, majd kivégezte a hősnőit

Gondosan épült Novák Katalin és Varga Judit imidzse a második NER-ciklus óta, 2022-ben csúcsra értek a családszerető, de szakmailag is erős nők karakterei. Két év kellett ahhoz, hogy mindkettőjük lenullázza a tekintélyét, és ahogy felemelkedésüket, úgy zuhanásukat is Orbán Viktornak köszönhetik. Varga menthetetlen, Novák még bebizonyíthatja, hogy létezik, és nem csak egy politikai termék: ha lemond.

A kormányközeli Magyar Nemzet csütörtök este saját értesülésként arról írt, hogy az Orbán-féle alkotmánymódosítás "rendelkezik arról is, hogy mit kell tennie a köztársasági elnöknek az olyan, folyamatban lévő kegyelmi kérelmekkel kapcsolatban, amelyekben egy kiskorú személy sérelmére elkövetett bűncselekmény esetében nyújtanak be kérvényt. Az átmeneti rendelkezések ugyanis egyértelműsítik, hogy a már folyamatban lévő kegyelmi ügyekben is alkalmazni kell a kiskorúakat védő, kegyelmet kizáró rendelkezést."

Hogyan jutottunk el idáig?


A Kúriához benyújtott felülvizsgálati kérelem végzéséből értesült a közvélemény pénteken arról, hogy Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon igazgató-helyettesének, K. Endrének, akit korábban jogerősen elítélt a bíróság.

K. Endre másodrendű vádlottja, majd elítéltje volt annak az ügynek, amelyben a hatóságok szerint ő és felettese, a bicskei gyermekotthon igazgatója akadályozni próbálta az igazgató elleni eljárást. Egy, a Kúria által tavaly kiadott dokumentum szerint tehát K. Endre nem a szexuális bűncselekmények elkövetésében segédkezett, hanem azok eltussolásában, kényszerítéssel, vagy annak kísérletével. Az erről szóló ítéletek ügyében vizsgálódott a Kúria is. Ez az eljárás tehát nem a zaklatások tényének, elkövetésének ügyében zajlott, hanem azok elhallgatásában vizsgálta a két férfi felelősségét.

Az ügyben az első fokon eljáró bíróság a hatósági eljárásban kényszerítés és vesztegetés miatt mondta ki bűnösnek K. Endrét, ez a másodfokú ítélet értelmében úgy módosult, hogy az igazságszolgáltatás elleni bűncselekményét kísérletnek minősítette a törvényszék.

Nézzük, mik voltak az elmúlt héten a közvéleményt felforgató kegyelmi ügy fontosabb állomásai.

  • 2007 és 2011 között rendszeresen szexuális abúzusnak teszi ki a 18 évesnél fiatalabb lakókat V. János, a bicskei gyermekotthon 1990 óta alkalmazott igazgatója.

  • 2016. szeptember 8-án egy feljelentést követően szexuális erőszak és további bűncselekmények miatt indul eljárás az igazgató ellen a kerületi rendőrkapitányságon.

  • 2016. szeptember 22-én a gyermekotthon egy másik lakója jelzi gyámjának, hogy szexuálisan bántalmazta a férfi, a gyám másnap ugyancsak feljelentést tesz.

  • 2016. szeptember 26-án a második feljelentés alapján a megyei rendőrfőkapitányság is nyomozásba kezd.

  • 2016. október 6-án az RTL Házon kívül című műsora nyilvánosságra hozza az ügyet.

  • 2019. augusztusában jogerősen nyolc év fegyházra ítélik a gyermekotthon igazgatóját szexuális erőszak, annak kísérlete és szexuális visszaélés miatt.

  • 2019. november 25-én a Székesfehérvári Járásbíróság bűnösnek mondja ki K. Endre igazgató-helyettest bűnsegédként elkövetett kényszerítés hatósági eljárásban és vesztegetés hatósági eljárásban bűntettében. Büntetése az ítélet értelmében 3 év 4 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztés, valamint öt év eltiltás a foglalkozásától és 4 év eltiltás a közügyektől.

  • 2021. július 6-án a másodfokon eljáró Székesfehérvári Törvényszék K. Endre "az igazságszolgáltatás elleni bűncselekményét" kísérletnek minősítette, egyebekben helyben hagyja az első fokon született ítéletet.

  • K. Endre ügyvédje felülvizsgálati kérelmet nyújt be a Kúriának.

  • 2023.  április 27-én Novák Katalin kegyelemben részesíti a bicskei gyermekotthon igazgató-helyettesét.

  • 2023. szeptember 25-én a Kúria kiadja végzését a felülvizsgálat eredményéről.

  • 2024. február 2-án nyilvánosságra kerül, hogy Novák kegyelmet adott K. Endrének.

Mit követett el pontosan K. Endre?

Az ügy 2016 szeptemberében kezdődött, amikor két feljelentés érkezett szexuális bűncselekmény miatt V. János intézményvezető ellen. Ekkor az ügy 2. számú tanúja, egy otthonban élő fiú jelezte gyermekvédelmi gyámjának, hogy az igazgató részéről “szexuális cselekmény érte”, ami után gyámja kiemelte az intézményből és máshol helyeztette el, értesítette az intézmény fenntartóját az esetről, valamint feljelentést tett. Nem ez volt az első feljelentés, de időpontja egybeesett azzal a nappal, amikor az igazgatót felmentették a munkavégzés alól, így az igazgató tudott arról, hogy eljárás van folyamatban vele szemben szexuális visszaélés miatt.

Amikor erről az igazgató értesült, a Kúria által irányadónak tartott ítélet szövege szerint “annak érdekében, hogy a hatósági eljárás folyását nehezítse”, jelezte a fiú ugyancsak az otthonban élő unokatestvérének, hogy jó lenne, ha az addigra Bicskéről kiemelt gyerek visszatérne az intézménybe. Ezután az unokatestvér “a városba utazott, majd a 2. számú tanút mintegy megszöktetve visszatért, és az esti órákban mindketten megjelentek a gyermekotthonban”. Ennek az utazásnak a költségeire adott pénzt K. Endre, vagyis hozzájárult ahhoz, hogy az őt ért zaklatásról beszélő gyerek visszatérjen oda, ahol bántalmazták.

Érkezésük után az igazgató az irodájában megkérdezte a fiútól, szeretne-e visszatérni a gyermekotthonba és miután igennel válaszolt, azt mondta, ezért tennie is kell: vissza kell vonnia a terhelő vallomást. Este fél 9 körül az igazgató berendelte az akkor szabadidejét töltő K. Endrét és arra kérte, készíttesse el a fiúval a nyilatkozatot. Elmagyarázta neki, hogy mit kell leírni a papírra, konkrétan, hogy a 2. számú tanú visszavonja a vallomását, és azt állította, a papírt azért kell megírni, hogy a bántalmazott fiú visszakerüljön a gyermekotthonba és jobb helyzetben legyen.

A Kúria határozatában az áll, K. Endre szerepe az volt, hogy a vallomás visszavonásáról szóló irat “kényszerített voltát” leplezzék azáltal, hogy azt nem az igazgató jelenlétében íratták meg. Az ítélet szerint azonban az igazgatóhelyettes tudott a fiú kiemeléséről és arról, hogy az unokatestvére vissza akarja hozni, valamint a büntetőeljárás tényéről és az igazgatóra nézve terhelő nyilatkozat tartalmáról is, ezek tudatában hívta be irodájába a két gyereket és íratta meg a dokumentumot, “így nyújtva segítséget az I. rendű terheltnek a cselekménye elkövetéséhez”.

A “Feljegyzés” című iratot végül az igazgató lakásán tartott házkutatáskor találták meg (akárcsak a fiú visszahelyezéséről szóló kérelmet), ezeket K. Endre adta át az intézmény vezetőjének. Az igazgatóhelyettes felügyelete mellett született dokumentumban ez állt a fiú nevében:

“2 héttel ezelőtt a volt csoporttársam a 6. számú tanú és barátja az 5. számú tanú (az unokatestvér - a szerk.) megkerestek és mondták, hogy beszélni szeretnének velem. Beszéltem velük és ebben a beszélgetésben arról volt szó, hogy az [igazgató] ellen eljárást, feljelentést szeretnének tenni azzal az indokkal, hogy gyermekotthonunk igazgatója pedofil. Engem kértek, hogy tanúzzak ellene. Én meg akartam nekik felelni és mindig is nagy befolyással voltak rám, ezért én kitaláltam, hogy közösen kivertük a nemi szervem és hogy ilyet más gyermekkel is csinált már. Igazság az, hogy nem húzta le a nadrágom és nem fogta meg és nem verte ki. Mostanában sokat gáztöltőztem és ez se volt rám túl jó hatással sokszor nem gondolkoztam tőle tisztán”.

Ezt a vallomást íratta tehát alá K. Endre, akit jogerősen ítélt el a bíróság és akit a köztársasági elnök kegyelemben részesített. Arról, hogy ez pontosan mivel jár, ebben a cikkünkben foglalkoztunk bővebben:

Novák Katalin kegyelme után valóban tiszta lappal kezdheti újra életét a pedofilügyben elítélt K. Endre?

Mit jelent, hogy Novák Katalin köztársasági elnök kegyelme a bicskei pedofilügyben elítélt K. Endrét mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányoktól és attól is, hogy eltiltsák foglalkozásától? Milyen erkölcsi bizonyítványt kaphat? Miért nem indokolja ezt a kegyelmi döntését az államfő, ha Budaházy esetében megtette? Vissza lehet-e vonni egy kegyelmi döntést?


A Kúria szigorúbb volt az elnöknél

Az ügy azonban itt nem ért véget, Novák kegyelme 2023. április 27-én kelt, a kúria pedig öt hónappal később, szeptemberben ülésezett az ügyben. Végzésük szerint az első- és másodfokon eljáró bíróságok ítéletét K. Endre tekintetében hatályában fenntartja, a végzés ellen pedig fellebbezésnek és felülvizsgálatnak nincs helye. Fontos megjegyezni, hogy az elnöki kegyelemről csak annyiban esik szó a dokumentumban, hogy annak tényét rögzítik, erről semmi más részletet nem árulnak el.

Kiderül azonban, miért fordult a Kúriához K. Endre ügyvédje. Egyrészt azt állította, sérült az igazgatóhelyettes védelemhez való joga akkor, amikor az első fokon eljáró bíróság az intézmény két vezetőjének távollétében hallgatott meg egy tanút. Másrészt azt, hogy az ítéletek “nem vették figyelembe a bűnösség megállapításakor, hogy a tényállás szerint sem volt tudatában” K. Endre annak, hogy ő a segítségnyújtásával egy bűncselekmény elleplezését szolgálja.

A Kúria szerint indokolt volt, hogy a tanú meghallgatásán nem lehetett jelen sem az igazgató, sem K. Endre, ehhez a tanúnak joga volt, és “nem lehet eljárási szabálysértés az, amit a törvény kifejezetten megenged” - vagyis visszautasították az igazgató-helyettes ügyvédjének kérelmének ezt a részét.

Végzésében a Kúria kimondta azt is, hogy az irányadó tényállás alapján nem kétséges, hogy K. Endre a kényszerítésben tettesi magatartást nem valósított meg, “ugyanakkor tény az is, hogy a magatartásával nemhogy ellenkezését nem fejezte ki, hanem valamennyi lényeges körülmény ismeretében, kezdettől közreműködött abban, hogy a fenyegetés hatása alatt álló kiskorú sértett – értelemszerűen érdekeivel ellentétes – vallomást visszavonó nyilatkozata elkészüljön”. Vagyis annak sem adtak helyet, hogy K. Endre ne tudott volna arról, egy bűncselekmény eltussolásában segédkezik.

Kimondták azt is, nyilvánvaló, hogy a társadalomra való veszélyesség fokozott, ha a gyermekek védelme érdekében működő intézmény (vagyis a gyermekotthon) első és második számú vezetői az elkövetők. Éppen az ellenkezőjét teszik, mint ami a törvényi és erkölcsi kötelezettségük, és követik el a gondozásukra bízott gyermekek sérelmére az adott bűncselekményeket, olyan (több évtizedes) hatalommal, tekintéllyel, befolyással bírva és azzal visszaélve a kiszolgáltatott gyermekekkel szemben, ami nem csupán a büntetőjog által, hanem erkölcsileg is mélyen elítélendő cselekmény” - állítja a Kúria hónapokkal azután, hogy a köztársasági elnök kegyelmet adott K. Endrének.

A közmédia hallgatott, Novák és a kormány terelt

Olvasói jelzésre február elején körbejárja a független sajtót a hír, hogy Novák Katalin ugyanazon a napon, amikor a terrorizmusért elítélt Budaházy Györgyöt és társait kegyelemben részesítette, hasonlóan járt el K. Endre ügyében is. Megkeresésekre a Sándor-palota ugyanazt a szűkszavú választ küldte el mindenkinek, miszerint “Novák Katalin elnöksége alatt pedofiloknak nincs és nem is lesz kegyelem. A pedofíliával szemben nincs mentség. Akit pedofília miatt ítéltek el, eddig sem kapott és ezután sem kap elnöki kegyelmet”. Az arra vonatkozó kérdésekre, hogy mivel indokolta az államfő a döntést, annyit írtak, konkrét kegyelmi ügyekben a harminchárom éves hagyományoknak és a jogszabályoknak megfelelően nem tudnak részletes tájékoztatást adni.

Napokkal később Novák Katalint egy diplomáciai eseményen kérdezte az ügyről az ATV stábja, az elnök pedig gyakorlatilag elismételte a hivatala által korábban kiküldött választ. Emellett az egyik leggusztustalanabb és legsúlyosabb bűncselekménynek nevezte a pedofíliát, az ezek elleni szigorúbb fellépésnek pedig az egyik leghangosabb élharcosának tartja magát. Az ügyben kitört botrányt politikai kampánynak minősítette, ami szerinte rengeteg valótlan állítást tartalmaz és azt állította, minden kegyelmi döntés a természeténél fogva megosztó.

Mindeközben az MTI és a kormányközeli sajtó vagy mélyen hallgatott az ügyről, vagy mentegette Novákot és napokat kellett várni arra is, hogy a kormány vagy a Fidesz részéről reakció érkezzen az ügyre. Ezt a csendet végül Kocsis Máté frakcióvezető törte meg, aki baloldalazásba és genderezésbe kezdett, de annyit azért elejtett, a kegyelmezési jog attól függetlenül is kizárólag az államfőt illeti meg, hogy “külön-külön egyetértünk-e vele, vagy sem”.

Ezzel egy napon lapunk megszólaltatta Orbán Balázst, a miniszterelnök politikai igazgatóját, aki elmondta, a kormány tiszteletben tartja Novák döntését, de nem zárkózott el attól, hogy legyen párbeszéd az államfői kegyelmek indoklásainak nyilvánosságra hozataláról.

Hétfőn a 444 elérte K. Endrét, aki szinte minden kérdésre annyit mondott, sajnos nem akar nyilatkozni, azt pedig, hogy ez mikor változhat, “az idő és a jóisten eldönti majd”. Annyi azonban kiderült, hogy nem ő írta a kegyelmére vonatkozó kérelmet - legalábbis az igazgató-helyettes ezt állítja.

Tüntetések, levelek és plüssállatok

A kérelem szerepe fontos az ügyben. Azt ugyanis az igazságügyi miniszter (ekkor Varga Judit) terjeszti fel a köztársasági elnöknek, attól függetlenül, hogy ő helyesnek tartja-e a kegyelmet. Ettől függetlenül tehet kérelmi javaslatot vagy kihagyhatja azt, ezt azonban a köztársasági elnök nem köteles figyelembe venni. Mivel azonban az államfőnek nincs politikai felelőssége, a döntése után azt az igazságügyi miniszternek kell ellenjegyeznie, ezt Varga Judit meg is tette. Vagyis lett volna lehetősége megállítani az ügyet, de nem tette, a részletekről itt írtunk bővebben:

 

„Ha nincs ellenjegyzés, nincs kegyelem" - megmutatjuk, milyen szerepe volt Varga Juditnak Novák Katalin pedofilügyes döntésében

A mindenkori igazságügyi miniszternek a magyar jogrendben van arra lehetősége, hogy felülbírálja, ha a köztársasági elnök valakinek kegyelmet ad. Elmagyarázzuk, hogyan működnek a kegyelmek, a döntés idején az igazságügyi miniszternek, Varga Juditnak pedig hol lett volna lehetősége arra, hogy megakadályozza azt, hogy Novák Katalin a pápa látogatására hivatkozva kegyelmet adjon egy pedofilügyben elítélt férfinak.

Bár Varga egyelőre nem szólalt meg az ügyben, korábbi férje már állást foglalt egy Novák mellett kiálló bejegyzés kommentszekciójában.  “A mostani eset végtelenül egyszerű, született egy rossz döntés, valószínűleg többen is hibáztak. Ilyenkor nem titkolózni kell és terelni, hanem magyarázatot adni, elnézést kérni és ha lehet, valahogy jóvá tenni” - írta Magyar Péter.

Novák döntésével kapcsolatban sorra érkeznek az azt ellenző állásfoglalások és megmozdulások. A gyermekotthon igazgatójának áldozatai azt üzenték az elnöknek, szégyellje magát, egyikük úgy érzi, az eddigi történések így akár a kukába is mehetnének. Hasonlóan vélekedett az ügyvédjük is, aki szerint, ha ez megtörténhetett, akkor a kiszolgáltatott sértettek évtizedes küzdelmének, valamint a sértetti képviseletnek semmi értelme. Civilek és művészek is számonkérték Novákot amiatt, hogy épp a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő gyerekeket nem védi meg, a Labrisz Egyesület ezt egyenesen fasiszta politizálásnak nevezte.

Aktivizálta magát az elmúlt napokban az ellenzék is, a Momentum elkordonozta a Sándor-palotát, a pártelnök Donáth Anna pedig a romlottságnak eddig nem ismert nagyságrendjének minősítette Novák kegyelmét. A Demokratikus Koalíció “pedofilsimogató” feliratú táblákkal tüntetett a kormányülés helyszínén, levelet írt Ferenc pápának és pedofilellenes törvénycsomagot terjesztett az Országgyűlés elé, az MSZP és a Jobbik pedig beragasztott szájú plüssállatokkal demonstrált. Mindezek mellett az MSZP és a DK is úgynevezett megfosztási eljárást indít Novák Katalin ellen, ami a köztársasági elnök lemondatásának egyetlen módja, azt pedig, hogy milyen esélye van annak, hogy sikerrel járnak, ebben a cikkünkben magyaráztuk el:

 

Soha nem látott eljárással mondatnák le Novák Katalint - megnéztük, mi az, és kiken múlik a sikere

Össztűz alá vette az ellenzék Novák Katalint a pedofilügyben hozott kegyelmi döntése után. Van, aki hivatalos eljárásban mondatná le, mások törvénymódosítást követelnek. Megnéztük, mit kell tudni ezekről, és mit jelenthetnek a gyakorlatban.

Az aHang szervezet több mint húszezer aláírást gyűjtött össze néhány nap alatt azzal a petícióval, amelyben Novák távozását követelik, pénteken pedig több civil szervezet és párt szervezésében tüntetés lesz Budapesten a Belügyminisztérium és a Sándor-palota előtt.

Egyre több híresség is megszólalt az ügyben, a műsorvezető-influenszer Lilu arról beszélt, egy normális társadalomban nem lenne szabad, hogy megosztó legyen egy pedofilt támogató ember védelme, hiszen azt mindenki elítélné. A köztársasági elnök tanácsadójaként is dolgozó Gundel Takács Gábor pedig azt állította, ő is csak a sajtóból értesült K. Endre kegyelméről, és bár “megvan a véleménye az ügyről”, nem mondta el nyilvánosan, mi az. Arra hivatkozott, tanácsadóként ezt személyesen mondja majd el a köztársasági elnöknek.

Az ügyben napokkal később végül Orbán Viktor is megszólalt. "Benyújtottam egy Alkotmánymódosítást, ami lehetetlenné teszi, hogy kiskorú gyerekek sérelmére elkövetett bűncselkemény esetén az elkövető kegyelmet kaphasson" - jelentette be a miniszterelnök Facebook-oldalán. Indoklása szerint pedofil elkövetők számára nincs kegyelem, ez személyes meggyőződése is. "Kialakult egy vita, de itt nem jogászkodni kell, hanem tiszta helyzetet teremteni egy világos, egyértelmű döntéssel" – tette hozzá.