Ötvenmilliónál is többe kerülhetett eddig az adófizetőknek Karácsony botrányos jogi főtanácsadója

Tordai Csaba
Vágólapra másolva!
Tordai Csaba az egyike annak a 42 embernek, aki tanácsadóként tevékenykedik a Városházán. A nyilvánosságra került adatok alapján Karácsony Gergely jogi főtanácsadójaként Tordai havi egymilliónál is többet kereshet, s ebben még nincs benne minden. Tordai egyébként az a jogász, akinek ügyvédi irodájában november elején tartott házkutatást a Karácsony-féle 99 Mozgalom bűncselekménygyanús adománygyűjtése miatt nyomozó adóhivatal, írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Na, most nekem a Gordon [Bajnai Gordon egykori miniszterelnök] azt mondta, hogy ő két embert ajánlott be a Gergőnek [Karácsony Gergely főpolgármesternek] – fogalmazott Gansperger Gyula azoknak az Anonymus által 2021-ben kiszivárogtatott hangfelvételeknek az egyikén, amelyek a Városháza tervezett eladásának előkészületeiről szóltak. A baloldali üzletember az orosz befektetői körök képviselőinek el is árulta, hogy kik ők. Az egyik Kiss Ambrus jelenlegi főpolgármester-helyettes, a másik pedig Tordai Csaba, aki manapság a főpolgármester jogi főtanácsadójaként tevékenykedik.

Tordairól Gansperger a következőket mondja: tehát nincs úgymond hivatali tisztsége.

– fogalmazott.

Tordai Csaba Fotó: Havran Zoltán

A legfontosabb a 42-ből

Tordai pedig mindezért – az idén napvilágot látott közérdekű adatigénylések alapján – igen jól kereshet a Városházán. Az esztendő elején – miként arról a HVG alapján a Telex beszámolt – 42 önkormányzati tanácsadó dolgozott a fővárosnál: 16-an kiemelt feladattal járó főtanácsadóként, 26-an tanácsadóként. A legalacsonyabb bér havi bruttó 200 ezer, a legmagasabb 1,35 millió forint. Nem tűnik alaptalan feltételezésnek, hogy a Városháza működtetésében kulcsszerepet játszó

Tordai juttatása a maximum közelében mozog, vagyis az önkormányzat főjogásza jóval egymillió forint fölött kereshet.

S bizonyosan hasonlóan keresett korábban is.

Erre lehet következtetni a Városháza nyilvánosságra hozott adataiból. Ezek ugyanis azt mutatják, hogy a tanácsadók és főtanácsadók együttes bérköltsége az elmúlt években is igen tetemes volt. 2020-ban bruttó 26 millióba kerültek ezek a személyek minden egyes hónapban, az utóbbi három évben pedig 34-35 millióba. Vagyis 2019 óta évente 300-400 millió forintot költ a főváros, közelebbről az adófizetők közössége a Városháza tanácsadóira, akikből nem is alkalmaz keveset a Karácsony vezette önkormányzat. Volt rá példa – 2021-ben –, hogy ötven tanácsadót fizetett Budapest, de a legvisszafogottabb időszakban is 37 név szerepelt a fizetési listán. Mindebből az következik, hogy átlagosan bruttó 700-800 ezer forint járt egy tanácsadónak, ez alapján pedig Tordai Csaba a szervezet egyik legfontosabb szereplőjeként biztosan megkereste a havi egymilliót.

Vagyis Karácsony Gergely 2019-es hivatalba lépése óta ötvenmillió forintot biztosan kitett annak a Tordai Csabának a városházi járandósága, akinél a hónap elején tartott házkutatást a Karácsony-féle 99 Mozgalom bűncselekménygyanús adománygyűjtése miatt nyomozó adóhatóság.

Újabb milliók béren kívül

A Városházán azonban béren kívüli juttatás is jár, mégpedig nyolc jogcím alapján. Mint arra őszi cikkében a Tűzfalcsoport rámutatott, mind a 42 tanácsadó kaphat helyi utazási bérletet (ára 189 ezer forint évente), részesülhet ruházati hozzájárulásban (évi 300 800 forint), miként hozzájuthat havi 37 700 forint önkéntes pénztári kerethez is. Mindehhez hozzá lehet adni a változó összegű, de így is évi százezres nagyságrendű rekreációs juttatást, a háromszázezer forint körüli cafetériát, a legutóbb kétszázezer forintot jelentő rezsitámogatást és a Budapest-pótlékot, amely az érintett fizetésének 60 százalékától egészen a 160 százalékáig terjedő összeget tehet ki.

S ha mindez még nem lenne elég, havi ezer forint értékben bankszámla-hozzájárulással is számolhatnak a fő- és egyéb tanácsadók.

A juttatások a Tűzfalcsoport számításai szerint meghaladhatják az évi kétmillió forintot.

A mikroadomány-botrány

Tordai Csaba neve a Karácsony politikai sikereinek előmozdításáért létrehozott 99 Mozgalom zavaros adománygyűjtésekor került elő. Mint emlékezetes, az úgynevezett mikroadományos ügy azután vette kezdetét, hogy a 2022. évi magyarországi országgyűlési választás külföldi befolyásolásáról szóló titkosszolgálati jelentés szerint a főpolgármester párttársa, Perjés Gábor 2021 augusztusa és 2022 szeptembere között tizenkilenc alkalommal 506 millió forintot fizetett be készpénzben a Karácsony által létrehozott 99 Mozgalom számlájára. A nagyobb részt euróban és angol fontban érkezett összeget Karácsonyék állítása szerint kis összegekben és adományládákban gyűjtötték össze magánemberektől, vagyis mikroadományokról volt szó.

Ebben azonban mások mellett a mozgalom számlavezető bankja, az OTP is kételkedett, amely feljelentést is tett.

A pénzintézet rögzítette, hogy a befizetett bankjegyek nem egy esetben újak, gyűrődésmentes voltak, összetapadtak, sorszámuk követte egymást, ráadásul bele sem férhettek a gyűjtőládikákba. A NAV így jutott el Tordai Csaba irodájához, ahol iratokat foglaltak le. Mint kiderült, az adománygyűjtő ládák tíz jegyzőkönyvéből kilencet meghamisíthattak. A hatóság kiszállt Perjés Gábor otthonához is, az ügyben pedig már több tanút is kihallgattak.