Döntöttek a hallgatók! Ő lesz a harmadik műsorvezető Balázsék mellett
Élő adásban jelentették be.
Hetek óta lázban tartja a hallgatókat a kérdés: ki ülhet be a Rádió 1 stúdiójába a Balázsék című műsorba Sebestyén Balázs és Rákóczi Feri mellé Vadon Jani távozása után?
Mint ismeretes, Jani 15 év közös munka után elbúcsúzott a korán keléstől, műsorvezető társaitól és a hallgatóktól.
Az elmúlt hetekben rengetegen próbálhatták magukat a helyén egy-egy nap erejéig – A jelöltek között akadt énekes, színész, humorista (Kovácsovics Fruzsi, Puskás Péter, Wossala Rozina, Musimbe Dávid Dennis, Ábel Anita, Gévai Juli, Alekosz, Ráskó Eszter, Faragó Janka).
A fogadtatás vegyes volt, volt akiért nem rajongtak annyira a hallgatók, és voltak, akiket azonnal harmadik műsorvezetőként akartak látni-hallani.
A nagyon kedvező hallgatói visszajelzések alapján Balázsék úgy döntöttek, hogy a hallgatókra bízzák leendő társuk kiválasztását, ezért szavazásra bocsátották a dolgot. 4 nap alatt 260 ezer szavazat érkezett be. A határidő lejárt, most pedig egy kis vicces Alekoszos átverés után be is jelentették, hogy a hallgatók arra szavaztak, akiket ők is nagyon szerettek, azaz
a harmadik műsorvezető Ráskó Eszter lesz.
Ezeket olvastad már?
Férje adta be a válókeresetet, miután Várkonyi Andrea beleszeretett egy másik férfiba
Augusztusra várja a gyerekeket Mikes Anna: csodálatos hírt osztott meg Krausz Gábor szerelme
Mekkora a boldogság Majkáéknál. Majoros Hajnalka most kürtölte ki és itt a felvétel is róla
Eddig nem merte közölni a Palota: most jött a friss hír Katalin hercegnéről
Most érkezett a szomorú hír: meghalt Tallós Rita férje
Megrázó hír jött Karsai Dániel sorstársáról
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Döbbenet, az ő szívét is összetörte Várkonyi Andrea!
Harry herceg és III. Károly király - Vége: helyrehozhatatlan a kapcsolatuk