Ken végigrandizta Hollywoodot, mielőtt megtalálta az igazi Barbie babáját

GettyImages-151470439
2024.02.11. 11:27
Annak ellenére, hogy a közvélemény a mai napig a filmipar egyik legnagyobb sármőrének tartja, Ryan Gosling már több mint 10 éve boldog párkapcsolatban él Eva Mendes színésznővel, két közös lányuk is született. Megismerkedésük előtt azonban nem ő volt az egyetlen szakmabeli, akihez igazán közel került, a Barbie-film Kenje ugyanis évekig járt Sandra Bullockkal és Rachel Mcadamsszel is, de a listájára felkerült Blake Lively és Olivia Wilde is.

Legutóbb a rózsaszín babavilágban, a Barbie-film Kenjeként vonta magára a világ figyelmét, azonban korábban sem volt népszerűtlen, sem Hollywood berkein belül, sem azon kívül a szexikonnak tartott Ryan Gosling.

Népszerűsége nemcsak a szerepválasztások során, hanem a magánéletében is megfigyelhető volt, és mára hiába él boldog párkapcsolatban Eva Mendes kubai–amerikai színésznővel, a múltjában is bőven akadtak komoly skalpok.

Persze kegyetlen indiánmódszerekről itt szó sincsen, már ha a szívek összetörését nem tartjuk annak, az évek során ugyanis több A-listás hírességet is magába bolondított Gosling, akit csak jelenlegi párja és két közös lányuk tudott kirángatni a sokszor végeláthatatlannak tűnő élvhajhászásból.

Sandra Bullock és Rachel McAdams is a listán

Hiába gondolhatná az ember jogosan, hogy Ryan Gosling megtalálta a hozzá legjobban illő embert, hiszen végül amellett állapodott meg, akivel egy a szakmájuk, hasonló az ismeretségi körük, és legalább ugyanannyian rajonganak értük a világon, jelenlegi párjához hasonlóan azonban több, a fenti szempontoknak megfelelő hölggyel is összesodorta az élet. Olyannyira, hogy korábbi szerelmei között Eva Mendes kollégái közül is jó páran felbukkantak. 

Ilyen kapcsolat volt Gosling és az Oscar- és Golden Globe-díjas Sandra Bullock szerelme is, akik a 2002-es Kísérleti gyilkosság című film forgatásán találkoztak, majd hamar egymásba bolondultak, és összejöttek. Mindez akkoriban sokakat meglepett, hiszen Ryan Gosling mindössze 21 éves volt akkor, míg Bullock 37, a meglehetősen nagy korkülönbség azonban nem rontott a kémiájukon. Noha a pár igyekezett minél kevesebbet az emberek szeme elé tárni a románcból, számos díjátadón és vörös szőnyeges rendezvényen is szerepeltek együtt. 

A pár kapcsolata végül közel egy évig tartott, majd 2003-ban úgy döntöttek, külön utakon folytatják. Évekkel később a The Timesnak adott interjújában Ryan bevallotta, Hollywood nyomása volt az oka, hogy a kapcsolat nem tartott sokáig, és csakis jót tud elmondani korábbi párjáról.

A filmrajongók különös sztárpárosuk ellenére mégsem nekik drukkoltak a leginkább, hogy a filmvásznon kívül, a való életben is egy párt alkossanak. 2005-ben Gosling ugyanis megkapta Noah Calhoun szerepét a The Notebook filmadaptációjában. A magyarul a Szerelmünk lapjai című filmben a női főszereplőt, Allie Hamiltont Rachel McAdams alakította, a romantikus dráma pedig nem csak a közönség szeme előtt, hanem a színfalak mögött is kibontakozott, majd hamar el is halt. Ugyanis mint azt már tudjuk, ez a szerelem sem tartott mindhalálig, a színészek a film megjelenését követően mindössze két évig randevúztak. Miután azonban rájöttek, hogy munkabeosztásuk túlságosan ütközik ahhoz, hogy szerelmük tartós legyen, inkább a szakítást választották.

Hiába fuccsolt be azonban két színésznővel is a kapcsolata, a továbbiakban is maradt a bevált vadászmezőkön Gosling. Mielőtt Blake Lively beleszeretett volna egy másik Ryanbe, Ryan Reynoldsba, a színésznő rövid ideig randevúzott Goslinggal is. A kollégákat 2010-ben szúrták ki több találkozójuk alkalmával, ám a románc nem tartott sokáig, ugyanis egy idő után többé nem tűntek fel egymás társaságában.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a szívtipró sokáig pihentette volna a párkeresést, ugyanis nem sokkal Lively után, 2011-ben olyan pletykák kezdtek keringeni, hogy egy párt alkot Olivia Wilde színésznővel, akivel többször is kiszúrták a lesifotósok közös reggelik és vacsorák közben – sőt közösen több díjátadón is meglehetősen jól érezték magukat a másik társaságában. A kapcsolatot azonban sosem erősítették meg hivatalosan. Ha Wilde és Gosling valóban egy párt is alkottak, a románc ezúttal sem tartott sokáig, ugyanis Ryan még abban az évben találkozott Eva Mendes színésznővel a Túl a fenyvesen című film forgatásán – a többi pedig már történelem.

Eva Mendes és lányaik miatt változott meg

A Goslingnál hat évvel idősebb, jelenleg 49 esztendős kubai–amerikai színésznő és a Barbie-film Kenje a 2011-es forgatást megelőzően ugyanis közeli barátok voltak, így érthető, hogy nem a romantikus kapcsolat volt az első, ami megfordult a fejükben. Legalábbis a családalapítás semmiképpen sem volt terítéken.

Ennek ellenére kettejük viszonya sokkal hamarabb komolyabbra fordult, mint arra bárki gondolt volna, Mendes ugyanis mindössze két év után életet adott első lányuknak, Esmeralda Amandának, majd két évre rá a másodiknak, Amanda Lee Goslingnak is. Mindez annak fényében, hogy kapcsolatuk elején Gosling egyáltalán nem is gondolt a gyermekvállalásra, éles váltás, a férfi azonban egyáltalán nem bánja, hogy így alakult az élete.

Soha nem szeretnék visszatérni a korábbi életemhez. Örülök, hogy nem tudtam irányítani a sorsomat, mert így sokkal jobban alakult mindent, mint amit valaha is álmodtam magamnak. Úgy értem, hogy eszembe sem jutott a gyereknevelés mindaddig, amig nem találkoztam vele, de miután megismertem Evát, rájöttem, hogy én csak tőle akarok gyereket. Voltak olyan pillanatok a Túl a fenyvesen-filmben, amikor eljátszottuk, hogy egy család vagyunk, ezt követően pedig már nem akartam, hogy ez az érzés elmúljon

– idézi a Hello! Magazin a színészt, aki a pletykák szerint korábban egy titkos esküvőn feleségül is vette Mendest.

(Borítókép: Sonia Recchia / Getty Images)