szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A piaci élmezőnyben lévő banknak jól megy az üzlet, sikeresen részt vesz az állami programokban, jelentősen bővíteni tudta hitelállományát is. A K&H Bank adózás utáni eredménye 2023-ban elérte a 108 milliárd forintot.

Ha arról lenne szó, a K&H Bank szívesen bővülne, vásárolna is akár más bankot vagy biztosítót, mondta el a bank üzleti eredményeit ismertető sajtóbeszélgetésen Guy Libot, a K&H Csoport vezérigazgatója. Kérdésünkre Libot megerősítette, hogy a további növekedési ambíciókat tőkével a belga KBC, a cég anyavállalata változatlanul támogatja. A vezérigazgatót azért is faggattuk a kérdésben, mert a hazai bankpiac az MBH megjelenésével nagyot fordult.

A növekedési ambíciókat támogatja, hogy a K&H Bank jó évet zárt: adózás utáni eredménye 2023-ban elérte a 108 milliárd forintot, ez 60 százalékos növekedés az előző évhez képest. A cégcsoport biztosítási üzletága az extraprofit adó miatt csak 1,1 milliárd forintos eredményt ért el. A bevételek növekedését meghaladta a költségek növekedése - ennek a hátterében a banki adók növekedése, az inflációs költségek és a bővülő üzleti tevékenység állt.

Libot elmondása szerint érezhető élénkülés mutatkozik a hitelkeresletben, ez igaz a lakossági és a vállalati szegmensre egyaránt. A bank hitelállománya 2023-ban 10 százalékkal nőtt, elérve a 2829 milliárd forintot. A 2023-ban nyújtott új hitelek volumene 630 milliárd forintot tett ki. A vállalati hitelezés dinamikusan, 13 százalékkal bővült éves szinten – mondta Gombás Attila, a K&H Csoport pénzügyi vezetője. Mint kifejette, a cég aktívan részt vesz az, államilag támogatott finanszírozási konstrukciókban, 2023 végére a K&H Széchenyi Kártya Programban a teljes szerződött állomány elérte a 230 milliárd forintot, a Baross Gábor Programban pedig a 125 milliárd forintot. Az Agrár Széchenyi Kártya 2023 decemberében indult – a programban való aktív részvétel első hónapjában igényelt állomány 3,8 milliárd forintot tett ki.

Nik Vincke, a K&H Biztosító vezérigazgatója elmondta: „A 2023-as üzleti évben a nem-életbiztosítási terület díjbevétele 16 százalékkal emelkedett éves szinten, elérve a 68 milliárd forintot, és minden üzletág kétszámjegyű növekedést mutatott az előző évhez képest.

A digitalizáció terén is előreléptek: több mint 250 ezer felhasználó ellenőrizte biztosításainak állapotát a cég mobilbankjában, tavaly az ügyfelek több mint 30 ezer alkalommal és több mint 700 millió forint értékben fizették be biztosítási díjaikat applikációnkon keresztül, és a banknál már hangutasítással is lehet forintátutalást indsítani.

Kérdésünkre a cég vezetői elmondták, a digitalizáció szükségszerű terjedésével nem tervezik csökkenteni a dolgozói létszámot.