szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Reuters szerint ebben is megegyezett Orbán Viktorral múlt heti tárgyalásán a kínai szakminiszter.

Kína felajánlotta az Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott minapi találkozón, hogy a kereskedelmi és befektetési kapcsolatokon túl közbiztonsági kérdésekben is támogatja a stratégiai partner Magyarországot – írja a Reuters a kínai állami hírügynökségre hivatkozva.

Kína reméli, hogy elmélyítheti a bűnüldözési és biztonsági kapcsolatokat Magyarországgal – közölte Vang Hsziang közbiztonsági miniszter Orbánnal – közölte a Hszinhua hírügynökség. A budapesti látogatáson Wang azt mondta, reméli, hogy

ezek az erőfeszítések "a kétoldalú kapcsolatok új csúcspontját" jelentik majd olyan területeken, mint a terrorizmus és a nemzetközi bűnözés elleni küzdelem.

Azt, hogy mindez kiterjed “a biztonság és a bűnüldözési kapacitások kiépítésére is”, a Reuters szerint mi sem bizonyítja jobban, minthogy Vang találkozott Pintér Sándor belügyminiszterrel is, és aláírtak egy bűnüldözési és biztonsági célú együttműködést is.

 

Ez éppen akkor történik a Reuters kommentárja szerint, amikor Oroszország szövetségeseként Magyarország az elmúlt évtizedben igyekezett felhígítani függőségét a nyugati országoktól, és a NATO bővítése Svédországgal magyar részről az ígéretek ellenére nem történt meg.

Kína kritikusan viszonyul a NATO-hoz, különösen azóta, hogy a szövetség szerint Peking "ambícióival és kényszerítő politikájával" kihívást intézett a NATO érdekei, biztonsága és értékei ellen. A kínai állami média a NATO-t a béke és stabilitás "súlyos kihívásának” tartja.

A témák közt, amiről a múlt héten tárgyalt a kínai miniszter Orbánnal, a kormányfő sajtófőnöke, Havasi Bertalan is említette “a biztonság és a stabilitás” kérdését, mondván: ez lényeges feltétele a további gazdasági fejlődésnek és a kereskedelmi kapcsolatoknak.