Tagadta bűnösségét a budai elit gimnázium késelője

2024.02.19. 11:08
A bíróság előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja az „iskolai késelő” néven elhíresült B. Bertoldot. A Fővárosi Törvényszéken hétfőn reggel tartották az előkészítő tárgyalást, ahol a 19 éves fiatal nem ismerte el a bűnösségét.

Ahogy az Index beszámolt róla, 2022 szeptemberében B. Bertold az egyik budapesti, I. kerületi iskolában többször is megszúrta késsel osztálytársát, aki emiatt életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A Fővárosi Főügyészség előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja a középiskolást, amiért vele szemben fegyházbüntetés kiszabására tettek indítványt.

A Blikk beszámolója szerint a 19 éves fiatal a budai elit középiskola tanulója volt, de viselkedése miatt egyetlen barátja sem volt. A vádlott egy szürke kapucniban, a kezében papírokat szorongatva jelent meg hétfőn reggel a Fővárosi Törvényszék előkészítő tárgyalásán.

A budai elit gimnázium késelője nem ismerte el a bűnösségét, és a tárgyaláshoz való jogáról sem mondott le.

A bíróság zárt tárgyalást rendelt el, vagyis a nyilvánosságot kizárta arról.

A vádirat szerint a középiskolás elhatározta, hogy embert öl, ezért egy kalapácsot, két kést, valamint egy ollót tett a hátizsákjába. B. Bertold már osztálytársai előtt is olyan kijelentéseket tett, hogy gyilkos akar lenni, és van pár ember, akiket meg akar ölni.

A fiú 2022. október 10-én reggel, az egyik szünetben kést és ollót rejtett a ruházatába, majd három osztálytársához lépve az egyikükre támadt, majd többször megszúrta. Az elkövető eldobta a kést, majd elhagyta a tantermet. A megsebesített fiú kórházba került, ahol hosszú hónapokat vett igénybe a felépülése.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport