Szerző: Koi Tamás

2024. február 19. 14:43

Kötelező postai szállítás: a keserű pirula, amit a Postának is le kell nyelnie

A webshopoknak és a Postának óriási többletterhet, a vásárlóknak pedig véleményes spórolást eredményezhet az, hogy március 28-tól minden magyarországi webshop köteles lesz a Magyar Postával is kiszállítást végezni.

Hosszú hetek, idestova hónapok óta borzolja a kedélyeket a Postai kormányredelet tavaly év végi módosítása, mely meglehetősen szűk szavúan és homályosan, de tulajdonképpen előírja azt a webáruházaknak, hogy a módosítás március 28-i hatályba lépésétől kötelesek a Magyar Postát is felvenni a kiszállítást végző partnerek közé.

A részszabályokról ugyan még továbbra is rendkívül kevés információ áll rendelkezésre, a Magyar Posta már kitette a honlapjára egy aloldalt, ahol a kereskedők regisztrálhatnak az "együttműködésre" - szúrta ki az Infostart.

A webshopok üzemeltetői eleinte reménykedhettek benne, hogy ez az egész csak valami vicc, illetve majd jól be lehet árazni a postai utánvétet 9990 Ft-ra, nekik a Posta oldala mindjárt két rossz hírrel is szolgál:

  • egyrészt a weboldal tanúsága szerint úgy tűnik, a csomagkézbesítés díja kötött, vagyis nem lehet tetszés szerinti árakat meghatározni az MPL-kézbesítésnél,
  • másrészt ha a cég nem köt külön szerződést a Postával, akkor a csomagokat nem fogja helyben felvenni a szolgáltató, azt be kell vinni a legközelebbi felvételi pontra, azaz jellemzően a legközelebbi Postára.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A vásárlók egyébként ezzel együtt sem járnak feltétlenül rosszul ezzel a kézbesítési móddal, hiszen például egy 19 kg-os csomagot (ebbe a legtöbb átlagos méretű lapostévé például belefér) 2990 Ft-ért visz házhoz a Posta. Majd egyszer, amikor lesz elég kapacitás a kiszállításra, ami az ezen a téren különösen a forgalmasabb szezonban már így is komoly kihívásokkal küzdő Magyar Postánál korántsem evidens.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról