Pálmakunyhótól a Burdzs Kalifáig – ki az az arab üzletember, aki „maxi-Dubajt" csinálna Rákosrendezőből?
A még teljesen ismeretlen Dubajban született, családja egy pálmakunyhóban élt, ő volt az osztályában a legszegényebb diák. Amikor dubaji ösztöndíjjal Amerikában tanult, még úgy kellett bemutatnia a városát, hogy „Szaúd-Arábiánál kell jobbra fordulni". Ma már a világ egyik leghíresebb modern épülete, a világrekorder Burdzs Kalifa építőjeként ismert, és nagy szerepe van abban, hogy Dubaj felkerült a világtérképre. A hírek szerint a magyar kormány vele tárgyal, hogy építse fel Rákosrendezőn „az új millenniumi városrészt". Ő Mohamed Ali Alabbar arab üzletember.
„Olyanok lehetünk, mint London és New York együtt" – mondta a Bloombergnek büszkén a legismertebb dubaji üzletember, Mohamed Ali Alabbar 2007-ben az akkor még csak épülő, Burdzs Kalifának is otthont adó gigaberuházásról. Néhány évvel korábban egy 90 emeletes felhőkarcoló tervével kereste meg Mohamed bin Rásid al-Maktúmot, Dubaj uralkodóját, aki erre csak annyit kérdezett:
miért vesztegetnéd az idődet 90 emeletre?
„Ha a sejk veled van, ő eloszlatja a kudarctól való félelmedet" – vonta le ebből a tanulságot Alabbar. Szerinte a szuper magas épületek mindig is annak a városnak a hatalmát és státuszát szimbolizálták, ahol épültek, és úgy véli: a Burdzs Kalifa megvalósításához szükséges ambíció, tudás és erőforrások révén „Dubaj világszínvonalú várossá vált".
A 2010-ben átadott monstrum végül nemcsak a 828 méteres magasságával, de a 163 emeletével is világrekorder lett, a legmagasabb emberi építményként a Burdzs Kalifa pedig összeforrt Alabbar nevével.
Pálmafakunyhóból az amerikai álomig
A 67 éves Alabbarra szokás a Közel-Kelet építőmestereként, Dubaj harmadik legbefolyásosabb üzletembereként, az Egyesült Arab Emírségek gazdaságának meghatározó agyaként és a dubaji sejk bizalmasaként is hivatkozni. Alabbar saját magát egyrészt nagy egyetemek (London School of Economics, Seattle-i Egyetem, dél-koreai Szun-Mun Egyetem) díszdoktoraként, másrészt olyan globális vállalkozóként mutatja be, aki az ingatlanbizniszen túl utazik kis- és e-kereskedelemben, vendéglátásban, élelmiszer- és italgyártásban, a techiparban, illetve vannak kockázatitőke-érdekeltségei is.
A Bloomberg tavaly 1,3 milliárd dollárra becsülte a vagyonát, pedig semmi nem predesztinálta arra, hogy ő legyen Az Emírségek egyik leggazdagabb embere. Nemhogy nemesi származása nincs, kifejezetten szerény körülmények között nőtt fel, tizenkét testvér között a legidősebb gyerekként. A családja pálmafából készült kunyhóban élt Dubaj óvárosában, az anyja a szabad ég alatt főzött, az apja pedig egy kis vitorláshajó kapitánya volt. Még a pontos születési dátuma sem ismert, nincs róla hivatalos feljegyzés. Bár a szülei sem írni, sem olvasni nem tudtak, Alabbar azt mondja, sokat tanult az apjától, aki kereskedőként négy nyelvet is beszélt: az arab mellett tudott fársziul, urduul és szuahéliül is.
Arról a mai napig büszkén mesél, hogy amikor az iskolát elkezdte, ő volt az osztályában a legszegényebb diák, de azt homály fedi, hogy innen hogyan küzdötte el magát a diplomáig. A Forbesnak 2014-ben azt nyilatkozta, hogy sosem volt osztályelső, de „elfogadható intelligenciával" rendelkezett. Ezenkívül azt lehet tudni, hogy a hetvenes években az akkor huszonéves Alabbar dubaji állami ösztöndíjjal jutott el a Seattle-i Egyetemre.
Kell nekünk ez a maxi-Dubaj? És a kormánynak mi szüksége van rá? Minden, amit a rákosrendezői új negyedről tudni érdemes
Nem erősítette meg, de nem is cáfolta hétfői „Dubajinfóján" Lázár János építésügyi miniszter, hogy toronyházakkal díszítve építhet új városnegyedet Rákosrendezőn egy közel-keleti ingatlanfejlesztő. Megpróbáltuk megfejteni, miért pont most és ott indulhat el egy ilyen beruházás, milyen előnyt remél tőle a kormány és mire számíthatnak a budapestiek. Kérdések és válaszok a „maxi-Dubajról".
Amerikában meglepve tapasztalta, hogy a hallgatótársainak fogalma sem volt arról, hol van Dubaj. Ekkoriban jobb híján annyit válaszolt a tájékozatlan amerikaiaknak, hogy
menjenek Szaúd-Arábiába, és forduljanak jobbra.
Mire 1981-ben megszerezte a gazdasági diplomáját, alighanem megszülethetett már benne az a nagyratörő vágy is, hogy a szülővárosát, Dubajt feltegye a térképre.
Hazatért, és ingatlanmogul lett
Az egyetem után Alabbar az Egyesült Arab Emírségek központi bankjánál kapott állást, aztán az amerikai jegybank szerepét betöltő Fednél és a holland jegybanknál is dolgozott. Saját bevallása szerint a Perzsa-öböl ingatlanjaiban rejlő potenciális profitra akkor figyelt fel, amikor a nyolcvanas évek végén Szingapúrban vezette a főleg ingatlanbefektetésekkel foglalkozó, Al Khaleej Investments nevű dubaji kormányzati vállalatot.
Amikor 1992-ben visszatért Dubajba, csatlakozott a kormányhoz, és a gazdaságfejlesztési minisztérium vezetője lett. Öt évvel később részben a saját megtakarításaiból, részben befektetők pénzéből, összesen 50 millió dollárból alapította meg az Emaar Properties nevű ingatlanfejlesztő cégét. Ez eredetileg száz százalékban állami tulajdonban volt, de mire 2000-ben tőzsdére léptek, az alapítók már a részvények 24,3 százalékát birtokolták.
Tíz évvel az alapítás után, 2007-ben Alabbar már saját golfpályát üzemeltetett a birtokán. A kastélya alig néhány percnyire feküdt attól a helytől, ahol felnőtt, de fényéveknyire volt attól a kunyhótól, amiben egykor élt.
A saját honlapja szerint 37,6 milliárd dolláros eszközértékű Emaar Propertiest elsősorban a Burdzs Kalifa építtetőjeként ismeri a világ, de ez a vállalat állt egy sor dubaji beruházás mögött, az operaháztól kezdve a víz alatti állatkerten át a Dubai Mall nevű gigaplázáig bezárólag.
Ami a nemzetközi befektetéseiket illeti: ők építették egyebek mellett Kairó központjában az Uptown Cairo és a Cairo Gate nevű luxuslakóparkot, vagy a pakisztáni Karacsiban az Emaar Oceanfront nevű luxus-városnegyedet lakó- és kereskedelmi övezettel. Isztambulban pedig az Emaar Square nevű, városnegyed-szerű óriásplázát és akváriummal, VR-központtal, látványterasszal ellátott szórakoztató komplexumot húzták fel.
Nyugati befektetésük a honlapjuk szerint csak Amerikában volt eddig, egy 22 emeletes luxusház Los Angeles Beverly Hills városrészében. Alabbar szerint ez nem véletlen, azt állítja, hogy jobban érdekli az afrikai és a közel-keleti ingatlanpiac, mint az amerikai, mert
az ott befektetett munkaóráiból dupla annyit profitálhat, mint a tengerentúlon.
Most már a dubaji modellt exportálná Európába
A vele készült riportok szerint Mohamed Alabbar mindig makulátlan világpolgárként jelenik meg, attól függetlenül, hogy épp tradicionális közel-keleti viseletet (disását és kuffiját) vagy tökéletes szabású, nyugati fazonú öltönyt visel. Közben azt is igyekszik hangsúlyozni, hogy nem felejtette el, honnan indult. Októberben például a hivatalos Instagramján egy takarító mellett pózolt, és azt írta a képhez, hogy a Mohamed Arifhoz hasonló emberek állnak a Dubai Mall csillogása és sikere mögött.
Saját magáról azt állítja: „Nem vagyok sikeres, csak folyamatosan gályázok. Keményen dolgozó, szerencsés befektető vagyok.”
Nagy, nyilvános alázatosság ide vagy oda, azért az sem áll távol tőle, hogy a dubaji csoda építőmesterének szerepében tetszelegjen. Amikor a Forbes csaknem egy évtizede arról kérdezte, hogy mi az, amit nem tud róla a világ, azt mondta, hogy minden reggel, amikor a Burdzs Kalifa látványára ébred, azon tűnődik,
hogyhogy nem sikerült ennél jobb munkát végeznem? Ugyanakkor nem tudom, mit változtatnék rajta. Gyönyörű.
Azt a Dubajt, amelynek a megépítésében kulcsszerepet vállalt, „fényesen ragyogó” példának látja, amely utat mutat az egész arab világnak, és csak azt bánja, hogy ennek a több mint 400 millió embernek csak egy olyan központ jutott, amiből Európában megannyi van, Londontól, Párizson át Milánóig.
Dubajba még New Yorkot és Londont akarta elvinni, ma viszont már azzal a vízióval fektet ingatlanba és keres kormányzati partnereket, hogy Dubajt vigye el máshová, többek között a Balkánra, ezen pedig elsősorban az Eagle Hills elnevezésű, 2014-ben alapított, luxus lakóparkokban és hotelekben utazó vállalatának jut szerep.
Amikor elkezdtünk dolgozni Dubajban, 5 évig nem bíztak bennünk az emberek, csak rossz hírek jöttek, de mi kitartóak maradtunk, és nézzék meg, milyen ma Dubaj
– mondta a Turisztikai Világszervezet világtalálkozóján idén áprilisban, amikor arról beszélt, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségei vannak Albániának az Emirátusokból nézve hosszúnak tűnő tengerpartjával és a lenyűgöző hegyeivel. Ekkor azt ígérte, hogy az albán kormánnyal kötött megállapodás értelmében Durrës kikötőjéből Monacót fognak varázsolni.
Ahogy arról ebben a cikkünkben már írtunk, az Eagle Hillsnek van egy nagyszabású, 3 milliárd dolláros beruházása Magyarországhoz még közelebb, Szerbiában, ahol a tervek szerint a Száva folyó mellett húznak fel egy teljesen új városészt. Erről a szerb kormánnyal rögtön az alapítása évében megállapodott az Eagle Hills, a projekt zászlóshajója pedig a 168 méteres Kula Belgrade (Belgrád torony) nevű felhőkarcoló lesz az aljában egy plázával.
Mohamed Alabbar ingatlanbefektetői hozzáállásáról sokat elmond, hogy saját megfogalmazása szerint visszaél azzal, hogy ha egy szép városban felhúz egyetlen luxusszállodát, akkor megnő a környező ingatlanok értéke is. A titok csak annyi, hogy
soha nem mondjuk el a piacnak, mennyi pénzt keresünk a szálloda körül
– kacsintott ki a közönségre idén októberben egy pódiumbeszélgetésen. Ugyanezen az alkalmon beszélt arról is, hogy azért nem érdekli milyen politikai környezetben üzletel, mert meggyőződése, hogy mindenki akar egy darabka New Yorkot, Dubajt vagy Londont az országában, hogy civilizáltnak érezhesse magát. Neki pedig „fejlesztőként” az a dolga, hogy valóra váltsa ezt az álmot.
