Kikiabálta a táplálkozási szakértőnk: tedd ezt és megszűnik a székrekedés
Manapság sokan küzdenek székrekedéssel, amit azonban egyáltalán nem szabadna félvállról venni, hiszen ha krónikussá válik, olyan szövődményekhez is vezethet, mint például az aranyér, vagy a divertikulózis (a vastagbél egyik betegsége).
Székrekedésről akkor beszélünk, ha a heti 3-nál kevesebb alkalommal történik a székelés, vagy két alkalom közt 48 óránál több idő telik el, és a székelés során kevés, száraz széklet ürül erőlködéssel, egyfajta „elégtelen ürülés” érzetet hagyva maga után.
De mi okozhat székrekedést?
Általában a rostszegény táplálkozás a kevés folyadékfogyasztás és a mozgásszegény életmód számlájára írható ez az állapot, de emellett még a székelési inger elnyomása, a széklet visszatartása (pl utazáskor, idegen helyen) is közre játszhat, valamint az is, ha nincs elég székletmassza (pl éhezés, elégtelen ballasztanyag, -víztartalom, -baktériumtömeg miatt), de akár egyes gyógyszerek (pl aszpirin, antidepresszánsok, vízhajtók, stb) mellékhatásaként is jelentkezhet, és bizonyos betegségek kísérőtünete is lehet pl. Parkinson kór, cukorbetegség, aranyér, pajzsmirigy alulműködés, stb.
Látható tehát, hogy a háttérben meghúzódó okok szerteágazóak lehetnek, a székrekedés „csak” egy tünet. Ennek okán az alkalmankénti stimulációk/ megoldások/ praktikák, mint például a kávé - cigi - szenna tea – hashajtó csak alkalmankénti, időszakos megoldások lehetnek.
Tisztítsd ki a vastagbeled ezzel, 20 nap alatt akár több kilót is ledobhatsz
Érdemes tehát megvizsgálni, mi állhat a székrekedés hátterében, és az alapján változtatni, a következőképpen:
• rostdús táplálkozás: 45 g élelmi rost/ nap. (zöldségek, gyümölcsök, hüvelyesek, teljes kiőrlésű gabonák minél színesebben, minél változatosabb formában felhasználva!)
• ehhez a sok folyadék fogyasztása elengedhetetlen (kb 2-3 l/ nap) hiszen a rostbevitel víz nélkül csak ronthat a helyzeten!
• aktivitás növelése: szuper megoldás lehet a sétálás beiktatása, de akár a kerékpározás, úszás, otthoni torna is jó ötlet!
• tejsavas erjedéssel készült -fermentált- termékek (joghurt, kefir, savanyú káposzta) beiktatása
• probiotikum kúra, ha szükséges
Amennyiben bizonytalan vagy a székrekedés hátterében meghúzódó okok-, valamint a kezelés tekintetében, keress fel egy szakembert!
Ezeket olvastad már?
Most jelentette a Palota: Kamilla királyné azonnal felfüggesztette a teendőit
Ezt kevesen tudják: ezért hagyta el élete szerelme Flipper Öcsit
Működik a kemoterápia? Vilmos herceg nagyszerű híreket közölt Katalin állapotáról!
Sokat fognak zokogni ezek a csillagjegyek: nyárra teljesen elszegényednek
Akkora a boldogság! Ábel Anita és párja együtt jelentették be a kamerák előtt
Megdöbbentő fordulat! Hilda helyett ismert tévést választott a Házasság első látásra Lacija
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Mikes Anna és Krausz Gábor – Heves viharok várhatók a kapcsolatukban
Borbás Marcsi szomorú születésnapon van túl