Jogerősen 20 év fegyházat kapott Portik Tamás
Meghozta a döntését a Fővárosi Ítélőtábla / Illusztráció: Blikk
Portik Tamást húsz év fegyházbüntetésre ítélte az 1996-os ügetői merényletkísérlet, valamint fiatalkori bűntársa, Gyüre József 1999-es meggyilkolása ügyében a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla. A másodrendű vádlott, K. Gábor büntetését két évvel mérsékelték, így ő 12 év fegyházbüntetést kapott.
Ezeket látta már?
Az első fokon eljáró bíróság szerint Portik Tamás bízta meg Tanyi Györgyöt hogy ölje meg a hajtóként dolgozó Lakatos Csabát még 1996-ban. Ahogy a Blikk is megírta, korábbi ítéletében a bíróság ebben az ügyben felbujtóként, aljas indokból elkövetett emberölés kísérletében mondta ki bűnösnek Portik Tamást.
Az elsőfokú döntés szerint 1999-ben valóban Portik Tamás adott megbízást gyermekkori barátjának, Gyüre Józsefnek a megölésére. A férfit a per másodrendű vádlottja, K. Gábor lőtte le – őt ezért első fokon 14 év fegyházbüntetéssel sújtották, amit most két évvel csökkentettek – írja a Magyar Nemzet.
A bíróság múlt nyáron Portik Tamást ebben az ügyben felbujtóként elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek, emiatt halmazati büntetésül húsz év fegyházbüntetésre ítélte.
Botrány a Fenyő-gyilkosság tárgyalásán: Portik Tamás fia nekitámadt a bírónak, rendőrök vitték el
2021 nyarán emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy 1999-ben történt gyilkossági ügyben. A gyilkosság elkövetőjére, valamint a gyilkosság felbujtójaként Portikra életfogytig tartó fegyházbüntetést kér az ügyészség.
Portik Tamás az 1990-es évek közepétől egy bűnelkövetői csoportot szervezett maga köré, amit ő irányított. A tagoknak az volt a feladatuk, hogy végrehajtsák az utasításait. A vád alapján a gyilkosság áldozata, Gyüre József szintén ennek a bűnelkövetői csoportnak a tagja volt. 1999-ben megromlott Portik és Gyüre kapcsolata, ezért megbízta két társát, hogy öljék meg Gyürét.
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább