Ez hihetetlen: elaludt mindkét pilóta egy repülőgépen, közel 30 perc kellett, mire rájöttek, mi történt – Itt vannak a részletek
A Batik Air gépén majdnem tragédia történt / Illusztráció: Pexels
A Batik Air egyik járatán mindkét pilóta békésen szundikált, csak a szerencsének köszönhetően nem történt tragédia.
Ezeket látta már?
Vizsgálat indult az ügyben, miután kiderült, hogy a pilóta és a másodpilóta is egyszerre aludt a repülőgépen 28 percen keresztül. Szerencsére a felriadó kapitánynak még időben sikerült korrigálnia, és nem történt baj, de valószínűleg a történetnek lesznek következményei.
A Daily Mail azt írja, hogy az eset még január 25-én történt egy repülőgépen, ami Délkelet-Celebeszből tartott Jakartába 153 utassal a fedélzetén. 30 perccel a felszállás után a kapitány engedélyt kért a másodpilótától, hogy pihenhessen, azonban valószínűleg arra senki sem számított, hogy végül mindketten kidőlnek.
A mulasztást nem tudták eltusolni, hiszen a jakartai légiforgalmi irányításnak is feltűnt, hogy nem kapnak választ a repülőgéptől, valamint a tervezett útvonaltól is letértek. A sorozatos hívásokra közel fél óráig nem reagáltak, majd a kapitány az ébredése után korrigálta a repülési irányt.
13 órás járatkésés miatt verte el egy utas a pilótát: a támadásról videófelvétel készült
Az Airbus A320 típusú repülőgép 28 percig volt fent a levegőben felügyelet nélkül, és az utasok mit sem sejtettek arról, hogy mi történik. A történetnek szerencsére jó vége lett, és épségben landolt a repülőgép, de a 28 és a 32 éves pilótát ideiglenesen felfüggesztették állásából, valamint az is kiderült, hogy egyikük sem pihente ki magát az indulás előtti éjszakán. A közlekedési minisztérium vizsgálatot indított, és a légitársaság pedig elmondta, hogy szabályzatuknak fontos részét képezik a pihenésre vonatkozó szigorú előírások. Ezért döntöttek úgy, hogy a minisztérium ajánlásait figyelembe vegyék, és frissítsék a biztonsági előírásaikat.
Kivizsgálást és felülvizsgálatot fogunk végezni az éjszakai repülésekkel kapcsolatban Indonéziában a Batik Air és az összes járat üzemeltetőjének fáradtsági kockázatkezelését illetően
– mondta M. Kristi Endah Murni légiközlekedési főigazgató.
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
A Blikk videói között megtalálható minden, ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Botrány! Nem engedték érettségizni a TV2 fiatal sztárját! "Igazságtalanságban és megkülönböztetésben volt részem"
Itt a meglepetés! Hírességgel állt össze a Házasodna a gazda szereplője
Hát megmutatta: ezzel a fotóval most mindenkit megdöbbentett a Házasság első látásra Hildája
Nem titkolja már Stana Alexandra, de szerinte csak így működhet a szerelem közöttük
Nem így tervezte Ábel Anita, válás lett a vége: nagyon összetörte a szakítás, nem titkolja mi történt